A nemzetiségi viszályok hálójában

Publikálás dátuma
2015.05.27. 07:32
Az ellenzék szerint Pierre Nkurunziza elnök sajátosan értelmezi az alkotmányt FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/SEAN GALLUP
A hatvanas években ugyan Afrika egy sor állama vált függetlenné, ám jó ötven évvel azután, hogy az európai országok feladták, vagy kénytelenek voltak feladni pozícióikat, a térség államainak csak egy kis része élt az önállóság adta lehetőségekkel. Burundi az élő példa erre, amely a nemzetiségi ellentétek miatt a kontinens egyik elátkozott állama maradt.

Afrikában ma sem ritkák a puccsok, az egyes elnökök úgy alakítgatják az alkotmányt, ahogy akarják. Burundiban is az váltotta ki a legutóbbi elégedetlenségi hullámot, hogy az elnök, Pierre Nkurunziza bejelentette: harmadszor is elnökké kívánja jelöltetni magát nem törődve azzal, hogy az alaptörvény erre csak kétszer adna lehetőséget számára.

Demográfia

Burundiban a demográfiai helyzetre az AIDS is rányomja bélyegét. Becslések szerint a lakosság egyhetede fertőződhetett meg HIV vírussal. Az eltelt évtizedekben sokan hagyták el az országot a nemzetiségi feszültségek miatt, 2006-ban az Egyesült Államok mintegy 10 ezer burundi állampolgárt fogadott be. A lakosság 13 százaléka él csak a városokban. A népsűrűség magas, négyzetkilométerenként 315 fős, ami a második legnagyobb arány a Szaharától délre eső államokban.

A bejelentést követő katonai puccsot ugyan nem koronázta siker, de a katonai hatalomátvétel kísérlete is mutatja, mennyire instabil a helyzet ebben a közép-afrikai államban, amely a hutuk és a tuszik közötti gyakori konfliktusok miatt egy főre számítva a világ egyik legszegényebb állama.

Az államfő bejelentése óta is kiszámíthatatlan a helyzet. Bár a puccsot leverték, a főváros, Bujumbura múlt héten is több véres cselekmény színhelye volt. Pénteken például gránáttámadást hajtottak végre, ketten vesztették életüket.

„Az elkövetők azt a célt tűzték ki, hogy minél több személyt gyilkoljanak meg, mivel a robbanószerkezeteket gyümölcsöket áruló nők közé dobták – közölte a rendőrfőnök helyettese. Bujumburában továbbra is sokan követelik az elnök lemondását. Múlt héten meggyilkolták az ellenzék egyik vezetőjét, hétvégi temetése

valóságos tüntetéssé terebélyesedett. Burundi legfőbb európai szövetségese, a volt gyarmatosító Belgium közölte, felfüggeszti a közép-afrikai állam támogatását, ha az államfő harmadszorra is indul az elnökválasztáson.

Katasztrofális helyzet

A baj nem jár egyedül. Az országban, illetve szomszédainál katasztrofális humanitárius helyzet alakult ki. Az elmúlt hetekben legalább 100 ezren menekültek el az államból az erőszak elől, attól is tartva, hogy Nkurunziza elnök diktatórikus intézkedéseket fogad el. A segélyszervezetek munkatársai szerint leírhatatlan állapotok alakultak ki a tanzániai menekülttáborokban.

Sokan kolerában betegedtek meg, a betegségben már eddig is több tucatnyian vesztették életüket. Ugyanakkor a megbetegedettek számát 3 ezer körülire becsülik, félő azonban, hogy a valós szám ennél jóval nagyobb, mert naponta 400 újabb esetet regisztrálnak. Szakértők szerint a helyzet csak rosszabbodik, mert a következő fél évben várhatóan megkétszereződik a menekültek száma.

Németország a 19. században gyarmatosította Afrikának ezt a részét, 1924-ben azonban a Ruanda-Urundinak nevezett terület Belgiumé lett. 1959. január 20-án Burundi uralkodója, IV. Mwami Mwambutsa azut kérvényezte Belgiumtól, válasszák el egymástól Burundit és Ruandát, s oszlassák fel Ruanda-Urundit. Hat hónappal később pártokat is létrehoztak, hogy így erőteljesebb politikai nyomást gyakoroljanak az európai döntéshozókra.

Belgium az erősödő, s mind jobban felszínre kerülő etnikai feszültségek miatt egyre kevésbé ragaszkodott ehhez a területhez. 1959 novemberében ruandai hutuk több ezer tuszit mészároltak le. Sokan közülük Burundi, illetve Uganda területére menekültek.

