Kongresszusok franciaországi évadja

Publikálás dátuma
2015.06.01. 07:32
Sarkozy már most úgy tesz, úgy nyilatkozik, mintha csak ő lehetne a jobboldal elnökjelöltje FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/THIERRY
Beköszöntött a francia politikában május végére, június elejére a pártkongresszusok ideje. A két legnagyobb parlamenti erő, a kormányzó Szocialista Párt, illetve a vezető ellenzéki szövetség, a hajdani UMP (Népi Mozgalmak Szövetsége) néhány nap eltéréssel tartotta nagy tanácskozását, hogy előkészítse a csupán két év múlva, 2017-ben esedékes államfői csatát, amidőn már jelölnie kell, kit küldene öt évre az Élysée-palotába. Kemény, cudar küzdelemnek ígérkezik.

A látványosabb az ellenzéki összejövetel volt, mert keresztelővel járt együtt. Nicolas Sarkozy, aki első elnöki szakasza után 2012-ben vereséget szenvedett a szocialista François Hollande-tól, visszavágásra készül, hirtelenében megváltoztatta pártjának a nevét is. Az UMP-t „Köztársaságiakra” cserélte, mellőzte még azt is, hogy egyáltalán említsék, pártról van szó.

Nagy országos vita kerekedett belőle, hiszen Franciaország az 1789-es forradalom, a monarchia leverése után respublika lett, így valamennyi állampolgára immár két és negyed évszázada köztársasági, elvben tehát egyetlen párt sem sajátíthatja ki a nevet. Sarkozy ennek ellenére elérte, hogy az Alkotmánytanács szentesítse a cserét, ebben ő győzött.

Fölülkerekedett abban is, hogy eldobta azt a pártnevet, amelyet még Jacques Chirac adott a de Gaulle-tól örökölt szövetségnek, sőt azzal is elégtételt vett, hogy a volt elnök neje. Bernadette Chirac, férje szándéka ellenére is megjelent a keresztelőn. Sarkozy nagy hűhót csapott újításával, korabeli díszbetűkkel, gazdagon alkalmazva a trikolór (kék-fehér-piros) színeit, emléklapot is kiadott.

Minden azonban nem sikerült neki sem. Az volt az eredeti szándéka, hogy a korábbi pártnak mind a 200 ezer tagjával megszavaztatja a változást, de a felük a fülét sem mozdította, távolmaradt a döntéstől, nem lett „népmozgalom”. Szerényebbre sikerült az is, hogy 20 ezer hívőt akart mozgósítani a monumentálisra tervezett ünnepségre, szombaton azonban ezeknek úgy a fele ment csak el, mintegy 10 ezer ülés üresen maradt. Vendégül látni sem sikerült őket.

Eredetileg kínáltak volna nekik némi földi jót, végül kérték, a saját pénzükből hozzák magukkal a „gála elemózsiát”, a pártvagyon erősen lesoványodott, hatmillió euróból csupán 500 ezer maradt. Ennek ellenére nagy volt a zsivaj, annyit sikerült elérni, hogy a francia sajtó egésze gazdagon foglalkozott minden részlettel, az esemény a hétvége slágere lett.

Megint más kérdés, hogy két év múlva, amikor ez már forrón időszerű lesz, a választók többsége Sarkozyre szavaz-e majd? Mert az előzetes közvélemény-kutatások eredményei szerint a megkérdezetteknek csaknem háromnegyed része (!), mintegy 72 százalék nem látná szívesen - még jelöltként sem - azt a politikust, aki első elnöksége után egyszer már elveszítette a bizalmat. Mindössze 26 százalék vélte valamennyire rokonszenvesnek a „nagy Nicolas-t”

Sőt, a párttagok fele is egyelőre úgy nyilatkozott, ők sem örvendenének módfelett annak, ha az új „köztársaságiak” Sarkozyt küldenék az erőpróbára. Annál is inkább nagy a kétség, hogy a pártnak csupán 2016-ban kell döntenie, és már ma három ellenjelölt is akad, köztük Alain Juppé Bordeaux polgármestere, egykori nagysikerű külügyminiszter a favorizált, a pártbéliek szilárd többsége mindig is mellette volt.

Az iránta tanúsított rokonszenvet az is növelte, hogy nem volt ünneprontó, becsülettel és fegyelmezetten ment el a névváltoztató keresztelő kongresszusra, majd közölte, csupán jövőre nyilatkozik arról, kihívja-e Sarkozyt, amit mellesleg szinte senki nem von kétségbe.

