Büntetni, betiltani, kitiltani

Nem vagyok fogadatlan prókátor. Nem akarom védeni az uberes taxisokat, de ami velük történt, az tipikusan magyar eljárás volt.

Néhány hónappal ezelőtt megjelentek a hazai piacon is azok a „magántaxisok”, akik szabadidejüket némi mellékes kereset reményében taxizással próbálták eltölteni. Igaz, nem festették sárgára az autóikat, nem szereltettek be drága taxamétert, legtöbbjük még adószámot sem váltott ki, és persze nyugtát sem adott az utasnak az átvett fuvardíjról. Csupán egyetlen dolgot garantált: az átlagos tarifánál olcsóbban és megbízhatóan oda viszi az utasát, ahová kéri.

A közösségi „összefogásnak” egy újszerű formája kezdett nálunk is lábra kapni. Valami olyasmi, amikor két magánember a másik segítségére siet: egyiknek dolga van, a másiknak autója és szabadideje. Megegyeznek egy mindkét fél számára elfogadható tarifában, és ennyi…

Amikor a mobilon rendelhető taxik megjelentek az országban, az volt ellenük a kifogás, hogy az autók nem biztonságosak, nem tudni mennyire gyakorlott a sofőr, ellenőrizhetetlen a „személyiségük”. Egyetlen ilyen taxi sem bizonyult veszélyesebbnek, mintha valaki egy „sárga” sofőrre bízta volna magát, arról nem beszélve, hogy a sofőröket minden fuvar után ellenőrizte a cég. Az utastól megkérdezték, elégedett volt-e a szolgáltatással, a vezető személyével, a kocsi tisztaságával. És fordítva. A taxisok is referáltak az utasaikról. Elő sem fordulhatott, hogy az indokoltnál hosszabb utat számoljanak fel az ügyfélnek, vagy hamis adatok alapján vonták volna le a bankkártyájáról a fuvardíjat, mert a kocsik útvonalát GPS ellenőrizte, az pedig adott esetben pontosabb is, mint egynémely sárga megbuherált taxamétere.

Mindez persze nem „adókomform”, ami indokolhatja az adóhatóság „éberségét”. De azt kevésbé, hogy a gazdasági miniszternek kelljen elrendelnie az ellenőrzéseket és a kemény büntetéseket. Nem kell persze szeretni az ubereseket, de ki lehetne fehéríteni ezt a szolgáltatást, meg lehetne találni a jogi kereteket, átalányadót, számlát...

De azonnal büntetni, betiltani, kitiltani? Ránk valló, bumfordi megoldás.

Szerző
Somfai Péter

Közelkép - Stephen Hawking mégsem bölcs

Érdekes írás jelent meg az egyik internetes portálon. Címe szerint: „A világ legokosabb embere nem Stephen Howking.” A tömegkultúrának – állítja a szerző – mindig szüksége van egy tudósra, akit piedesztálra állíthat. Bár a „tömegkultúra lebecsülő emlegetése nem biztos, hogy jogos, de az bizonyos, hogy a világsajtóban, ahogy most mondani szokás: „jó imázsa van az angol tudósnak.

Ennek valószínűleg – mint mindennek – nem egyetlen oka van. Az első minden bizonnyal a testi adottságainak közismert és gyakran látható korlátai. Ritka betegsége megállapítása idején már nem volt gyerek – sőt: gyerekei születtek -, és akkor az orvosok alig egy-két évet adtak csak neki. Azóta több évtized telt el és Hawkingnek ugyan a szemén és egy úján kívül semmije sem mozog, a kerekesszékére szerelt szenzációs találmányok jóvoltából azonban, nemcsak olvasni, hanem hangosan és írásban is tud kommunikálni.

Ezek a külső körülmények is hozzájárulhattak ahhoz, hogy ismert legyen. Az ismertség másik oka, hogy volt olyan a fekete lyukakkal foglalkozó könyve, amit nagyon népszerűen írt meg, többmilliós példányban fogyott. Igaz, némi tévedéssel foglalkozott a fekete lyukakkal, mert úgy vélte: onnan sem fény, sem anyag nem tud kiszabadulni. Azóta kiderült, hogy ez nem így van. Hawking, mint igazi angol, szeret fogadni, de négyből háromszor elvesztette a tudóstársaival kötött megegyezést. Az idézett cikk címén is talán érdemes egy kicsit elgondolkodni.

Van-e egyáltalán a világnak „legokosabb embere”? Aligha. A legkiválóbb tudósok sem tévedhetetlenek. Elég utalni a hatvanas évek Római Klubjára, ahol a maguk területén kiváló tudósok, azt jósolták, ha a világ nem áll át a „nulla növekedésre” (csak megjegyzendő: az lenne a halál), akkor a 2000. évre katasztrófa következik be. Azóta eltelt másfél évtized, a fogyasztás továbbra is rohamosan nő, s bár kétségtelen, a veszélyek is növekednek, ám továbbra is él és virul a világ.

Frissítve: 2015.05.27. 22:26

Legyen inkább holnapután

Publikálás dátuma
2015.05.28. 07:50
Vajon hogy kerül egy ilyen vásári tákolmányba George Clooney? FORRÁS: FÓRUM HUNGARY
Mintha filmes végkiárusításon szerezte volna be ezúttal a Disney a Holnapolisz című meghatározhatatlan műfajú mozidarab részeit, káprázatos zűrzavar és káosz a stílusban, mesében, tartalomban. Pedig George Clooney adta hozzá a nevét és már kissé megviselt arcát.