Burundi 1962. július 1-jén jelentette be elszakadását, illetve függetlenségét, ekkor történt meg a névváltoztatás is. IV. Mwami Mwambutsát királynak kiáltották ki. Az ország alkotmányos monarchia lett. Bár a törvényhozásban a hutuk és a tuszik is képviseltették magukat, elkerülhetetlennek tűntek a további etnikai viszályok. Amikor a király tuszi miniszterelnököt nevezett ki, a hutuk úgy érezték, becsapták őket. A hutuk által dominált rendőrség államcsínyt hajtott végre, ezt azonban egy tuszi parancsnok vezetésével brutálisan leverték.

Vérengzések a hatvanas években

1962-ben újabb vérengzés színhelye volt az ország. Miután megölték a hutu kormányfőt, Pierre Ngendandumwét, a hutuk a tuszi lakosságon akartak bosszút állni. A kormány leverte a lázadást, a tusziknak sikerült átvenni a totális ellenőrzést a hadsereg és a rendőrség felett.

1966-ban Mwambutsát saját fia, V. Ntare követte a trónon, ám még ugyanebben az évben a tuszi kormányfő, Michel Micombero leváltatta az uralkodót. A miniszterelnök véget vetett a monarchiának, s kikiáltotta a köztársaságot, ami valójában egy katonai rezsimnek felelt meg. Vaskézzel léptek fel a hutuk ellen.

1972-ben a Burundi Munkáspárt (UBU) szervezett támadásokat hajtott végre a tuszikkal szemben azzal a nem titkolt céllal, hogy ki akarja irtani az egész nemzetiséget. A katonai junta kemény válaszcsapásokat hajtott végre a hutuk ellen. Becslések szerint összesen 100 ezren vesztették életüket – jórészt hutuk. Sokan a szomszédos Tanzániába és Ruandába menekültek.

1976-ban a tuszi nemzetiségű Jean-Baptiste Bagaza ezredes vértelen puccsal került hatalomra, s egy sor reformot hirdetett meg. 1981-ben új alkotmányt is életbe léptetett, amely kimondta az egypártrendszert. 1984 augusztusában Bagazát államfőnek választották meg. Elnöksége alatt elnyomta a politikai ellenfeleit, korlátozta a vallásszabadságot.

1987-ben aztán őt is utolérte a burundi vezetők átka: a tuszi Pierre Buyoya tábornok - természetesen - puccsal buktatta meg hatalmát, felfüggesztette az alkotmányt, feloszlatta a parlamenti pártokat. Katonai diktatúrát vezetett be. Eközben a vidéki falvakban tusziellenes pogromokat hajtottak végre, egyes becslések szerint körülbelül 5 ezren vesztették életüket.

Ezt követően hutu ellenzékiek levélben kérték Buyoyát, hogy az állami intézményekben nagyobb képviseletet biztosítson a hutuk számára. Ez azért lett volna magától értetődő, mert az országban nagy többségben éltek, s élnek mindmáig a hutuk: arányuk 85 százalékos, a tusziké csak 14 százalék. Az elnök azonban bebörtönöztette a dokumentum aláíróit. Néhány héttel később azonban – talán puccstól tartva – új kormányt állított fel, amelyben egyenlő számú hutu és tuszi miniszter kapott helyet, sőt, hutu kormányfőt nevezett ki.

Frissítve: 2015.05.26. 21:58

Kétértelmű arckép a volt elnökről

Publikálás dátuma
2015.05.27. 07:31
Francois Mitterrand és hitvese, Danielle 1965-ből FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/HULTON ARCHIVE
Angol szerző késői könyve, különösebb szenzáció nélkül, mégis tele újdonságokkal. Philip Short esztendőkig volt a BBC párizsi tudósítója, de csak most, Mitterrand halála után csaknem két évtizeddel tette közzé 900 oldalas életrajzát a hajdani francia államfőről, „Kétértelmű arckép” címmel. A kétértelműség nem a könyv tartalmát óhajtja jellemezni, hanem azt az államférfit, akinek szinte egész pályáján nem történt szinte semmi, aminek ne létezett volna többféle magyarázata.

Igazi újdonság, úgyszólván, csakugyan semmi sincs ezen a csaknem ezer oldalon. Ha vannak is, egyáltalán, azok sem politikai jellegűek, inkább a magánéletnek eddig rejtett részletei. Ezek is csupán azért ébreszthetnek érdeklődést, mert a brit krónikásnak első ízben sikerült intim vallomásra bírnia Anne Pingeot-t, azt az asszonyt, aki harminckét éven át volt Mitterrand élettársa, házasságon kívül született leányának anyja. Mitterrand eltökélten tartotta magát a „katolikus erkölcs” szigorú szabályaihoz; akinek templomban hűséget esküdött, azt halála napjáig nem hagyta cserben. Csak éppen közben mással is párhuzamos életet élt.

