Aleksandar Vučić tudja, de még nem árulja el, hogy ki veszi meg a NIS-t

Egyúttal reményét fejezte ki, hogy Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek is részt vesznek az értékesítési folyamatban.

Aleksandar Vučić felszólította a Molt és a Gazpromot, hogy a lehető leghamarabb állapodjanak meg a NIS ügyében

Ezáltal pedig kikerülhessenek a szankciós helyzetből.

Korábbi felvétel

Lázár Jánost megcáfolta a szerb kollégája, legkorábban májusban adhatják át a Budapest-Belgrád vasútvonalat

Aleksandra Sofronijević a magyar szakemberekre is hivatkozott az új időpont említésekor. 

Aleksandar Vucic gyors megállapodásra számít a NIS átvételéről Magyarország és Oroszország között

Január 23-ig születhet meg az egyezmény.

Tizennégy hónap kitartással győztek a diákok, Szerbiában jön az előrehozott választás

Ebből az ígéretből Aleksandar Vučić már nem hátrálhat ki.

Magyar barátok vehetik meg a szerb NIS-t

Az ügyletet 2026. január 15-ig le kell zárni.

Az Egyesült Államok hozzájárult a nagy szerb kőolajcég orosz tulajdonrészének eladásához, a vevő akár Mol is lehet

Aleksandar Vučić szerb elnök kedden kijelentette, hogy a Gazprom tárgyal a Mollal a NIS többségi részvényeinek esetleges eladásáról.

Orbán Viktor és Aleksandar Vucic

Nem 26, hanem 66 harckocsit adott el Szerbiának az Orbán-kormány, Hadházy Ákos valószínűleg feljelentést tesz

Kevesebb mint egymillió euróért adta el el a harcjárműveket a kabinet, hogy azzal egy potenciális háborút támogasson.

BTR-80 típusú harcjármű is került eladásra. A képünk illusztráció.

Orbán Viktor közölte, felgyorsítják a szerb-magyar kőolajvezeték megépítését

Nem érdekel bennünket a piaci helyzet, ami teljesen bizonytalan, ahhoz nem lehet alkalmazkodni – mondta az Aleksandar Vučićtyal tartott sajtótájékoztatóján a kormányfő.

Orbán Viktor és Aleksandar Vucic Szabadkán november 27-én

Orbán Viktor Szerbiába utazik, az üzemanyag-ellátásról is tárgyal majd Aleksandar Vučićtyal

Szerbiában bekövetkezhet az, amit Magyarországon sikerült elkerülnünk – közölte a miniszterelnök.

A bolgárok is kaptak amerikai felmentést

Végel László: Szerbia vagy-vagy helyzetben

Az immár több mint egy éve tartó tüntetések arról tanúskodnak, hogy voltaképpen nem napi politikai, nem is egyszerű kormánydöntésről, nem kibékíthetetlen pártközi konfliktusokról van szó, hanem arról, hogy Szerbia kénytelen elszámolni az elmúlt harminc évvel és megküzdeni azokkal a traumákkal, amelyek több mint három évtizeden át meghatározták a társadalmat. 

Az Egyesült Államok kitart a szerb olajtársaság elleni szankciók mellett, február 13-ig az orosz tulajdon teljes kivonását követeli

Vasárnapra rendkívüli kormányülést hívtak össze az ügyben, ezen részt vesz Aleksandar Vucic köztársasági elnök is.

Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS)

Kettős gyilkosság történt egy szerbiai faluban

A gyanúsítottat elfogta a rendőrség, a szerbiai közszolgálati televízió szerint szomszédok közötti leszámolás állhatott a háttérben.

Képünk illusztráció.

Romok, dollárok, hazugságok

Élőláncot vontak belgrádi diákok, aktivisták és idősek a NATO által szétlőtt egykori főparancsnokság köré, tiltakozva Jared Kushner félmilliárd dolláros luxusfejlesztése és a rá szabott különleges törvény ellen.

A belgrádi élőláncban egymás mellé kerültek városvédők, baloldali aktivisták, konzervatív értelmiségiek, diákok, háborús emlékezetükhöz ragaszkodó nacionalisták, korrupcióellenes civil szervezetek

Buszokkal viszik Belgrádba a Vučić-rezsim híveit, éhségsztrájk és számháború jött az újvidéki pályaudvari tragédia évfordulója után

Buszokkal szállítják a fővárosba a kormányzat híveit, a nemzet egységét és vezére melletti kiállását demonstrálni hivatott tüntetésre érkeznek a határon túliak is.

