Saul fia: be se mutatták, már tízezer jegy elkelt

Saul egy gyereket akart eltemetni, ha százezer nézője lenne a filmnek, az százezer temetés lehetne, mondta Nemes Jeles László rendező azon a sajtótájékoztatón, amelyen a stáb képviselői találkoztak a hazai újságírókkal azután, hogy a Saul fia című első nagyjátékfilmje elnyerte a vasárnap befejeződött Cannes-i Filmfesztivál négy díját, köztük a Zsűri Nagydíját.

A Saul fia című magyar film cannes-i világsikere adta az alkalmat, hogy a készítők sajtótájékoztatón találkozzanak az újságírókkal: eddig magyar film nem kapott ilyen magas díjat Cannes-ban. Népes gárda kísérte el első nyilvános hazai bemutatkozásra Nemes Jeles László rendezőt filmjük kirobbanó cannes-i sikere után. A legfontosabb, hogy beszéljenek a filmről, mondta mindjárt a legelején az elsőfilmes fiatal rendező.

Mellette a pulpituson foglalt helyet a főszereplő Röhrig Géza, a társforgatókönyvíró Clara Royer, Molnár Levente színész, Zabezsinszky Éva casting igazgató, Zányi Tamás, a Cannes-ban Vulcan-díjjal elismert hangmérnök, Matthieu Taponier vágó, Melis László zeneszerző, Sipos Gábor és Rajna Gábor producer. Ez a jelenlét is aláhúzta, amit a rendezőn kívül többen kiemeltek most is: a film, amely elsőként a magyar filmtörténetben elnyerte a Cannes-i Filmfesztiválon a Zsűri Nagydíját, az egész stáb összmunkájának, együttműködésének az eredménye.

Nemes Jelest évek óta foglalkoztatta a zsidók megsemmisítésének témája, egy olyan film, amely segít megérteni valamit abból, milyen a pokol közepe, ahol a sonderkommandósok dolgoztak. Kezébe kerültek a Sonderkommandó tagjainak titokban megírt jegyzetei, dokumentumok, ebből született az ötlet.

Clara Royer irodalomtörténész-írót azzal a mondattal kereste fel, hogy van egy Sonderkommandóban dolgozó férfi, aki a gázkamrából kihozott hullák között talál egy fiút, akit el akar temetni. A mondatból elindulva azután kezdtek gondolkozni a karakteren, mondta a magyarul is szépen beszélő Clara Royer, „de nem akartunk holokauszt best-ofot csinálni.”

A színészválogatásban kevés képi dokumentumra támaszkodhatott Zabezsinszky Éva, miután a titkos munkát végző sonderkommandósokat is gázkamrákba küldték, kevés fénykép maradt fenn róluk. A színészválogatás másfél éven át tartott, olyan arcokat kerestek, amelyekben van valami megfejthetetlen, valami titok, egyfajta páncélról árulkodó jel, amellyel ezek az emberek a rájuk háruló szörnyűséget elviselik.

Röhrig Gézának, aki Saul főszerepében meghódította Cannes-t, s a világsajtó nem egy cikkben neki jósolta a legjobb férfialakítás díját, a válogatás idején még eleinte egy másik szerepet szántak. Aztán a próbafelvételeken kiderült Nemes Jeles számára, „ahogy ott ült, és nem csinált semmit”, hogy személyében megtalálta Sault. Röhrig úgy fogalmazta meg azt, amit csinált, hogy az nem szerepjátszás volt, hanem jelenlét. Nem az volt a fontos, hogy a kamera centikre volt tőle, hanem hogy ezt a jelenlétet tudja hitelessé tenni.

Nagyon sokat olvasott a holokauszt témájáról és az auschwitzi halálgyár működéséről, ismeri a dokumentumokat a Sonderkommandóról. Azért is szeretné, ha minél többen megnéznék a filmet, „mert azt hiszem, Magyarországon elkezdték nem észrevenni más ember fájdalmát, azt, hogy az éhes ember enni akar, a fáradt ember pihenni.” Úgy gondolja, a film ugyan 1944-ben játszódik, de meg lehetett volna csinálni a 30-as évek gulág-világáról is.

A színészi munkában Nemes Jeles arra törekedett, hogy minden sallangot eltüntessen a színészi jelenlétről, s az a lehető legegyszerűbb legyen. Magát a narrációüs stratégiát, mint mondta, a kisfilmjeiben próbálta ki (például az akár előzménynek is tekinthető Türelem címűben), tudta, hogy a nagyjátékfilmjében fel fogja használni.

A Vulcan-díjas hangvilágot, ami hátborzongató és döbbenetes része a filmnek, Zányi Tamás teremtette meg a rendezővel együttműködve. A műhelytitkok közül elmondta, hogy a hanggal sikerült kiterjesztenie a képen kívülre az atmoszférát. Egy olyan hangvilágot kevert ki, amely a nagyon leszűkített képi világ „módosult tudatállapotának” megfelelően közvetíti az irreálisan felerősödött hangokat. „Szürreális hangteret próbáltunk vizionálni.”

Eleinte francia produkcióban gondolkodtak, de a téma új, szokatlan megközelítési módját túl nagy rizikónak ítélték a franciák. A rizikósnak ítélt filmtervet Sipos Gábor és Rajna Gábor producerek vették kézbe, eleve magyar produkcióban gondolkodtak, s végül a Magyar Nemzeti Filmalap 450 milliós támogatásával valósulhatott meg a terv.

A Saul fia című filmet megvásárolta a Sony, eddig 48 országba adták el, ami csúcsnak számít. Arra sem volt példa, ami a Saul fia esetében megtörtént: a június 11-i hazai bemutatóig a meghirdetett premier előtti vetítésekre mintegy 10 ezer jegy kelt el.

Újságírói kérdésre szóba kerültek a filmet ért szélsőjobboldali támadások is, köztük a Mandiner kritikán aluli kritikája. Az alkotói stáb nem kívánt politikai vitába bocsátkozni, s láthatóan méltatlannak tartotta, hogy mocskolódó hangok tematizálják a sajtótájékoztatót. Röhrig Géza a kritikára annyit mondott: nem hiszi, hogy a rosszindulat diktálta a Mandiner cikkét, hanem a tudatlanság, írója nem nézett utána a tényeknek.

Elképesztő a Sonderkommandót vádolni, és elhallgatni az állam felelősségét. A film mellett több szakértő dolgozott, történész és katonai specialista, köztük a holokauszt témájának átfogó ismerője, Vági Zoltán. Az ő soraiból idértt válasz helyett Nemes Jeles rendező egy adatot: Magyarországon 8 hét alatt 430 ezer zsidót deportáltak, köztük több mint 100 ezer gyereket. „Saul egy gyereket akart eltemetni. Ha százezer nézője lenne a filmnek, az százezer temetés lehetne.”