Amikor megismerkedtek, Francois Mitterrand 47 éves volt, Anne pedig húsz esztendős. A hölgy élénk természetű, intelligens, egyetlen szenvedélye a képzőművészet. Kettőjük találkozása az első pillanatban elbűvölte őt, mert mint mesélte, annakidején annyi férfit ismert, akik számára „mind unalmasak, érdektelenek voltak”. Mitterrand ellenben különlegesen fantasztikus, magasabb rendű, olyan, akinek az oldalán „minden megsokszorozódik”.

Valójában mégis hat esztendő telt el az ismerkedésüktől, amikor mindketten rádöbbentek, magával ragadta őket a szerelem. „Nem sablon ez – vallotta Anne Pingeot Shortnak, az angolnak –, s előrelátni nem is lehetett semmit. Minden olyan gyorsan történt”.

A barátok később föltették a kérdést, ha csakugyan így történt, miért is nem döntötték el közösen, hogy Mitterrand válik, faképnél hagyja hitvesét Danielle-t. Akadtak az őt jól ismerők között, akik úgy vélték, az ötödik évtized felé haladó férfi a pályafutását féltette, azért torpant meg. Mások ellenben azt vallották, hogy Mitterrand gyermekkora óta elszántan a katolikus egyház tanításait követte, azoktól eltérni jottányit sem hajlandó, mondhatni a hűbéri szabályok tántoríthatatlan híve, történjék bármi, a család szent.

Anne, a kedves, mindent másképpen magyarázott. A párja eltökélte, hogy a feleségét soha, semmi áron nem hagyja cserben. Kivált azért nem, mert elsőszülött fiúk, Pascal meghalt, és egy közös gyermek halála eltéphetetlen kapcsolatot teremt egy férfi és egy nő között. Esztendőkkel később Danielle újra teherbe esett, a fiú a Gilbert nevet kapta. A nyolcvanas években ő is szocialista politikus lett. Alighanem az elhunyt fiú emlékére Gilbert első gyermekének a Pascale (a Pascal női megfelelője) nevet adta.

Nos, az „ifjú szerelmesek” sokat barangoltak, rejtőzködtek, hogy a lehető legtöbbet lehessenek együtt. Az egyik ilyen kiruccanáson, (ez már 1965-ben volt, Mitterrand csaknem két évtized múlva lett elnök) átgázoltak egy bűbájos fenyves erdőn, az atlanti partok mentén, közel Biarritz-hoz, egy tisztáson rábukkantak egy omladozó faházikóra, kedves és vonzó volt.

A környékbeliek a helyet Latche-nak hívták. Francois-t bűvölte el valójában, magával vonszolta párját, s azt mondta neki: „Nézd csak, ez a mi házunk lesz”. Anne lelkesedett, kijelentette, ez kettőnk szerelmi fészke. Egy ideig így is lett, de Mitterand váratlanul más döntésre jutott. A ház valóban közös lett, de nem Anne-é, hanem Danielle-é.

„Fiatalon az ember roppant erősnek érzi magát. Fejben már részleteiben is berendeztem a kis tanyát. Mitterrand levelei olyan szenvedélyesek voltak, mindig erről írt nekem, Negyven év multával döbbentem rá, milyen naiv is voltam, amikor rájöttem, hogy tévedtem, változtatni nem lehetett már. Amikor a tudatomba ért, hogy nem én vagyok már a kedvenc, borzalmas pillanat volt, mindhiába…” – emlékezett vissza Anne.

Ennek ellenére úgy döntött, történjék bármi, ő örökké hűséges marad. „Rajta kívül, fogalmazta meg, senki másom soha nem volt. Sem előtte, sem utána. Imádni azt, akit szeretünk, mérhetetlen boldogság. Szüntelenül megújuló egymásra találás. Harminckét esztendő boldogság és néha boldogtalanság. Cudar, nagyon cudar. Francois-nak volt egy mondata, amelyet csodálatosnak véltem.

Azt fejtegette, hogy örök szerelem valójában nem létezik, az ellentéte azonban igen, Légy bizalmatlan a higgadt, csöndes szerelem iránt, – mondta - és minden rendben lesz. Borzalmas, nagyon borzalmas, mert a szerelem nem hunyhat ki soha”. Közben azonban ott volt a kétség, a habozás. Elég hamar rádöbbent arra, ha meg akarja osztani az életét szerelmével, már pedig ez volt a legforróbb óhaja, akkor házasság nélkül kell függetlennek lennie.