A szocialistáknak, és egyetlen államfőjelöltjüknek, a jelenlegi köztársasági elnöknek, Francois Hollande-nak a helyzete sem sokkal kényelmesebb. Legföljebb annyiban, hogy neki nincs pártbeli ellenlábasa, pillanatnyilag úgy látszik, 2016-ban csakis az ő neve lesz forgalomban, szocialista kandidátusként más szóba se kerülhet. De ő sem „örömjelölt”, három éve áll az állam élén, kivétel nélkül örökké kisebbségben.

Ha éppen „nagyon jól ment a sora”, időnként megkapta a népszerűségi lista 23-24 százalékát is, általában azonban jóval húsz százalék alatt maradt. Miniszterelnöke, főként a jelenlegi, Manuel Valls mindig megelőzte, de ő sem elsöprő fölénnyel. Ennek az alapvető oka, hogy 2012-es megválasztása előtt Hollande fűt-fát ígért a rossz gazdaság helyreállítására, amiből semmi sem jött be. A termelés nem hogy vesztegelt, visszaesett, a jövedelmek nem gyarapodtak, ellenben a munkanélküliség szüntelenül növekedett.

Alighanem jelenleg is Franciaország az a vezető uniós tagállam, ahol az egyik legmagasabb a jövedelem nélkül tengődők aránya. Az utóbbi hetekben annyi a változás, hogy a világgazdasági konjunktúra hatására a termelés igencsak szerényen, nulla százalék fölött néhány tizedszázalékkal növekedni kezdett, de ebből új munkahely, ha netán lesz is valamennyi, nagyon csekély, a társadalmi feszültségek nem nagyon enyhülhetnek, Hollande népszerűségének a változása ettől aligha várható.

Ő maga szüntelenül reménykedik abban, hogy a 2017-es választásokig hátralévő két esztendő elég lehet az üdvös gazdasági változásokra, bárki lesz is a jobboldali ellenfele, könnyűszerrel legyőzheti, második ötéves államfői szakasz várhat rá.

Álomnak szép lehet, egyelőre azonban ábrándnak látszik. Hollande-ot a Szocialista Párton belül is az a közvetlen veszély fenyegette, hogy „szégyenszemre” előválasztásra kényszerül. Bár látszatra komoly ellenfél nem látszik jelentkezni, mégis szembe kell szállnia netán két-három alternatív partnerrel is, akik közül csak egy marad majd. Aki föltehetően Hollande lesz ugyan, de ha előválasztásra lett volna szükség, az nem csupán gyöngeség jele, „szégyen” is lett volna.

Nem amolyan képzeletbeli változat volt ez, mert a Charlie Hebdo tragédiájának pártbeli kezelése fölpiszkálta a belső baloldalt, a „centristának” ítélt államfő bírálóit, élükön Martine Aubryval, Lille polgármesterével, aki már lázadozott. Hollande-nak személy szerint és pártjának az a szerencséje, hogy a kongresszusuk hivatalos része néhány nappal később lesz a Sarkozyékénél, a jövő hét szerdától, ez időnyereséget adott.

Úgy szervezték, hogy „kétrészes” kongresszust kreáltak, amely valamivel korábban választotta meg a párt régi-új főtitkárát, az apparátus vezetőjét. Hollande szerencséje volt az is, hogy ez a férfiú Jean- Christophe Cambadélis, ügyes, minden hájjal megkent politikus, derék funkcionárius, aki imponáló fölénnyel, hatvan százalékos többséggel kerekedett fölül a zendülő belső baloldalon, amely 30 százalékával csúnya vereséget szenvedett. Cambadélis ráadásul hűséges, lojális Hollande követő, így megtakarította az államfőnek a presztízsvereséget, a fenyegető előválasztást.

A szerdai pártkongresszus imponáló többséggel Hollande-ot erősíti majd meg 2017-re a Szocialista Párt jelöltjeként, és ha Cambadélis továbbra is ügyes lesz majd, az egyesült francia baloldal jelöltjeként is. Hollande-nak már az lesz csupán a dolga, hogy a jobboldal kandidátusait, mondjuk Sarkozyt és a szélsőjobboldali Marine Le Pent legyőzze. Ez sem ígérkezik könnyűnek, ha meg a centrista jobboldali Alain Juppé lesz az egyik vetélytárs, egyenesen kockázatos. Külön mese, hogy a szocialista François Hollande-nak az elkövetkező csekély két esztendőben valóra kellene váltania azt, amit az Élysée-palotában eltöltött három évében eddig elszalasztott.

Mondhatni emberfölötti feladatnak ígérkezik. Gyakorló politikusként, államférfiként sokszorosan nagyobbnak, Ráadásul olyan időben kellene elérnie ezt, amelyben Angela Merkel, aki maga sem rajong Nicolas Sarkozyért, uniós szövetségesként szívesebben maradna Hollande oldalán. Még ha szocialistának vallja is magát.

