szegénység;KSH;Rétvári;

2015-06-08 12:35:00

Lehet hátradőlni - Rétvári szerint nem szegényedünk el

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára  a KSH adataiból azt olvasta ki, hogy csökken a szegénységgel fenyegetettek száma.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az elmúlt két évben 241 ezerrel csökkent azoknak a száma, akik ki vannak téve a szegénység kockázatának - újságolta Rétvári Bence az M1 műsorában. Az államtitkár ezt azzal összefüggésben jelezte, hogy a Tárki felmérése szerint minden tizedik magyar azt fontolgatja, véglegesen külföldre költözik. A költözést tervező magyarok vélhetőleg tévúton járnak, a KDNP-s politikus szerint ugyanis a rezsicsökkentésnek köszönhetően egymillió emberrel kevesebbnek jelent gondot a számlák kifizetése. Hozzátette azt is: 9-10 százalékkal csökkent azoknak az adósoknak a száma, akik nem tudják fizetni a törlesztőrészletüket.

Rétvári örömteli üzenete szerint ugyancsak pozitív fejlemény, hogy a Tárki felméréséből kiderül: 2013-hoz képest 12 százalékkal többen engedhetnek meg maguknak nyaralást, illetve a két évvel ezelőttihez képest 8 százalékkal nőtt azoknak a száma, akiknek nem jelent gondot egy váratlan kiadás, például egy elromlott mosógép pótlása.