A demokrácia malmai

Európa megmoccant. Elfogadta tegnap az Európai Parlament Strasbourgban ülésező plenáris ülése a magyarországi helyzettel foglalkozó határozatát. Mégpedig erős néppárti átszavazással a szociáldemokrata, a radikális baloldali, a liberális és a zöld frakció közös javaslatát, amely igencsak kemény hangon mond véleményt - nem az országról, hanem Orbán Viktor politikájáról. Európa immunrendszere dolgozni kezdett, a magyar politikában is kezdi meglátni azt a populista veszélyt, amely nem utolsó sorban saját tehetetlensége miatt fenyegeti a periféria országaiból, amelyeket a leginkább sújtott a 2008-as gazdasági-pénzügyi válság.

Ha nem is könnyű, de egyszerű volna csak a válságra fogni azt, ami Európában tapasztalható. Az eddigi tohonya tehetetlenség oka az is, hogy a közösség felkészületlen volt arra, hogy valamely tagja, amely önként vállalta a tagságot, s vele az európai politikai értékrendet, egyszer csak felmondja azt. Oka a kései reakciónak a demokrácia lassú működése is, amit a magyar kormányfő ezerszer a brüsszeli bürokrácia szemére hányt, a tekintélyelvű illiberalizmust ajánlva helyette. Csak egyben tévedett, de nagyot: ha lassan is, de határozottan őrölnek a demokrácia malmai.

Az EP most felszólítja az Európai Tanácsot, hogy az eddiginél hatékonyabban foglalkozzon a demokratikus és európai jogok érvényesülésével az egyes tagállamokban, minden megkülönböztetés nélkül. Ugyanezen elvek mentén a Bizottságtól ez év szeptemberi határidővel elvárja, hogy tegyen konkrét javaslatot egy olyan kiigazító mechanizmusra, amelynek révén a jövőben a magyarországihoz hasonló jogsértéseket automatikusan és hatásosabban tudja kezelni az unió, mint demokratikus közösség. Mert ebben is reformra szorul, ha nem is az orbánira.

A pávatáncnak viszont akkor is vége van, ha most politikai vakságában a Fidesz "második Tavares-jelentést" emleget. Ez most sokkal több. Ha Orbán képtelen lesz korrigálni - amire azért nem kevés esélyt látunk -, év végére Magyarországot elérheti a 7. cikkely. Az uniós atombomba, amely megfoszthatja jogaitól. Végleg Európa peremére sodródhat.

Nem Európa dolga, hogy Magyarországon belpolitikai változások következzenek be. Az a magyarok dolga. A gondolkodás felkínált felelőssége viszont közös. Még az.

2015.06.11 08:13

A Jobbikkal vagy nélküle?