George Clooney eddig biztos pont volt, kacathoz csak úgy (a pénztárgép csörgéséért) nem adta a nevét, a Holnapolisz című meghatározhatatlan műfajú mozidarabban ezért is zavarba ejtő a jelenléte. Szerepvállalásaiban gyakran valamiféle jobbító szándék lelhető fel, azon a közhelyes szinten, hogy a holnapot meg kell védenünk, itt is fellelhető persze jó szándék.

De az egész sztori olyan elhasznált sci-fi részekből van összetákolva, ami már szinte arcátlanság. Így nem csak az a nagy kérdés, mi a jó csodáról szól a film, hanem az is, vajon hogy kerül egy ilyen vásári tákolmányba George Clooney. Persze, az utóbbi kérdés legyen az ő gondja, viszont az, hogy nehéz eligazodni ebben a sztoriban, az erősen a nézőt sújtja.

A hangsúlyozottan családi filmnek szánt Holnapolisszal az a legnagyobb baj, hogy gyerekfilmnek túl kegyetlen és drasztikus akciórészletet is bekavar a sztoriba, az érettebb nemzedék számára meg csak unalomig ismert látványt és fordulatokat von be a sci-fi égisze alatt a gyermekded történetbe.

Itt is az emberiség és a Föld megmentéséről van szó, mint Hollywood oly sok kalandakciójába, ennyi apokalipszist, mint amennyit odaát a néző ijesztgetésére kiagyalnak, nem is lehet mindig új ötletekkel bírni, ez nyilvánvaló. De akkor legalább lenne egy átlátható, érdekes, netán tartalmában fordulatos meséje az újfent előállított emberiség-mentésnek

Az határozottan rokonszenves, hogy Clooney beáll egy ifjúsági filmbe, fiatal partnerek közé. Neki kimondottan jól áll ez a nemzedékbeli össze nem illés, a férfias bájából már kezd ugyan fokozatosan veszíteni, de egyénisége rokonszenves vonásait a lassan mélyülő ráncok sem fárasztják el. Lehetne egy igazi jó kihívás, ha ő és partnerei egy jó történetet kapnának a talpuk alá.

A jó történet azonban teljes egészében hiányzik, és olyan zavaros, összevissza sztori ugrál a honaputánból a tegnapelőttbe, amitől ember legyen, aki pontosan vissza tudja idézni, miről is szól a film. Clooney az az idősödő felnőtt, aki mindenféle sci-fi kütyükhöz ért, gyerekkorában zseninek indult, és akihez a jövőre kíváncsi, vállalkozó szellemű kamasz leányzó, Casey azért fordul, hogy vigye el a jövő Holnapoliszába. Fontos szerepet kap egy kitűző jelvény is, amely olykor csodát tesz, mindenesetre a fizika törvényeinek fittyet hányva Casey-t egyik világból a másikba tudja repíteni.

Rövidebb idő alatt, mint egy ujjpattintás. A gond csak az, hogy nem éppen olyankor, amikor szükség lenne rá, viszont kutya ellen a legjobb védelem, Casey mint egy szellem, lebeg keresztül a haragos eben. Ez utóbbi jelenet a film imitt-amott megcsillanó humorának egyik csúcspontja is, úgyhogy sajnos nem túl sok vicces fordulatnak örülhetünk.

A zavaros és túlbonyolított ki-bejárás a jövő városába lényegében rádöbbenti Clooney-ékat az igazi veszedelemre, amit a szupermodern megapolisz uralkodója jelent. A Dr. House-ként jól ismert Hugh Lorie alakítja azt a nagyurat, aki csalárd módon sietteti az emberiség kipusztulását. A látvány olykor megmosolyogtató, mert innen-onnan összecsórt darabok teszik ki a jövő megapoliszát, főként digitális trükkök lekoppintása jelenti a filmbeli holnapot.

Brad Bird rendező mintha egy zsibvásáron járt volna bevásárolni a kellékeket. Ez azért meglepő kissé, mert a L’ecso meg A hihetetlen család, plusz a Simpsonék jó pár epizódja a nevét igazán jó fényben tünteti fel, sőt, mint akinek kötelező a jó humorérzék. Ő jegyzi a Mission: Impossible – Fantom protokoll című akciót is Tom Cruise-zal, tehát nem kezdő az élő színészes pályán sem.

S ami az animációs múltját illeti, a humorérzéke is a helyén van, méghozzá a minőségi humorra értve. Megfigyelhetjük, itt is, hogy a rengeteg CGI trükk lassan az ilyen fajta hollywoodi produkciókat inkább közelíti az animációhoz, az élő szereplők élő jellege – humanoid érzelmei, indulatai stb. – a háttérbe szorul, de legalább átmentődne a humor és irónia. Birddel e tekintetben nincs túl sok szerencsénk ebben a filmben, rém komolyan van véve a világmegváltás.

A mindent egy kalapba módszer következtében elképesztő durva akciójelenetek is kerültek az ifjúsági jellegű sztoriba. Mondjuk egy bolt gonosz tulajdonosainak kiirtása például, amit ugyan elmismásol a tény, hogy nem is voltak földi halandók, hanem rosszindulatú földön kívüliek, de a látvány azért elég taszító. A felettébb durva jelenetek érezhetően kötelező penzumként az szolgálják, hogy a serdületlenebb nemzedéknek valami olyasmit adjon, mint a nagyoknak.

Ám hiába Clooney tudós zsenijének nemes szándéka, a világ és az emberiség megmentésének vállalása, ami mégiscsak kijár egy családi filmnek, mert egyébként alig hagy nyomot maga után a Holnapolisz. Legfeljebb azon merenghetünk, hogy a mai fiatal nemzedék filmes igénye tényleg ilyen lenne?

(Holnapolisz **)

Szerző