Kádár János 1982. március 4-én úgy döntött, sétál egyet Budapest belvárosában. Az MSZMP Központi Bizottságának a Margit híd pesti hídfőjénél lévő székházából még délelőtt a Jászai térre ment, ahol felült a 2-es villamosra. Persze nem volt egyedül, vele tartott Maróthy László, a Budapesti Pártbizottság akkori első titkára és Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke.
Szóba elegyedett az utasokkal, majd négy megállót követően leszállt a Lánchídnál. Majd felkereste a nemrég átadott Fórum Szállót. Újabb útitársak csatlakoztak az első titkárhoz: az V. kerületi pártbizottság titkára Szűcs Istvánné, a felvételek tanulsága szerint zavarában kissé a kezét tördelte, Gáspár Tibor Budapest főépítésze pedig jellegzetes kucsmájában tűnt fel.
Kádár a Fórumból átsétált a Vigadóba, majd a Vörösmarty téri irodaházba ment, azután a Váci utcában folytatta útját, felkereste az S-modell üzletházát, ahol Demján Sándor fogadta, majd az Idegen nyelvű könyvesboltba ment, ahol a munkatársak megajándékozták őt egy sakk könyvvel, utalva kedvenc hobbijára. Amikor a Kígyó passzázshoz ért, nem az 1981 decemberében átadott, felújított Katona József Színházat látogatta meg, hanem betért egy virágboltba, majd a Budapest Galériában megnézett egy kiállítást.
Kádár sétáját pontosan leírta Sándor L. István A Katona és kora – A kezdetek című nemrég megjelent kötetében. A könyvbemutató résztvevői pedig a korabeli lelkesült Híradó-felvételt is megtekinthették az első titkár napfényes sétájáról. Azt sajnos sem a könyvből sem a könyvbemutatón nem tudhattuk meg, hogy miért kerülte el a Katona József Színházat. A könyvbemutató vendégei viszont megkapták feladatul, a kötet szerzőjétől, hogy jellemezzék a nyolcvanas évek Kádár-korszakát.
Kornis Mihály író úgy fogalmazott, a Kádár-korszak a magyar történelemnek egy kivételesen békés és nyugodt időszaka volt. - Ma lényegesen elviselhetetlenebb világban élek – tette hozzá. - Persze attól az még egy velejéig hazug világ volt. Nem hiszem, hogy másként gondolkodtam volna róla akkor sem, ha tudom, mi következik utána. Úgy látszik, itt nálunk csak eléggé ellentmondásos módon lehet megúszni a történelmet, de az esetek többségében nem is lehet megúszni.
Zsámbéki Gábor, a Katona József Színház alapító egykori főrendezője, később igazgatója szerint utólag az ember sok mindent enyhébben lát. Emlékeztetett arra, hogy bár hivatalosan nem volt cenzúra akkoriban, de a valóságban természetesen létezett. (Ez eléggé ismerős helyzet sajnos ma is, pedig eltelt néhány évtized és elvileg a rendszer is megváltozott.)
Akkor minden évad előtt el kellett küldeni az évadtervet a minisztériumba, ahonnan megérkezett az írásos válasz, hogy mi mehet és mi nem. – Sok minden mulatságosnak tűnik, ami akkor zsibbasztó, vagy nagyon is ijesztő volt, de meglehetősen sokan egzisztenciálisan veszélyeztetett helyzetbe kerültek azok közül, akik túlságosan őszintéknek akartak mutatkozni, legfőképp saját magukkal szemben – tette hozzá Zsámbéki. - A vége pedig különlegesen mulatságos volt, ahogy az egész a szemünk láttára egyszer csak szétporladt, és ahogy a funkcionáriusok elgyávultak, vagy elkezdték megépíteni a jövőt.
