Hillary Clinton életútja jól jelzi, mi a különbség hazánk és az Egyesült Államok között esélyek, lehetőségek, emberi méltóság tisztelete terén. Életútja igazolja, az anyai feladatok, a házastársi feladatok, az együttélés azzal a férfival, aki nyolc évig volt a világ első számú államának első számú embere, nem lehet akadálya a karriernek. Csak jó helyre kell születni? Ez lenne a helyzet kulcsa? Ami hazánkat illeti, bátran lehet igent mondani. A nők egyenjogúsága nálunk még az ígéret kategóriában sem akar megvalósulni. Pedig az ígérgetés a kormány erőssége. A keresztény kurzus első intézkedései közé tartozott az óvodai nevelés elveit meghatározó programból kiemelni a következő mondatot: „Az óvodai nevelés gyermekközpontú, befogadó, ennek megfelelően a gyermeki személyiség kibontakoztatására törekszik, biztosítva minden gyermek számára az egyenlő hozzáférést, tudatosan kerüli a nemi sztereotípiák erősítését, elősegíti a nemek társadalmi egyenlőségével kapcsolatos előítéletek lebontását.” Ez a 2009-ben az említett – kormányrendelettel kiadott - dokumentumba beépített mondat volt hivatva csökkenteni az országnak a nemek közötti egyenjogúság jogszabályi erősítése terén az Európai Unióval szemben fennálló lemaradását.
Nemcsak női egyenjogúság terén vannak lemaradásaink. Az USA volt First Ladyje 2016-ban az elnöki szék elnyeréséért száll harcba, majdnem hetven évesen. Ha győz és megismétli diadalát, hetvenhét évesen mehet, - ki tudja megy-e - nyugdíjba. Senki nem firtatja életkorát, s nem vonja kétségbe kora miatt alkalmasságát. Ezzel szemben Magyarországon törvényekben rögzítették azokat az életkorokat, amelyek elérése után köteles valaki eltakarodni a munka világából, köteles megvénülni. Az, aki eléri a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt - jelenleg: betöltötte hatvanharmadik életévét - nem lehet tovább kormánytisztviselő, közalkalmazott, köztisztviselő, bíró. Aki betölti a hetvenedik életévét, az nem lehet tovább oktató a felsőoktatásban. Jellemzően életkor alapján ítéli meg az embert a hatalom, egy olyan országban, amelynek politikusai állandóan azt hirdetik, szürkeállományban jók vagyunk, verjük a világot, ezért tiszteletet érdemlünk. Természetesen nem fedi a valóságot, hogy hazánk az őslakosok szürkeállománya, kreativitása alapján bárkitől bármit érdemelne. Hazánk teljesítménye pedig egyáltalán nem tiszteletre méltó. Hazánk iskolázottsági szintje alacsony. Az ország alig nyújtott lehetőséget polgárainak ahhoz, hogy szülőföldjükön boldoguljanak. Ennyi év? Annyi év? Pont, mire beérik a tudás, akkor kell mennie valakinek? Hacsak! Hacsak, nem kap felmentést a miniszterelnöktől. Ez a rendszer egyszerű, mert valójában nem a tudás, nem a kor, nem a hűség a fontos. A bírók esetében azonban nincs pardon. Nekik távozniuk kell, ha eljött az idő. A bírói helyek, a bírósági vezetői beosztások aranyat érnek. A bírói hatalmi ág megszállása csak a bírói és bírósági vezetői helyek betöltése révén oldható meg. Az ehhez vezető út egyik fontos építőköve volt a bírói nyugdíjkorhatár leszállítása hetven évről az említett életkorra.
Visszatérve a nemek közötti egyenlőség kérdéskörére, ne legyen senkinek kétsége afelől, e téren nehéz lesz előrelépni mindaddig, ameddig a hátrányos megkülönböztetés tilalmának alaptörvénybe való beépítése nem történik meg. Figyelembe véve az alkotmányozó hatalom hozzáállását a szegényekhez, az elesettekhez, a rászorultakhoz, az idősekhez, a másképp gondolkodókhoz, a más nációból származókhoz, le lehet vonni azt a következtetést, hogy e tilalom alkotmányos tétellé válására akkor nyílik lehetőség, ha az ország alaptörvényének a megnevezése újra a Magyar Köztársaság Alkotmánya lesz. Addig, amíg ez nem valósul meg, kevés az esély arra, hogy a hajléktalanok börtön helyett szállást, a nők cselédsors helyett társadalmi megbecsülést, a rászorulók megvetés helyett segítséget kapjanak.
Mert az igazság az, hogy a költő gondolatai több, mint százötven év eltelte után is aktuálisak. Ma is itt vannak a hamis próféták, akik hirdetik, megállhatunk: "Magyarország jobban teljesít" mondják. Az ígéretnek itt földje van. Ez azonban hazugság, szemtelen hazugság, mit milliók cáfolnak meg, kik éhen-szomjan kétségbeesve tengenek. Szükség van a költőkre a XXI. században is. A költőkre, akik elvezetik a népet oda, ahol a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet, ahol a jognak asztalánál mindenki egyaránt foglal helyet. Ekkor mondhatjuk, hogy megálljunk, mert itt van már a Kánaán. "És addig? addig nincs megnyugvás, Addig folyvást küszködni kell."
