Nagy Bandó András: akár üvölteni kellene

Nagy Bandó András író, humorista, amikor olyasmit tapasztal, ami bicskanyitogató, abban a pillanatban tudja, hogy meg kell írnia a véleményét. Úgy gondolja, hogy a mostani helyzetet a tehetetlenségéből kibillenteni szinte a lehetetlennel egyenlő, de az ember azért ember, hogy a lehetetlent is megpróbálja. Ebben a hónapban jelent meg a Míg meg nem haltak című könyve, a könyvhétre pedig a Dinoszauruszok című kötettel jelentkezik.

- A kis herceg visszatért című könyvét a kislányának ajánlja. Ezt tekinthetem úgy is, hogy az élet kezdetéről szól. A Míg meg nem haltak pedig az élet befejezéséről, a halálról. Egyszerre ír erről a két témáról, ami nyilván az élethelyzete is, hiszen viszonylag fiatal házas és kislánya van, másrészt pedig szívbeteg volt, megérintette a halál.

- Bár a szívemmel voltak gondok, ritmuszavarom volt, illetve van is, de ezt pacemakerrel megoldották. Én a műtéttől kezdve ezt úgy kezelem, hogy ettől fogva lettem egészséges. Úgy fogom fel, hogy az orvosaim orvosolták a bajt, és a pacemaker behelyezésétől kezdve lettem egészséges. Természetesen ahhoz, hogy a pacemaker a szívemmel együtt jól működjön, gyógyszereket szedek, de ez a legkevésbé sem foglalkoztat akkor, amikor a halandóságról elmélkedem vagy az öregedéssel, az elmúlással foglalkozom.

- Sokat foglalkozik ezzel. Például, korábban ezt tette a két Toscana-könyvében is. Ezek szintén az elmúlásról, a halálos betegség földolgozásáról szólnak. Ez valami miatt önt nagyon foglalkoztatja.

- Miközben a két Toscanában is az újszülött, az unoka élete a tét. Meg hát, hogy az író főhősöm képes-e fölnőni a „feladathoz”, azaz a kórt eltitkolva kitartani, amíg megszületik az öt sikertelen terhesség után a hatodik gyermek. Valószínűleg olyan formán izgat ez a téma, mint bárki mást, csak az elmélkedésen túl ki is írom magamból. Lehet, hogy ez az egész egyfajta rögzítése a lelki, szellemi védekezésnek. Halandóságunk megértésében is segít. A régi görögöktől való: filozofálni annyi, mint élni tanulni, élni tanulni annyi, mint halni tanulni. Én egyfolytában az életet tanulom. Pár nappal ezelőtt, például, ápolók előtt léptem fel, és a humor mellett a Toscana-könyveim és ez a mostani kötet is szóban forgott. Még aktuálisabbá teszi a húsz idősápoló történetet az ápolók tüntetése, könyvemben a rendkívül megterhelő ápolói munkát dicsőítem. Tudatom és ráébresztem az olvasót: ápolókká, majd ápoltakká leszünk, elkerülhetetlen, ha sokáig élünk. Nekem különösképpen vigyáznom kell az életemre, kötelező sokáig élnem, ötéves a kislányom és Rita, a párom is ezt akarja. Sem vele, sem Natival, a lányommal, sem a 11 éves unokámmal nem tehetem meg, hogy idő előtt elmegyek. Igyekszem tehát úgy élni, mindent megtenni, hogy rajtam semmi ne múljon.

- Tudom, hogy egy rakat dolgon felhúzza magát. Volt egy időszak, amikor nem foglalkozott politikával, de egy idő óta megint beszállt a közéletbe. Tudja nézni, mondjuk, sztoikus nyugalommal a tévéhíradót anélkül, hogy dühbe gurulna?

