Helmut Kohl;Kohl-konferencia;

2015-06-03 11:09:00

Kohl átvészelte a csípőprotézis-műtétet

Jobban van Helmut Kohl volt kancellár. Irodája azt közölte, hogy a csípőprotézis-műtétet „nagyon jól átvészelte”. A 85 éves exkancellár megkezdte a műtéti beavatkozást követő rehabilitációt – közölték. 

Kedden a Bunte című lap közölte, hogy Kohl bélműtét után az intenzív osztályra került, s a heidelbergi egyetemi klinika sebészetén ápolják.

Kohl irodája ugyanakkor visszautasította azokat a közléseket, amelyek szerint Kohl állapota kritikus lenne, amint azt is, hogy gyomrával műtötték volna. A közlemény szerint ugyanakkor egy „másik beavatkozásra is szükség volt, ami értelemszerűen meghosszabbította tartózkodását a klinikán”.

Kohl 2008-ban elszenvedett koponyasérülése nyomán kerekesszékbe kényszerült, nehezen beszél. Ő volt a háború utáni Németország történetében a leghosszabb ideig, 1982 és 1998 között töltötte be a kancellári tisztséget, és 25 éven át, 1973-tól 1998-ig vezette pártelnökként a konzervatív CDU-t.