Felelevenített egy hajdani történetet, amely még kaposvári igazgatóként esett meg vele. Behívták a pártközpontba, hogy valamiért nagyon letolják. Fogadta egy úr, aki először nagyon leteremtette, majd teljesen váratlanul hangot váltott és azt mondta: a lányom csak magukhoz jár. Ilyen történetek többször megestek vele, és bizonyítják az akkoriban jellemző kettős viselkedést. Másként viselkedtek hivatalból és másként magánemberileg.
Székely Gábor rendező, a Katona József Színház alapítója, aki 1989-ig vezette a teátrumot kicsit másként emlékszik. – Aczél Györggyel, aki akkoriban a „pápa” volt a kultúra területén, nagyon vad és éles beszélgetések történtek. Ez egzisztenciálisan nem befolyásolta az életünket, mert bizonyos felmutatott eredményeket, képességeket, ha valaki nem számított közellenségnek, sokkal jobban megbecsültek, mint mostanában, amikor ez egyáltalán nem számít.
Akkor úgy éreztem, hogy mi bizonyos pillanatokban hihetetlen hősök vagyunk, később rá kellett jönnöm, hogy ez nem egészen igaz, hiszen akkor ez már politikai értelemben egy igen lágy korszak volt. A hősiességre egy korábbi korszakban lett volna szükség, de mi akkor még gyerekek voltunk – mondta Székely Gábor.
Benedek Miklósnak, a Katona József Színház egyik alapító színészének a Kádár-korszakról a könyvbemutatón Major Tamás jutott eszébe. – Amikor én fiatal színész voltam, nekünk azt mondták, hogy Major egy másokat tönkretevő gazember volt, egy pártfunkcionárius. Aztán mi itt a Katonában teljesen más oldaláról ismertük meg. Teljesen megújult és megfiatalodott. Azt éreztük, hogy amikor idekerült elkezdett teljesen másként gondolkodni a színházról, a kultúrpolitikáról. Mi itt a Katonában egy egészen új Major Tamást kaptunk – mesélte Benedek Miklós.
Bodnár Erika színésznő, aki szintén alapító tagja a Katona József Színháznak, a szolnoki színházból érkezett a Nemzetibe, majd onnan a Katonába a vidéki és a fővárosi színészi lét közötti különbségről beszélt. Akik akkor vidéken játszottak, sokan közülük úgy gondolták, hogy Pesten sokkal jobb, hiszen van tévé, rádió lehet sokfelé dolgozni. Aztán, amikor felkerültek Pestre, kiderült akkora különbség nincs is, de a konfliktusok viszont Pesten annál kézenfekvőbben jelentkeztek.
– Míg vidéken nagyjából tudtuk ki kivel van, a Nemzetiben nem tudtuk ki kit súg be. Előfordult, hogy valaki egyenesen a színpadról ment jelenteni az illetékes elvtárshoz – mesélte Bodnár Erika. Székely Gábor még a könyvbemutatót követően szűkebb körben megjegyezte, hogy a Kádár-kori világ és a mostani nem sokban különbözik, ez is és az is megosztott, becsapottakból és becsapókból áll.
Sándor L. István könyve egyébként nem csak a Kádár-korszakot idézi meg, hanem a Katona kezdeti időszakának legendás előadásait, színészeit, történeteit. De valóban nem csak színházrajongóknak ajánlott.
Székely Gábor mesélt egy történetet közvetlenül a rendszerváltást megelőző időkből. Akkor még ő vezette a színházat és egyszer csak bekopogott hozzá a színházhoz rendelt, később kiderült, a sorban utolsó belügyi összekötő. Bemutatkozott, majd rögtön egy vallomásba kezdett, hogy ő ezt a feladatot mennyire szégyelli.
A Zeneművészeti Egyetemen végzett gordonka szakon. De családja van, gyerekei és ezzel az állással juthat lakáshoz és megesküdött az igazgatónak, hogy semmi rosszat nem fog csinálni. Nagyon lojális lesz, csak forduljanak hozzá bizalommal. Hát ez volt a rendszer végének egyik jellemző stációja.
