Előfizetés

Tiranában a szerb miniszterelnök

Ma kezdődik Aleksandar Vucic szerb kormányfő kétnapos albániai hivatalos látogatása. A történelmi eseményt nagyszabású biztonsági előkészületek előzték meg. 

Vucic az első szerb vezető politikus, aki az albán fővárosba látogat, de a jugoszláv vezetés, maga Josip Broz Tito is, aki 35 éven át állt Jugoszlávia élén, elkerülte Tiranát. A nagy nyitás első lépése már megtörtént tavaly novemberben, amikor Edi Rama albán miniszterelnök látogatott Belgrádba. Az a vizit sem volt kevésbé történelmi, hiszen 68 éve nem járt albán állami vezető a szerb-jugoszláv fővárosban. Azt a találkozót a szerb és európai média a balkáni feszültségek enyhülésének bizonyítékaként értelmezték, ami jótékony hatással bír az európai integrációra is.

A szerb lapok novemberben arról cikkeztek, az albán miniszterelnök belgrádi látogatása a bizonyíték arra, hogy a Balkánon enyhülnek az ellentétek, ami az európai integráció szempontjából is pozitív fordulat.

Vucic útjának jelentőségét emeli, hogy Rama belgrádi látogatása ellenére is a kétoldalú kapcsolat akadozik. A tavalyi botrányos szerb-albán labdarúgó mérkőzés miatt többször elhalasztották az albán vezető útját, majd maga a vizit is konfliktusos volt, mert Rama Belgrádban megsértette a protokollt, Koszovó függetlenségéről beszélt, annak ellenére, hogy Szerbia nem ismerte el független államként Koszovót, még mindig saját területének tekinti a 2008-ban függetlenségét egyoldalúan kikiáltott déli tartományát.

Az incidensek 2015-ben is folytatódtak, Szerbia kétszer küldött tiltakozó jegyzéket Albániának. Először januárban, miután a szilveszteri ünnepségek alatt Nagy-Albániát ábrázoló zászlót vetítettek ki Edi Rama miniszterelnöki rezidenciája falára, majd áprilisban, amikor az albán kormányfő egy pristinai televízióban azt mondta, hogy Albánia és Koszovó egyesülése elkerülhetetlen és megkérdőjelezhetetlen.

Vucic és a szerb delegáció ma kezdődő tiranai látogatása zavartalanságának biztosítására 1500 rendfenntartót vezényeltek ki, akik a legmagasabb szintű védelmet biztosítják, szárazföldön és levegőben. Szerb sajtójelentések szerint rendőrök, gárdisták, a biztonsági erők és az állami terrorellenes ügynökség tagjai is vigyáznak majd Vucicra. Az utakat lezárják, a légteret pedig katonai helikopterek őrzik, a szerbiai nagykövetség épületét is különleges biztonsági intézkedésekkel védik majd az albán fővárosban.

A szerb küldöttség ma az albán politikai vezetéssel tárgyal, holnap pedig gazdasági fórumon vesz részt.

A találkozó kapcsán kifejtett optimizmust némileg árnyalja, hogy kedden az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésen, amelyen Koszovó kérdése volt napirenden Hashim Thaci koszovói külügyminiszter közölte, hogy Koszovó népirtás miatt hamarosan feljelenti Szerbiát. Azt nem pontosította, hogy erre mikor kerülhet sor, de jelezte, a szükséges dokumentációt már előkészítették. Pristina pedig kártérítést is követel majd. Az albán álláspont ebben a kérdésben egyelőre nem ismert.

Áder is felszólal a fővárosi közgyűlésen

A 2017-es vizes világbajnoksághoz kapcsolódó fejlesztések előkészítéséről és a hajléktalanrendelet módosításáról is dönthet mai ülésén a Fővárosi Közgyűlés, a tanácskozáson felszólal Áder János köztársasági elnök.

A sportesemény időpontjához igazodva a Kossuth Lajos tér és a világbajnokságnak helyszínt adó Dagály fürdő közötti partszakaszt rendeznék. A beruházás célja a jelenleg elhanyagolt Duna-part értékeinek jobb közterületi hasznosítása. A fővárosi hajléktalanrendeletet egyik tervezett módosítása szerint a XIV. kerületben nem lesz olyan terület, ahol tilos az életvitelszerű közterületi tartózkodás.

A képviselők - a több mint félszáz előterjesztés között - tárgyalhatják a BKV 2015-2016-os üzleti tervét is, ebben egyebek mellett a BKV teljesítményének csökkenése, és 3,2 milliárd forintos adózás előtti veszteség szerepel.