pénzmosás;Milánó;magyar szálak;

2015-06-11 14:30:00

Szövevényes pénzmosási ügy, magyar szálakkal

Magyarországot is érintő nemzetközi pénzmosási ügyben nyomoz a milánói ügyészség - jelentette a Corriere della Sera című olasz napilap csütörtökön. A másfél évvel ezelőtt indított olasz hatósági vizsgálat részletei most először kerültek nyilvánosságra. 

A cikk szerint a hatóságok 2013. december 18-án fogtak gyanút az ügyben. A milánói Linate repülőterére aznap Magyarországról érkezett egy magángép, amelyen egy magyar és egy orosz állampolgár utazott. A két utas az olasz repülőtér vámhivatalában bejelentette, hogy 10 millió eurót, vagyis több mint 3 milliárd forintnak megfelelő összeget visz magával készpénzben. Állításaik szerint a tetemes összeget egy magyar bankból vették fel és egy olaszországi ingatlanügylethez kellett. A pénzcsomag 20 ezer 500 eurósból állt. A magyar és az orosz férfi kitöltötte a pénz beviteléhez szükséges vámdokumentumokat, majd páncélozott kocsikban elhajtottak. A pénznek ezt követően nyoma veszett - írta a Corriere della Sera.

Az azóta folyó nyomozás szerint a két férfi az összeget a Torinóhoz közeli Ivreánál, az autósztráda egyik pihenőhelyén egy büntetett előéletű olasznak adta át, akit mostanra sikerült azonosítani, és előzetes letartóztatásba is helyezték. A házkutatás során az olasz férfi lakásában egy értékes, 16. századi olasz festményt is találtak darabokra vágva. Az olasz hatóságok rekonstrukciója szerint a 10 millió eurót egy budapesti bankszámláról vették fel - állítja a lap. A számla tulajdonosa egy vietnami állampolgár, aki 2013 decemberéig folyamatosan pénzt halmozott fel a magyar számlán. A vizsgálat szerint a vietnami kis címleteket tett a bankba, de sokszor nagy tételekben (volt olyan nap, amikor 44 ezer 20 euróst rakott be), majd az összegyűlt pénzt kínai számlákra utalta át. Az utalások azonban 2013 decemberében leálltak, és a számlán maradt 10 milliót felvette a magyar és az orosz férfi - áll a cikkben.