Egy diploma önmagában kevés a lakbér kifizetéséhez, a kiegyensúlyozott élethez, ezért párja tanácsára elhatározta, hogy muzeológus lesz, hozzájut ahhoz a biztonsághoz, amelyet önmagán kívül nem tud garantálni neki senki. Nekifogott a jogi tanulmányoknak is, és ehhez meg is kapta az égre-földre esküdözött támogatást. Olyan betartott szó volt ez, ami az elfogult szemléletben aranyat ért.

Meglett aztán az „ajándék” is. Magánklinikán született meg közös leánygyermekük, 1974. december 18-án, Avignonban, akit a Mazarine Marie névre kereszteltek. Tudni kell, hogy másfél évvel korábban Anne Pingeot „ultimátumot” intézett szerelméhez. Úgy érezte, valaminek történnie kell, elvégre Hamarosan eléri harmincadik életévét, megvan már az életpályája is, muzeológusként meg is kezdte a munkát a Louvre-ban: a XIX. századbeli szobrok gondozója lett, nagy tekintélyt vívott ki magának.

Tudta már tévedhetetlenül, hogy soha nem lesz Madame Mitterrand. Viszont mindenáron gyereket akart attól, aki három esztendő múltán már hatvanéves lesz. Ha ez a kívánsága nem teljesül, közölte, vége köztük mindennek. Mitterrand kapitulált… Anne éppen az első elnökválasztási jelölés idején közölhette, gyermeket vár. Franciaország nem volt már az a megrögzötten erkölcscsősz állam, de még az 1970-es évek elején is nem volt zavartalan társadalmi állapot leányanyának lenni.

Ebben az időben a jövendő atya szocialista pártküldöttség élén Kubában járt, felesége kíséretében. „A hetedik hónapban voltam, ő pedig Havannában tűnt fel, őnagyságával”, került az önvallomás soraiba. És hozzáfűzte: „Soha nem kaptam tőle semmiféle ajándékot. Mazarine Marie volt az egyetlen”.

Mitterrand nem volt érzelgős, de romantikus igen. Később aztán, esztendőkkel később, a „törvénytelen kis jövevényt” hivatalosan mégis elismerték. Igaz Mazarine nem Mitterrand, hanem Pingeot néven doktorált filozófusként. Szakdolgozatának hőse Descartes lett. És írni kezdett, úgy érezte, ebben a famíliában ez a törvényszerű. Több kötete jelent meg, köztük olyan is, amely 60 000 példányban kelt el, igazi siker azonban nem lett egyik sem.

Aztán elérkezett 1996. január eleje. Mitterrand végküzdelme a rákkal, a kórházban. Tarot doktor, a személyes orvos közölte, az elmúlással küzdő beteg azt kéri a családtól, ne látogassa senki, egyedül kíván küzdeni a véggel. „Aki szeret igazán, az megérti majd” – fűzte hozzá. Danielle, a feleség mégis túltette magát rajta, bement a kórterembe. De már nem szólhattak egymáshoz, mert Tarot doktor csillapító injekciót adott be, ezt is utólag Anne Pingeot közölte a nagyvilággal.

Vallomásában az volt az egyedüli újdonság, hogy a kétszeres volt köztársasági elnök „kegyes halálban” részesült. A temetésen kivétel nélkül ott volt mindenki, a törvényes hitves, a gyerekek, az unokák, egymás oldalán Anne, a páratlan szerelem és Mazarine az elismert leány. Jacques Chirac, az utód így emlékezett akkor: „Francois Mitterrand teljes, hiánytalan életet élhetett”.

Szerző

Válaszol: Gréczy Zsolt, a DK szóvivője

Publikálás dátuma
2015.05.27. 07:30

Uniós pénzek folynak a Demokratikus Koalíció (DK) kasszájába?

Ugyan dehogy! Csak a Fidesz nem képes lenyelni a békát, hogy Gyurcsány Ferenc cége több konzorciumi taggal együtt megnyert egy nyílt, átlátható uniós pályázatot. Mindent és mindenkit támadnak, akihez köze lehet a DK elnökének, mert tudják, kihívója lehet Orbán Viktornak. A DK költségvetési támogatása megvonásának ötlete már csak azért is vicces, mert épp a kormány körül nőttek fel új oligarchák, s haverok és családtagok nyerik sorra a közbeszerzéseket. A Fidesz nyílt hadjáratot indított ezzel az akcióval a demokratikusan működő ellenzéki pártok és Európai Unió ellen.

Szerző