Az egyik áldozat édesanyja, Dijana Hrka, aki éhségsztrájkba kezdett

Színes forradalom

Meccs közben összeesett és meghalt a szerb élvonalbeli futballcsapat, a Radnički vezetőedzője

Mladen Žižovićot mindössze 11 nappal ezelőtt nevezték ki vezetőedzőnek, ez volt a harmadik meccse a klub színeiben a kispadon.

Mladen Žižović

Szerbia: majdnem egy év kihagyás után újraindult az egyetemi oktatás, de a hallgatók egy része továbbra is tiltakozik

Az oktatási miniszter közölte, újabb blokádkísérletekre számít.

A Belgrádi Egyetem hallgatói, középiskolások és pedagógusok tüntettek a szerbiai Oktatási Minisztérium épülete előtt február 11-én.

16 élet, hatalmas tömeg, 16 perc néma csend

Október 31-én Újvidék utcáit menetelők töltötték meg, hogy igazságot követeljenek az egy éve a városi pályaudvarnál történt tragédia áldozatainak. Este a Limani park zúgott a Vučić-rezsim ellen lázadó diákok jelszavától, a Pumpaj! kiáltástól, másnap, november 1-jén pedig hatalmas tömeg emlékezett virágokkal és 16 perc csenddel meg a tragédiában elhunytakról, minden egyes perccel egy-egy életért, amely odaveszett. Fotógaléria.

Tizenhat perc néma csend – Gyászol Szerbia, több mint százezer ember emlékezett az egy éve történt újvidéki pályaudvari tragédiára

Vajdasági magyarok nagy számban voltak jelen, a világhírű teniszező, Novak Đoković is üzent:  Pumpálj!

A Szijjártó-féle külügy azt állítja, nem érkezett panasz, miután szerb határőrök vegzálták a magyar diákokat

Elmaradt az Európai Unióval és Ukrajnával szemben megszokott kemény retorika.

Vegzálni kezdték a szerb határőrök az újvidéki megemlékezésre érkező magyar diákokat, két lányt fehérneműre vetkőztettek

A csoport nagy részétől megtagadták a belépést, azt állítva, hogy nemzetbiztonsági fenyegetést jelentenek a szerb államra nézve. Hogy miért, az nem derült ki.

A belgrádi kormány országos gyásznappá nyilvánította az egy évvel ezelőtti újvidéki tragédia évfordulóját

Országszerte megemlékezéseket tartanak.

Egy tavalyi plakáton Aleksandar Vučić szerb elnök és Miloš Vučević exkormányfő, aki az újvidéki tragédia miatt mondott le

Egy nappal az újvidéki pályaudvari tragédia első évfordulója előtt hiába kért bocsánatot Aleksandar Vučić, az egyetemisták a távozását követelő tüntetésre gyűlnek

A szerb államfő azt állítja, megérti a haragot, a megemlékezésre készülők szerint azonban még csak most kezdődik minden, a hatalom szerintük elvesztette a legitimitását.

Becslések szerint most tízszer annyian menetelnek Belgrádból Újvidékre, mint februárban

Bombariadó miatt leállt a teljes vasúti közlekedés Szerbiában az újvidéki pályaudvari tragédia első évfordulója előtt

Miközben több ezer diák indult el Belgrádból Újvidék felé, egy névtelen fenyegető azt állította, hogy robbanószerkezetet helyezett el az összes vonaton és sínen.

Diákok vonulnak Belgrádból Újvidékre a pályaudvari tragédia évfordulóján

A Vučić-rezsim bedobta magát, Szerbia békecsúcsot tartana az orosz-ukrán háború lezárása érdekében

Egyelőre nem világos. hogy Trump-Putyin vagy Zelenszkij-Putyin találkozóban gondolkodnak-e.

Marko Đurić

Hárman meghaltak Szávaszentdemeternél, miután a 120-szal száguldó busz felborult a 83 utasával

A rendőrség szerint a sofőr óriási felelőtlenséggel járt el.

Szerbiában is elkezdődött a megtorlás, de egyre többen mernek beszélni a rezsim piszkos módszereiről

Szerbiában mára általánossá vált, hogy a hatalom nyomást gyakorol saját állampolgáraira, lojalitásra kényszerítve őket - mutatta ki egy jelentés különféle beszámolók alapján. Ám egyre többen állnak ki magukért és hajlandóak rámutatni a jogsértésekre.

Egy kruševaci tanárnő arról számolt be, hogy meg kellett jelenjen az ünneplő tömegben, amely 2019-ben Vlagyimir Putyint fogadta belgrádi látogatásakor

Tűzriadó a kultúrában, tovább folytatja a szerb rezsim a művészek és alkotók elleni harcát

A bezárt belgrádi nemzeti teátrum dolgozói azonban nem hátrálnak meg.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang