Bár az alaptörvény értelmében az államfőnek semlegesnek kellene lennie, Erdogan a kampány során sorban járta az országot, s elképesztő hadjáratot folytatott az AKP mellett. Az ellenzék bírálta is, mondván lábbal tiporja az alaptörvény paragrafusait.
Egyes közvélemény-kutatások szerint azonban nemhogy a kétharmados többség nem biztosított az AKP számára, már az abszolút többség elérésével is gondok lehetnek. A Gezici iroda június 2-án kiszivárgott felmérése szerint (elvileg már nem tehetnének közzé az irodák felméréseket) a megkérdezettek 38,5 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az AKP-re kívánja adni a voksát.
Az előző, 2011-ben megrendezett parlamenti választáson még 49,8 százalékot ért el az AKP. A legnagyobb ellenzéki tömörülés, a Köztársasági Néppárt (CHP) 28,5 százalékot kaphat, a nacionalista MHP pedig 16,5 százalékra lehet jó. A török voksolások történetében először egységes politikai erőként fellépő kurd pártra, a HDP-re 12,5 százalék adhatja a voksát, amellyel éppen átlépné a 10 százalékos parlamenti küszöböt.
Döntő jelentőségű a voksolás végkimenetele szempontjából, bejut-e a parlamentbe a HDP. A kormány érdeke az lenne, hogy a kurdok ezúttal is parlamenti képviselet nélkül maradjanak. Ha ugyanis a tömörülés mégsem érné el a tíz százalékot, úgy a rá leadott voksok túlnyomó részét az AKP kapná meg a visszaosztásnak köszönhetően.
Kizárt-e a kétharmad? A válasz egyértelmű nem. Ahány közvélemény-kutatás lát napvilágot, annyiféle eredményt tesznek közzé. Az Orcarastirma (ORC) például teljesen más – az AKP számára nagyon is kedvező - adatokkal állt elő – nem hivatalosan. Eszerint a kormánypárt 46 százalékot kaphat, a HDP csak kilencet, így Erdoganék közel kerülnének a kétharmadhoz.
A papírforma mégis inkább az, hogy az AKP koalíciós társra lesz utalva. Nem lesz azonban könnyű partnert találnia. Kizárt, hogy a CHP szövetkezne Erdoganékkal, s a kurd HDP elutasítása is előre borítékolható. Felettébb valószínűtlen az is, hogy a nacionalista MHP igent mondana az AKP esetleges megkeresésére. Olyan híreket is hallani, ha az AKP 330-nál kevesebb mandátumra tenne szert, előrehozott választást írnak ki.
Erdogan a 2000-es években Európában is szívesen látott vendég volt, ma már azonban autoriter, önkényes vezetőnek tartják az EU-ban.
Leszámolt a hadsereggel
Az első olyan ügy, amely az AKP hatalmának megszilárdítását célozta, az Ergenokon-per volt. Ennek során több mint 150 magas rangú katonatisztet, politikust, újságírókat helyeztek vád alá. Azt állították Erdoganék, hogy katonai puccsal készültek a kormány megbuktatására. Erdogannak, aki tavaly augusztusban cserélte fel miniszterelnöki székét az elnökire, sikerült lefejeznie a hadsereget, ami azért volt fontos számára, mert Törökország történetében a katonaság háromszor is megdöntötte az éppen regnáló kabinet hatalmát, ha veszélyben látta az államalapító, Kemal Atatürk fémjelezte értékrendet.
Leverte a tüntetéseket
Különösen 2013-ban erősödhetett meg az emberekben, hogy Erdogan egyre jobban távolodik a demokráciától. Az isztalbuli Gezi parkban tartott tüntetéseket leverte, igaz, az akkori rendőri fellépés nem igazán érdekelte a lakosság nagy részét. Erdogan népszerűsége csak a városokban csökkent érezhetően, vidéken, a vallásos-konzervatív réteg körében továbbra is ő és pártja maradt a legnépszerűbb.
Befolyásolja az igazságszolgáltatást
A hatalom túlkapásainak következő lépése az igazságszolgáltatás megzabolázása volt. Erre jó alkalmat jelentett a lehallgatási botrány. A közösségi médiumokon több hangfelvételt tettek közzé, amelyek alapján egyértelmű bizonyságot nyert, hogy Erdogan a közbeszerzések során a hozzá közel állókat részesítette előnyben, s csak arra törekszik, hogy még jobban megerősítse saját politikai és gazdasági hatalmát.
Az ügyészség 2013. december 17-én indított eljárást korrupció miatt Erdogan bizalmasai ellen. Az akkori kormányfő azonban nem hagyta magát, ismét puccskísérletet emlegetett, amely mögött az Egyesült Államokban élő prédikátor, Fethullah Gülen áll. Azóta szinte mindennel leszámoltak, ami Gülen nevéhez köthető, s az igazságszolgáltatás is úgy táncol, ahogy a kormány fütyül. A gülenistákkal szembeni legújabb kormányzati akció az volt, hogy államosították a mozgalomhoz közel álló pénzintézetet, a Bank Asyát.
Korlátozza a média szabadságát
A hatalomkoncentráció a médiaéletben is érezteti hatását. Időnként egészen csalafinta módon korlátozzák a média szabadságát. Erdogannak már megannyi tapasztalata van abban, hogyan kell felvásárolni a kormánnyal szemben kritikus médiumokat, s ellehetetleníteni az ott dolgozókat. 2010-2015 között mintegy nyolcvan újságírót vettek őrizetbe, többjüket a „terrorellenes törvények” alapján. A jogszabály nehezen értelmezhető, azokat is letartóztathatják erre hivatkozva, akiknek semmi közük sincs a terrorizmushoz. Gyakori vád az újságírók ellen, hogy a betiltott Kurd Munkáspártot (PKK) propagálták.
Sok oknyomozó újságíró is rács mögé került. Erdogan kemény támadást intéz azon médiumok ellen, amelyek nem dicshimnuszokat zengedeznek a kormány és az elnök ténykedéséről. Az államfő legutóbb az ellenzéki Hürriyetnek ment neki, amelyet azzal vádolt, hogy „puccskísérlettel” próbálkozott. Ezután Erdogan a Cumhuriyet főszerkesztőjét sem kímélte, lapja ugyanis beszámolt arról, hogy Ankara fegyvereket szállított Szíriába. A kormány a lapot „kémkedéssel” és „hazaárulással” vádolta.
A kormány minden bírálatra kemény támadással válaszolt, a választások közeledtével erőteljes paranoia uralkodott el a hatalom vezető tisztségviselőin. A világ lapjait és kiadóit tömörítő világszervezet, a WAN-IFRA felszólította a kormányt, azonnali hatállyal tegye lehetővé a pluralizmust. Sok médium ugyanis rendkívül egyhangúan számolt be a kampányban a politikai történésekről, előtérbe helyezve az AKP választási eseményeit.