- Mostanában éppen nem, de régebben sem hagytam, hogy álomba ringassanak. Ha olyat látok és hallok, amit még elfogadhatónak tartok, nem ugrom rögtön a billentyűzethez, és nem kezdek el kapásból írni. De amikor olyasmit tapasztalok, ami bicskanyitogató, akkor abban a pillanatban már tudom, hogy meg kell írnom a véleményem. Ahogy Hankiss Elemér írta: nem az igazságot, de azt, amit annak gondolok. Nemrég kaptam egy e-mailt egy vancouveri barátomtól. Onnan is figyelemmel kíséri a hazai állapotokat, és néha írt is róluk. Majd egy ideje már nem írt az itteni állapotokról, mert voltak, akik az orra alá dörgölték, hogy onnan könnyű. Holott ez nem így van. Elképzelhető, hogy mikroszkopikusan vizsgálok meg valamit, de az is, hogy fölemelkedem a magasba, és onnan nézem azt, ami a másik számára a mikroszkopikus világ. Aki külföldön él, más szemszögből lát minket. Ha a barátom a demokratikus berendezkedést Kanadából szemléli, akkor tisztábban láthat, hiszen ő naponta tapasztalja meg, hogy nem úgy működik a demokrácia, ahogyan nálunk, ahol demokráciát játszva szórakoznak velünk. Ő Kanadából elküldött nekem a magyar köztévé műsorából egy fotót. Ott ül egy bemondó, és alatta ott a felirat, hogy a lassúsági pipaszívó versenyről adnak közvetítést Székelyudvarhelyről, élőben! Tipikus köztévés feladat, nem? Természetesen fölhúzott, hisz annyiféle dologról kellene számot adnia egy köztelevíziónak, hogyan tehetik meg azt, hogy a lassúsági pipaszívó versenyről közvetítenek élőben. Miért nem annak mennek utána, amire választ várnak az emberek? Ami valóban közügy, sorsunkat érintő kérdés.

- Feltehetően a cél az, hogy eltereljék a figyelmet a valós gondokról. Színházi területen is nem véletlenül volt szó a remény színházáról, vagyis szinte célkitűzés lett bizonyos teátrumokban a helyes kis szórakoztató darabok műsorra tűzése, amelyek még jól is végződnek. Ha pedig a közszolgálat politikával foglalkozik, az gyakran irányult, propagandacélokat szolgál.

- A közszolgálatnak nem kellene tudomásul vennie azt, hogy ki van hatalmon.

- De onnan kapja a pénzt. Sőt, a hatalom beteszi az embereit az intézménybe.

- Akkor vegyünk egy olyan kérdéskört, ami nem a televízió. A múltkor Farkas Ági vetélkedett Kocsis Mátéval, hogy ki lesz a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke. A dolog borzalom. És nem azért, mert Kocsis Máté hajdani miépes, jelenleg Fideszbe beszívódott, faarcú pali lett a kézilabda szövetség elnöke. Mert régebben hasonló megtörtént a baloldalon is. Azt sose hallottam még, hogy vezesse a kézilabda szövetséget hozzáértő ember, mint például Farkas Ági, és ne azért kapjon pénzt a kézilabda szövetség, mert az élén ott van egy ember a hatalomból, hanem automatizmusa legyen annak, hogy a különböző sportágakat az állam, ha akarja, és ha van rá lehetősége, támogassa. A hatalom ne megvásárolni akarja, és ne a pénzét fitogtatva akarja megnyerni magának a sportolókat, hanem adjon pénzt az élsport támogatására, és ezért ne várjon el többet, mint a megfelelő teljesítményt.

- Ehelyett gyakran inkább területfoglalásról van szó, a különböző pozíciókba beteszik a saját embereiket, akik majd azt hajtják végre, amit fölülről mondanak nekik.

- Igen. Biztos, hogy voltak hasonló esetek az előző koalíció esetében is. De nem éreztem ezt ilyen mértékben, nem látszott ez ennyire. Ennyire nem volt jelen a politika se a tudományban, se a művészetben, se a sportban. Ez most túlmegy a tűrhetőn. Azt mondják, a kevesebb mindig több, de ez már több a soknál.

- Most már nem is kilóg a lóláb, hanem egyszerűen leplezetlenül kint van.