Még fennáll az esély, hogy az európai uniós választásokra az önmagukat NER-ellenesnek tartó pártok egymáshoz közelebb álló tagjai közös listákat állítanak. Komoly együttműködés körvonalazódik az MSZP-P-DK-Szolidaritás háza táján, és nem kizárt egy Jobbik-LMP tandem sem. Ebben az esetben két irányból szoríthatják meg a kormányzó pártokat, és optimalizálhatják a töredékszavazatok miatti veszteségeket is. „A politika a lehetőségek művészete” - mondta Bismarck. Az ellenzéki politika egy ilyen lépéssel most művészi módon élhetne a lehetőséggel.
A teljes népesség 52 százaléka, valamint az ellenzéki pártokkal szimpatizálók 80 százaléka politikai generációváltást szeretne. Ilyen mértékű kritika nem magyarázható mással, mint a hitelesség súlyos deficitjével. Tehát a továbblépés nem alapulhat egyszerű választási mandátum-optimalizáló „pacsizáson”! Ez az elutasítottság megmutatja, hogy nem az egymás között kialkudott listás helyekkel, mandátumokkal lehet valódi eredményt elérni. Világosan érződik, hogy a balközép választóközönség komoly stratégia váltást akar. Vagyis az igazi tét, hogy a pártok megkezdik-e azt a hiteles, közös programalkotást és tömbösödést, amely a későbbi közös kormányzóképességük bizonyításához vezethet, elveik csorbulása nélkül.
Az esélyeket latolgatva némelyek szívesen túllépnének a Jobbik múltján egy olyan reménybeli összefogásért, ahol azonban a politikai középen álló demokratikus erőknek nemcsak az „orrukat kellene befogni”, de az értékeik is csorbulnának. Nem vitatom természetesen, hogy a Jobbik tagjai és szimpatizánsai között számos tisztességes és becsületes ember van, így olyan is lehet/ van, akit a helybéliek a pártszimpátiájukat félretéve, morális vagy etikai megalkuvás nélkül támogathatnak az őszi önkormányzati választásokon. Más a helyzet azonban, amikor a Jobbikról mint pártról gondolkodunk, akárcsak időleges szövetségesként is. Itt nem értek egyet azokkal, akik szerint pusztán a „lakájmédiáék nyomulnak”, és a teljes összefogás megakadályozására emlegetik fel a múltat.  
A teljes összefogást a jobb szélen játszó Jobbikkal vagy a centrumból távolodni látszó LMP-vel  nem látom bismarcki értelemben „művészetnek”. Nem, mert a teljes politikai spektrum olyan ideológiai, társadalom-felfogásbéli és a múltunkat értékelő és értelmező véleménybeli különbségekkel bír, amit hitelesen nem lehet összeterelni, akárcsak egyetlen listás választás erejéig sem. Az egyre szorosabb együtt mozgás vajon milyen nagyságú elvi engedményeket követelhet meg? Ha feltételek nélküli az összefogás, akkor az az elkötelezetten Európa-párti és rasszizmusellenes erőknek a hitelességét és kormányzati képességük megítélését nem fogja-e rontani? Ebből következően a résztvevő politikai formációk támogatottsága milyen irányba mozdulhat el?
Nézzünk szembe őszintén azzal, hogy mikor, hogyan, milyen tartalommal kerültek elő az Árpád sávos zászlók. A romákat félelembe tartó masírozás, a rasszista áthallású beszédek, a parlamentben kettős állampolgárokat listázó javaslat, a cigány verés, az emlékmű köpködése… 2018 októberében a Sargentini-jelentés elítélését a tartózkodásukkal támogatták! Ezeken lépjünk túl, mert néhány „békülékenyebb” interjút is hallhattunk tőlük?
Ha az a kérdés , hogy „Európa vagy Orbán?” akkor a válasznak is európainak kell lennie. Az európai válasz pedig nem tűri azt a megalkuvást, hogy a múltunkkal is kompromisszumot kössünk. 2009 májusában az Európai Parlament megváltoztatta a házszabályát, és ezzel elhárította azt a veszélyt, hogy az új összetételű testület első ülésén – akár csak az új tisztségviselők megválasztásáig is - korelnökként a szélsőjobboldali Jean-Marie Le Pen elnököljön. Ez valóban európai válasz volt a gyűlöletkeltésre és a rasszizmusra! 
Mindenkit megillet a tévedés és a változás joga, ezt őszintén hiszem és vallom. A sértetteket viszont megilleti a szolidaritásunk, a múltunkat pedig nem relativizálhatjuk. A szélsőségeseknek, az euroszkeptikus populizmus további terjeszkedésének csak a demokratikus centrum erőinek elvszerű, tartós és hiteles együttműködése szabhat gátat. 
Nem nehéz belátni, hogy azoknak a formációknak, melyek itthon demokratikus közép erőkként definiálhatóak, az EP választásnak sokkal fontosabbnak kell lennie, mint az korábban látszott. Ez nem egy szimpla erőfelmérés. A NER-t csak érték alapú és tartós szövetséggel lehet megroppantani.
Ilyen szövetséges lenne a Jobbik?
2019.02.15 09:00
Frissítve: 2019.02.15 09:00

