EU;Gyurcsány Ferenc;Deutsch Tamás;Altus;

2015-06-05 17:52:00

Deutsch is támadja Gyurcsányt

Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP) képviselő szerint Gyurcsány Ferenc DK-elnök cége, az Altus Zrt. az általa elnyert uniós pályázat során nyilvánvalóan megtévesztő nyilatkozatot juttatott el az Európai Bizottsághoz.

A politikus pénteki budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a pályázaton az Altus valótlanul állította, hogy nem áll fenn összeférhetetlenség a társaság esetében. Deutsch Tamás szerint e megtévesztő információnak volt köszönhető, hogy Gyurcsány Ferenc cége nem esett ki a pályázati elbírálás során.

A fideszes EP-képviselő indoklásul hivatkozott a regionális politikáért felelős biztosnak a kérdésére adott írásbeli válaszára, amelyben Corina Cretu azt írta: az Altus által vezetett konzorcium vállalkozásainak vezetői nyilatkozatban igazolták a kizárási kritériumok és az összeférhetetlenség hiányát. E nyilatkozattal - amelynek tartalmát nem vizsgálja a pályázat kiírója - az aláírók egyebek mellett azt jelentették ki, hogy nem merül fel összeférhetetlenség gazdasági, politikai érdekekkel vagy a nemzeti kötődéssel, illetve családi, érzelmi élettel összefüggésben.

Vagyis az Altus azt állította, esetében nem áll fenn sem politikai, sem családi összeférhetetlenség - mondta Deutsch Tamás, aki ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy az Altus tulajdonosa egy aktív pártpolitikus, Gyurcsány Ferenc, a céget pedig a felesége vezeti.

Jelezte: a jogszabályok szerint nem ítélhető oda egy megbízás olyan pályázónak, aki megtévesztő információt szolgáltat.
A fideszes politikus közölte: mindezek alapján az Európai Néppárt frakciója úgy határozott, hogy ezt "a botrányos ügyet" az EP költségvetési ellenőrző bizottságának napirendjére kell tűzni, amiről június 17-én születhet döntés.

Deutsch Tamás megismételte azt az álláspontját, amely szerint az Altus-ügy felveti a burkolt pártfinanszírozás lehetőségét.
Kérdésre közölte: az Altus szabálytalanságának azzal a következménnyel kell eljárnia, hogy az Európai Bizottság visszavonja a megbízást.