- Hát persze! És több esetben még az is feltételezhető, hogy azok az emberek, akiket pozíciókba ültetnek, és esetleg hozzásegítenek a meggazdagodáshoz, pénzt is visszajuttatnak a hatalomnak. Leadják, amit kell. És ezzel fogságba vannak ejtve. Olyanok, mint a varsába beúszott hal: befelé még tudtak úszni, kifelé ez már nem sikerül, legfeljebb csak nagy szenvedések árán, vagy úgy, ha szétverik a varsát. Hasonló varsában lehetett Simicska Lajos, és lám, ő szétverte a varsát. Nem mondom, hogy ő ettől népi hőssé vált, de már más a megítélése. Valami lapszemlében olvastam, hogy Orbán Viktor külföldön azt nyilatkozta, a szocialistákat az ő módszerükkel lehet legyőzni. Most kísértetiesen azt játsszák el, amit Rákosi idejében már láthattak az apáink. De nem lehet azt gondolni, hogy aki a Fideszen kívül maradt, másként, vagy egyáltalán: gondolkodik, az mind elvetemült, kommunista, hazaáruló, gazember. És nem lehet ellenük uszítani a népet, és ezzel biztosítani a hatalmat, a hatalmon keresztül pedig a pénzt. Látjuk, mi hogyan működik. Nincsenek ellensúlyok, fékek, és ezt mindenki tudja, aki csak egy kicsit is lát. Ezt a helyzetet a tehetetlenségéből kibillenteni szinte a lehetetlennel egyenlő, de az ember azért ember, hogy a lehetetlent is megpróbálja.

- Amikor a Fidesz megszerezte a kétharmadot, sokan azt gondolták, hogy majd közép felé tart. Ezt most a Jobbik játssza, miközben a Fidesz még inkább jobb felé megy. Miért nem ment a Fidesz közép irányba, amikor ezt már nyugodtan megtehette volna?

- A legutóbb éppen arról írtam, hogy óriási lehetőséget szalasztott el Orbán Viktor, amikor ilyen fölénnyel nyert. Az, aki biztos hatalmat tud maga mögött, akár megengedőbb is lehet. Megnyerhet még másokat is, ha valóban a jó arcát mutatja. Most éppen egy Jung-könyvet olvasok, és ebben beszél arról, hogy a persona nem más, mint a maszk. Az ember a maszkját mutatja valakik felé, és nem a személyisége látszik, hanem csak a maszkja. Ha csak a maszkját mutatta volna meg Orbán úgy, hogy ő a jó király, és arra még Kádár is képes volt, hogy úgy mutassa magát, hogy jónak látszódjon, már más lett volna a helyzet. ’56 után ott vonult a hatalmas tömeg a Felvonulás téren, megtapsolta Kádárt, miközben ugyanez a tömeg nem sokkal azelőtt még forradalmat csinált. A politikus nyilván azért is az, hogy képes végiggondolni, amit tesz. Azok után, hogy Tapolcán vesztett, Orbán azonnal elindult egy haknikörútra, hol ott, hol itt tűnik fel, hogy megmutassa magát. Mindent átad és fölavat már, amit lehet. Amúgy is kellene, hogy híd legyen Baján, és ehhez nem tartozna hozzá annak demonstrálása, hogy a híddal együtt megvettelek benneteket, milyen régóta vágytatok rá, megkapjátok! Nemzeti konzultációra úgy elpazarolnak temérdek pénzt, hogy már maguk a kérdések is rettenetesek. Nem is értem, ha mi az Európai Unió tagjai vagyunk, hogy valakik miért nem figyelmeztetnek komolyabban, hogy az, ami itt történik, nem mehet így tovább. Ez így nem normális. Merkel nem mert visszaélni a vendégjoggal, az Unió nem keményít be, közben meg lenyelik, ha Orbán bekeményít.

- Úgy nyilatkozott, hogy az értelmiségnek, a művésztársadalom meghatározó embereinek választásokon is el kellett volna indulniuk, és még nyertek is volna. Efelől nekem már korábban is komoly kételyeim voltak, és most pedig végképp azt látom, hogy az értelmiség zöme létezni, megélni próbál, és mindössze néhányan vannak, akik körbejárják a megmaradt pár ellenzéki médiumot, és nyilatkoznak. Az értelmiség zöme behúzza fülét, farkát.