XXI. század, Esztergom

Az MTI megkeresésére a Magyar Suzuki Zrt. azt közölte: „a munkavállalók által megválasztott tagokból álló üzemi tanáccsal egyeztet a dolgozókat érintő kérdésekről, beleértve a munkakörülményeket, a bérezést, és a különböző juttatásokat. Folyamatban vannak az egyeztetések az idei béremelésről, valamint a juttatási csomag egyéb elemeiről”.
A frissen megválasztott szakszervezeti vezető eltávolítását követően az esztergomi gyár tovább feszíti a húrt. Megpróbálja átértelmezni (annulálni) a kollektív szerződés (bérmegállapodás) megkötésére vonatkozó kizárólagos szakszervezeti jogot, ezzel azt is jelezve, hogy neki – mármint a részvénytársaságnak – nincs szüksége semmiféle szakszervezetre. Na, itt az első probléma. Az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) konvenciói, az uniós irányelvek és a hatályos Munka Törvénykönyve a szakszervezet alapításának jogát a munkavállalóknak biztosítja, tehát nem a vállalkozás igényei számítanak, hanem a szervezkedni kívánó dolgozóké. Alaptörvényünk is kimondja, hogy „(…) a munkavállalóknak, a munkaadóknak, valamint szervezeteiknek joguk van ahhoz, hogy egymással tárgyalást folytassanak, annak alapján kollektív szerződést kössenek, érdekeik védelmében együttesen fellépjenek, amely magában foglalja a munkavállalók munkabeszüntetéshez való jogát.” 
A munkavállalói érdekképviseletnek két alapvető intézménye lehet a munkahelyeken: a) a munkavállalók munka- és életkörülményeinek (munkabérek, munkaidő, egyéb munkafeltételek) védelmében eljáró szakszervezet, valamint b) a munkavállalóknak a munkáltató vezetésében való részvételét megvalósító, az ún. részvételi jogokat gyakorló üzemi tanácsok.
A fenti, végletekig leegyszerűsített definícióból is látszik, hogy a konfliktusos helyzetekben (bértárgyalás, rendkívüli munkavégzés (túlóra), szabadság napok kiadása, esetleg sztrájk szervezése stb.) az írott jog szerint is a szakszervezeteké a vezető szerep. Ebből világosan következik, hogy kollektív szerződést (bérmegállapodást) is csak a szakszervezet tisztségviselője láthatja el kézjegyével. Az üzemi tanács - a szakszervezettel ellentétben - a vezetést támogató, informáló és a döntések előkészítését segítő testület, amely szorosan beépül a vállalati struktúrába. A vállalatvezetéssel karöltve hozza meg a munkavállalókat érintő döntéseket, célja - a vezetéséhez hasonlóan - a vállalat gazdasági érdekeinek szem előtt tartása. A vállalatirányítással való kapcsolatát inkább a konfliktusmentesség jellemzi: információval látja el a cégvezetést a dolgozókat érintő kérdésekben, és a munkavállalók körében egyfajta támogatási bázist alakít ki a felső szintű döntéseket érintően. Az üzemi tanács sztrájkot nem szervezhet, nem támogathat, és nem akadályozhat meg, munkalassítást sem kezdeményezhet, hiszen szerepéből fakadóan pártatlan magatartásra köteles. Értelemszerűen kollektív szerződés (bérmegállapodás) megkötésére sem jogosult.
Összegezve a helyzetet: 1. vélhetően jogellenes a felmondás a választott szakszervezeti tisztségviselő vonatkozásában, 2. az erőfölényével visszaélve a munkáltató – már nem első alkalommal! – meggátolja a munkahelyi munkavállalói érdekképviseleti szervezet (esetünkben szakszervezet) létrehozását, 3. a munkáltató jogellenes megállapodás (üzemi megállapodást akar kollektív szerződés helyett) megkötésére törekszik. 
Tisztázni illene már, hogy milyen munkahelyi légkörben, milyen körülmények között készül a mi autónk.
2019.02.15 09:00
Frissítve: 2019.02.15 09:01