AB;LMP;nemzeti parkok;Ab-döntés;

2015-06-01 15:27:00

LMP: a kormánynak engednie kell arroganciájából

Az LMP szerint a kormánypártok által elfogadott, a nemzeti parkok kapcsolatos törvénymódosítása alapvetően veszélyeztette az ország védett természeti életközösségeinek megőrzését, a párt ezért üdvözli az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői, a jogszabály alaptörvényellenességét kimondó döntését.

Sallai R. Benedek országgyűlési képviselő erről hétfőn, az Ab határozathirdetése után nyilatkozott újságíróknak. Úgy fogalmazott: a döntés után a kormánynak engednie kell arroganciájából, abból a fölényes hozzáállásból, hogy az ellenzék és a szakmai, valamint a civil szervezetek csak rosszat mondhatnak, és kizárólag a kormánynak lehet igaza. 

"Van még remény arra, hogy Magyarország jogbiztonsága még valamilyen szinten fennmaradhat" - értékelte, üdvözölve, hogy az Ab széles látókörrel értelmezte az ország alaptörvényben rejlő kötelezettségét a környezet megóvására. A képviselő hangsúlyozta: a környezet- és természetvédelemhez fűződő jogok alapvetően az emberek egészségét és az ország jövőjét szolgálják. 

Fontosnak ítélte, hogy az Ab tartalmi kérdésekben is állást foglalt, megelőzve ezzel egy újabb parlamenti vitát a kérdésben, megjegyezte ugyanakkor: fokozottabban oda kell figyelni a közvagyon hasznosítására, a természeti erőforrások feletti rendelkezési jog iránt ugyanis megnövekedett egyes érdekcsoportok igénye - mutatott rá. Szerinte, mivel az Ab is úgy látta, hogy a természetvédelem elért szintéjből nem lehet visszalépni, vizsgálni lehet az önálló zöldhatóságok megszüntetésének kérdését is. 

Az Ab azt mondta ki: alkotmányellenes az állami földvagyonról szóló törvény nemzeti parkokkal kapcsolatos módosítása. A testület szerint ugyanakkor nem alaptörvény-ellenes, hogy a törvény egyes, a Nemzeti Földalapba tartozó földterületek esetében lehetővé tette haszonbérleti szerződések felmondását, illetve megszüntetett előhaszonbérleti jogokat. 

Az Országgyűlés április végén egyszerű többséggel fogadta el azt a törvénymódosítást, mely szerint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet tulajdonosi joggyakorlása alá kerülnek a nemzeti parkokhoz tartozó földek. Áder János köztársasági elnök nem hirdette ki a törvényt, hanem az Ab-hoz fordult.