- Sokan behúzzák fülüket, farkukat, de azért vannak, akik megszólalnak. De már akkor megmutatkozott az, hogy aki arra született, hogy másképp gondolkozzon, nem hataloméhes, amikor a SZDSZ-t elhagyták a tudós emberek. Ők rendszerint nem tudnak szenvedélyes pénzgyűjtővé sem válni. Ezért a gondolkodók gyakran elhúzódnak a politikától. Lehet, hogy ezt hibásan teszik, de azt várják, hogy jelenjen már meg valaki, aki a politikus alkatok közül való, hiteles. És aztán köré majd csoportosul a tömeg. Én is azt vallom, ha legalább lenne egy olyan igazi száguldó szónok, aki karizmatikus, akkor megmozdulna a tömeg. Az internetadó elleni tüntetéskor azt hittem, hogy na, végre itt vannak, megmutatták magukat az emberek, a tömeg hallatta hangját, de közben lótúró, mára köddé váltak. Nem lett internetadó, és ez nekik elég. Hogy közben miben tocsognak másokkal együtt, az már őket nem érdekli, elüldögélnek a monitoruk előtt.

-”Nincs ütőképes ellenzék, és benne olyan karizmatikus személyiség, akit tömegek követnének.

- Nemrég mondtam egy barátomnak: szívesen lennék a kés éle, de nem látom a kést. Vagyis azt is mondhatja valaki, hogy a tömeg élére állnék, de hol az a tömeg?

-De akkor menetelünk a Fidesz-Jobbik koalíció irányába?

- Sok embernek kellene összefognia, és akár üvöltenie. A Fidesz annak idején okosan gondolkozott, amikor a polgári körökkel megteremtette a bázisát. Fölépítette azt a bázist, amelynek tagjai választáskor, kampány nélkül is, rá szavaznak. Ezt a bázist kell kiépítenie most annak a közösségnek, ami jelenleg a sok pici párt miatt egy nagy katyvasz. Nemrég javasoltam: szervezzék meg a polgári négyzeteket. Adott bázisból hatékonyan dolgozhatnának. Most az ellenzék soraiban van pár tucat okos, lényeglátó megszólaló, és közben nem látszik, mennyien állnak mögöttük.

-A jobboldal hatalmas médiabirodalmat is fölépített, jó részét még ellenzékben. Míg a baloldal kormányon hagyta lepukkanni a hozzá közel álló sajtót.

- Ahelyett, hogy azt építették volna föl, amivel nyerni lehet, azon egyezkedtek, hogy ki legyen a miniszterelnök jelölt, főpolgármester jelölt, polgármester jelölt. Össze kellene végre fogniuk azoknak, akik változást akarnak, nagyon fontos, hogy ez a három esztendő ne vesszen kárba.

- Már csak a következő generációk miatt se. A kis herceg visszatért című könyve némiképp életjavaslat arról, hogyan tudjunk létezni

- Így van. Egy apa beszél erről a hatéves gyermekének, az eredeti kis hercegről beszélgetve. A Míg meg nem haltak című könyvben pedig arra található javaslat, hogy nézz szembe azzal, hogy eljön a pillanat, amikor akarva-akaratlan ápolóvá leszel, és mire megpihennél, te is rámész, és ápolttá leszel. Könyvem eleddig nem alkalmazott formában készült, minden eddigitől eltér tipográfiája is. Hőseim más-más betűtípussal élednek meg, a narráció eltűnik, és az olvasó azon kapja magát, hogy valamiféle rádiójátékba csöppent. Ezeken fölül még a színekkel is operáltam, így abszolút egyedi könyvet sikerült szülnöm.

- Élettörténeteket olvashatunk, az utolsó napokra különösen fókuszálva.

- Akkor kezd mindenki számára halálosan komollyá válni az élete, amikor rádöbben arra, hogy ő is megbetegedhet, megöregedhet, leeshet a lábáról, ápolásra szorulhat. Ez a könyv rokona a Sosemvolt és a Vár rád Toscana című köteteimnek, hiszen szintén életünk utolsó szakaszáról szól, az eutéliáról, azaz az élet méltó befejezéséről.

-A könyvhétre újabb könyvvel jelentkezik.

- Ez egy verses mese, Dinoszauroszok a címe, és Földünk 670 millió éves történetével kezdődik. Írok arról is, hogy az emberi kultúrát illetően nekünk ebből 6-8000 év jutott, vagyis jó, ha egy ezreléke a Föld teljes történetének. Ha felfogjuk, hogy ebből a mi életünk mennyire rövidke, akkor el kell gondolkodnunk azon, hogyan éljünk, és mit tegyünk a világmindenségben porszemként száguldó bolygónkon.