díj;Zsolt bácsi;Hégető Honorka Alapítvány;

2015-05-28 18:50:00

Átadták a Hégető Honorka Alapítvány díjait

Átadták az RTL Klub fiatalon elhunyt riporteréről elnevezett Hégető Honorka-díjakat csütörtökön Törökbálinton, az elismeréseket tizenkettedik alkalommal ítélték oda - tájékoztatott Kotroczó Róbert, a Hégető Honorka Alapítvány kuratóriumának elnöke. 

A közlemény szerint a 2014-es év filmpályázatán az Index videoszerkesztőségének Zsolt bácsi című filmsorozata nyerte el a díjat. A kunyhóból bérlakásba költöző ember küzdelmeiről szóló dokumentumsorozat Szabó Péter, Halmos Máté, Nagy Dániel és Szili Tamás alkotása. Az RTL Klub Házon kívül című műsorának szerkesztősége megosztott díjat kapott, a zsűri indoklása szerint a korrupció tematikájának konzekvens és folyamatos napirenden tartásáért. Megosztva díjazták a televízió két munkatársát, Vojtahovszki Miklós operatőrt és Halász Katalin vágót a Dizájner drogok című riport munkálataiért.

A Telenor különdíját Hajdú D. András és Magócsi Márton kapta a Máltai Szeretetszolgálat telepjének programjáról szóló filmért - olvasható a közleményben. Az idei elismeréseket több mint 40 pályamunka elbírálása után ítélték oda.

A 2003-ban létrehozott díj az autóbalesetben elhunyt Hégető Honorka, az RTL Klub egykori munkatársának emlékét őrzi. A riporter az elesettekről, illetve a hátrányos helyzetben lévő emberekről készített anyagaiért 1999-ben Tolerancia díjat kapott.