pályázat;börtön;Komló;

Börtönbotrány - Aláírásgyűjtéssel harcolnak Komlón

Aláírásgyűjtésbe kezdtek a Komlóhoz tartozó Mecsekfalu lakói azért, hogy népszavazást indítsanak a börtönépítésről szóló pályázat ellen. A kellő mennyiségű aláírás összegyűlt, a népszavazási kérelmet holnap be is adják az önkormányzatnak.

Ahogy korábban már a Népszava is beszámolt róla: hiába a heves lakossági ellenállás, Komló képviselő-testülete beadta pályázatát az új börtönök egyikének megépítésére. A városban korábban már tartottak egy véleménynyilvánító szavazást, de sokak szerint annak végeredménye nem tükrözi a városlakók valódi akaratát, hiszen ahogy Kispál László,  a Tisztelet Komlónak civil egyesület egyik vezetője már a szavazás lezártakor elmondta, a szavazatszámlálás során gyanúsan összetűzött lapokra bukkantak, amiből arra következtettek, hogy a fideszes városvezetés nem bízta a véletlenre a szavazás kimenetelét.

Az akkori szavazás végeredménye szerint 10970 kiosztott szavazólapból 6008 darabot töltöttek ki Komló város lakói, ebből 4370 támogatta, 1612 ellenezte a börtön építését, 26 szavazólap pedig érvénytelen volt. Mecsekfalu lakói, akiknek közvetlen szomszédságába települne a börtön, 0 igen szavazattal és 209 nem szavazattal akkor is teljes mértékben elutasították a börtön építését. A lakók most összefogtak és Szilárd Antal mecsekfalusi civil kezdeményezésével aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy ne csak "megbuherált" véleménynyilvánító szavazást, de népszavazást is tartsanak az ügyben.

Az aláírásgyűjtés elfogadásához a 21 ezer komlói állampolgár 15 százalékának, azaz 3218 embernek az aláírására volt szükség. Szilárd Antal lapunknak elmondta, hogy az április 27-én kezdődött aláírásgyűjtés során 3550 ember állt a népszavazás kezdeményezése mellé, az összegyűlt aláírásokat pedig holnap be is nyújtják az önkormányzatnak. Érdekességként érdemes megjegyezni, hogy a polgármester-választás során Polics József fideszes polgármesterre kevesebben szavaztak, mint ahányan aláírták a népszavazás kezdeményezését.

Egy forrásunk úgy tudja, hogy a polgármester arra kérte a komlóiakat, hogy ne írják alá a népszavazási kérelmet, sőt a fideszes iroda állítólag olyan sms-eket is küldött a dolgozóknak, hogy ha már kénytelenek aláírni, hamis adatokat adjanak meg. A népszavazás mindenesetre igazságot tenne, és valós véleménynyilvánítási lehetőséget nyújtana mindazoknak, akiknek az egész életére hatással lehet a tervezett börtön megépítése, már ha Komló város nyeri a pályázatot.