Szerző

Megállapodás Athénnal a hét elején?

Görög illetékesek reményüket fejezték ki, hogy a következő 48 órában sikerül megállapodni a hitelezőkkel. Ezúttal úgy tűnik, tényleg sikerül áttörést elérni, mert az Alekszisz Ciprasz-vezette görög kabinet jelezte, eltekint a januári választást megelőző kampányban tett ígéreteinek megvalósításától. Valószínűleg a görög kabinet illetékesei telefonkonferenciát tartanak Angela Merkel német kancellárral és Francois Hollande francia elnökkel, s ennek során véglegesítgetik a megoldást.

Nikosz Vucisz belügyminiszter is azt közölte, hamar megállapodásra jutnak a hitelezőkkel. „Programunk egy részét hat hónappal, vagy talán egy évvel elhalasztjuk” – tette hozzá. Arról nem tett említést, mely programpontokról lehet szó, mindenesetre úgy tűnik, hogy Athén kompromisszumit akar. Ez nem meglepő, hiszen a görögöknek pénteken újabb, 300 millió eurós hitelrészletet kell visszafizetniük a Nemzetközi Valutaalap (IMF) számlájára, s ha ez nem történik meg, megnő a görögök euróövezetből való kilépése, azaz a Grexit esélye.

Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke ismét gyors lépéseket követelt Görögországtól. „Lejár az idő” – figyelmeztetett a Kathimerini napilapban. Hozzátette, átfogó, hiteles reformprogramra van szükség, amelynek végrehajtására valóban hajlandó Görögország.

Az Egyesült Államok szerint ugyanakkor a hitelezők felelőssége is, hogy mindez idáig nem történt megállapodás. Jack Lew amerikai pénzügyi tárcavezető, a G7 csoport pénzügyminisztereinek hétvégi drezdai tanácskozásán mindkét felet arra intette: adják fel eddigi merev álláspontjukat, s mint mondta, a hitelezők részéről is szükség lenne bizonyos rugalmasságra. Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy egy esetleges Grexit nyomán Görögország egyre inkább Oroszországhoz közeledne.

Egyre több hír szerint az elmúlt hónapok legnagyobb vesztese Janisz Varufakisz pénzügyminiszter. Annyira elvesztette minden tekintélyét és hitelét az euróövezet tárcavezetői előtt, hogy már Ciprasz számára is tarthatatlanná vált személye. Maga Varufakisz a Twitteren azt közölte, a távozásáról szóló hírek elhamarkodottak.

Szerző

Német sajtó: végre fel kell mondani az együttműködést a Fidesszel

Publikálás dátuma
2015.05.31. 17:07
Budapest, 2015 február - Angela Merkel és Orbán Viktor a német kancellár és a magyar kormányfő közös sajtótájékoztatóján Fotó: C
A Die Zeit című német liberális hetilap egy Érpatakról szóló dokumentumfilmmel kapcsolatban közölt kommentárt az online kiadásában.

Klaus Harpprecht Az EU-nak végre fel kell lépnie az Orbán-rezsimmel szemben című írásában kiemeli, hogy sehol nem sértik az európai alapértékeket annyira szándékosan és állandóan, mint Magyarországon. A cikkíró kifejti: alig telik el hét, hogy a magyarországi roma kisebbséget újabb diszkrimináció ne érje, vagy, hogy Orbán Viktor egy újabb provokációjáról szóljon a hír, így rejtély, hogy az Európai Bizottság, az Európai Parlament vagy az Európai Tanács türelme miért nem fogyott el már régen, hiszen meg kell állapítani: Magyarországon jóformán nap mint nap megsértik az EU erkölcsi alapját képező emberi jogokat.

A szerző a WDR regionális közszolgálati műsorszolgáltató társaság A falusi diktátor - fegyelmezés és rend az új Magyarországon című érpataki dokumentumfilmjével kapcsolatban a cikk kiemeli: Orbán miniszterelnök és kormányának tagjai ujjukat sem mozdítják a fasiszta falusi zsarnokok feltartóztatásáért. A Die Zeit cikkírója szerint az Európai Bizottságnak vizsgálnia kell, eljött-e az idő egy büntetőeljárásra, vagy egy kizárási eljárásra, a kereszténydemokratáknak pedig az Európai Parlamentben végre fel kell mondaniuk az együttműködést a Fidesszel, ezzel a félig autoriter, már csak részlegesen demokratikus csapattal.

forrás: Die Zeit

Szerző
Témák
EU Die Zeit Orbán