tüntetés;Orbán-ima;

Fotó: Nyíri András

- Nem tetszik a személyi kultusz - Tüntetés az Orbán-ima alatt

A hvg.hu helyszíni beszámolója szerint ugyan csak egy kis számú tüntető csoport jelent meg a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend Hermina úti kápolnájánál, de az esemény mindazonáltal viszonylag jelentős médiaérdeklődés mellett zajlott. Ebbe a zuglói  kápolnába hirdették mára (vasárnap) a "hála adó misét" Orbán Viktor születésnapjára. 

Az un. Köztársaság téri ételosztók és a Teamilitánsok nevű civil szerveződések, a demonstráció bejelentésekor közölték: fel akarják hívni a figyelmet arra: ellentmond a Krisztusi tanításoknak, hogy amíg az országban százezrek éheznek, nő a kirekesztés és a gyűlölet, addig a templomot személyi kultusz építésére használják.

A tüntetésen teát és pogácsát osztottak, de voltak transzparensek is, (Legyél engedetlen polgár!) és hangoztak el bekiabálások is. A hvg.hu beszámolója szerint a lovagrend tagja, Hóvári János történész, diplomata kiment a templom elé beszélni az összegyűltekkel, és pénzt kínált fel adományként, ám nem jutott szóhoz, azonnal lehurrogták. A tüntetés szervezői egyébként eredetileg azt hirdették, hogy a templom előtt ökumenikus istentisztelet is lesz, de ez végül elmaradt.

Orbán Viktor Facebook-oldalán azt írta:Köszönöm az 52. születésnapom alkalmából küldött jókívánságokat, biztató szavakat, bátorításokat és az értem elmondott imákat.

A kormány vasárnaptól az interneten is lehetővé tette a bevándorlásról és a terrorizmusról szóló nemzeti konzultációs kérdőív megválaszolását. Ezt Kovács Zoltán kormányszóvivő jelentette be vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.