MSZP;Orbán Viktor;évértékelő;

2015-05-29 15:40:00

MSZP: Orbán Viktor szétzilálta az országot

Az MSZP szerint a miniszterelnök pénteki, kormányzását értékelő beszéde azt jelzi: Orbán Viktor ugyanott tart, mint öt évvel ezelőtt. Szétzilálta az országot, a kormánya kompetenciáját és egyedüli döntéshozóvá vált - mondta Tóbiás József elnök-frakcióvezető pénteken, sajtótájékoztatón.

Kijelentette: a kormányfő kétségbeesett és sikertelen kísérletet tett a kormányzati válság és a Fideszen belül dúló belháború rendezésére. Szerinte a miniszterelnök felszámolta azokat az igazodási pontokat, amelyek Európához, a szakmaisághoz és a társadalmi kontrollhoz vezettek volna.     Magyarországnak sikerre lenne szüksége, és arra, hogy legyen esély a boldogulásra - fűzte hozzá. 

Tóbiás József az elmúlt negyedszázad legrosszabb kormányának nevezte a jelenlegit, autoriter kormányok örökösének. Azt hangsúlyozta: a kormány leváltását követően újra kell építeni a társadalmi, közjogi és demokratikus berendezkedést. Szerinte Orbán Viktor gyűlöletkeltést folytat a menekültügy vagy a halálbüntetés kérdésében.  

A kormányfő pénteken Budapesten, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett, Ötéves a kormány című konferencián értékelte a kabinet tevékenységét 2010 óta.