MSZP: a kormány "csicskáztatja" a szociális szférát

Az MSZP szerint a kormány csak "csicskáztatja" a szociális ágazatban dolgozókat, öt éve ígérgeti nekik a béremelést, amely mindig elmaradt.

Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a szociális ágazat képviselői tárgyaltak, amíg tárgyalhattak, majd felálltak az asztaltól, mert már nem volt miről egyeztetni. Pedig - folytatta - ezen ágazat dolgozói az ország lelkiismerete.

A kormány cserben hagyta őket a munkanélküliekkel, diákokkal, kórházi dolgozókkal együtt, mivel ezen ágazatok költségvetése csökken vagy nem változik - mondta Korózs Lajos.

Közölte, az MSZP módosító javaslatot nyújtott be a költségvetéshez, amelyben 251,8 milliárd forintos átcsoportosításra tesznek javaslatot a luxusberuházásokra és stadionépítésekre szánt összegek terhére, és a családi pótlék, a járási segélyek, illetve a gyermekétkeztetés támogatása növelésének javára.

Szerző

LMP: a bérek mindennél árulkodóbbak

Az LMP szerint a hazai bérek mindennél árulkodóbbak, ha értékelni kell az elmúlt öt év kormányzását.

Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke pénteki sajtótájékoztatóján úgy vélte: Orbán Viktor miniszterelnök értékelő beszédében hőstörténetet adott elő, de az emberek nem így élték meg ezt az időszakot. A politikus szóvá tette az alacsony béreket; az adózók háromnegyede az átlagbér alatt keres és az Európai Unióban az ötödik legrosszabb a bérszínvonal. Így Magyarország nem fog tudni megerősödni, s ha Orbán Viktor marad, akkor vagy éhbérért dolgoznak az emberek vagy nyugatra távoznak - összegzett. Szél Bernadett elkeserítőnek nevezte, hogy a miniszterelnök függőségbe helyezte az országot, a közfoglalkoztatást pedig a legújabb kori feudalizmusként értékelte, megjegyezve, hogy az szerinte nem vezet vissza a munkaerőpiacra.

Szerző

DK: Orbánnak ideje lenne távoznia

A Demokratikus Koalíció szerint Magyarországnak nincs szüksége Orbán Viktorra, így ideje lenne előrehozni a változást.

Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője a kormányfő az elmúlt öt évet értékelő sajtótájékoztatóján felidézte: a nettó államadósság emelkedett, a GDP változása pedig 2010 és 2014 között a statisztikai hibahatáron belül volt, amellyel a környező országok mindegyikénél rosszabbul teljesített Magyarország, amelyet a hitelminősítők a bóvli kategóriában jegyeznek. A foglalkoztatási adatokon közben a vízfejjé dagasztott államigazgatás javít, míg a versenyszférában szintén a hibahatáron belül volt a munkában állók számának növekedése. 2014-ben hatszor annyian költöztek külföldre, mint 2009-ben, és az elmúlt öt évben ötször annyian haláloztak el, mint ahányan születtek - tette hozzá. Gréczy  szerint megnyugtató, hogy a miniszterelnök nem akarja az ország kilépését az Európai Unióból, most, hogy ő, a családja, az összes rokon, barát már jól megtollasodott az uniós támogatásokból.

Szerző
Témák
DK Orbán-beszéd