Morális vakság, szociális kancsalság

Publikálás dátuma
2015.06.13 10:47
Thomas Piketty FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
Megszoktuk, hogy az ellenállhatatlan gondolatok a múlt tapasztalataiból olvashatók ki. „Minél messzebbre tekintsz vissza a múltba – idézik ennek bizonyságául, W. Churchill mondását - annál tovább látsz előre a jövőbe.” Ez „normál” korokban valóban így is van. Ám napjainkban precedens nélküli helyzet alakult ki. Nem a régi történet folytatódik. Nem elég csak újra felvenni a történelem „elejtett” fonalát. A 21. századdal új történet kezdődött: új szereplőkkel, új hatásokkal, új esélyekkel és persze új veszélyekkel.

Szolgálatba lépni vagy beházasodni

A morális vakfoltok torzítása és a valóságos helyzet félreismerése még az egy politikai táborba tartozókat is élesen szembeállíthatja. Ez pedig alapvetően megnehezíti, hogy az egyenlőtlenség növekedésének vitathatatlan tényéből levezethessünk sikeres és a társadalom által támogatott politikai stratégiát. Az egyenlőtlenség ugyanis - a dolgok természeténél fogva - összetett jelenség. Egyrészt, magában foglalja a jövedelem, és ebből következően a fogyasztás közötti különbséget. Ez arra vezet, hogy a társadalom a különböző rétegei szembetűnően egyenlőtlenül részesednek a fogyasztási javakból. Másrészt, az egyenlőtlenség az élet-lehetőségek különbözőségében mutatkozik meg. A politikailag egyenjogú polgároknak alapvetően egyenlőtlenek az esélyei az előrejutásért, illetve a kiemelkedésért folyó versenyben. Harmadrészt, az egyenlőtlenség, a társadalom tagjai által választható életmodellek és az elérhető életminőség között növekvő különbségére is vonatkozik, ami jelentős társadalmi csoportok perifériára szorulásában nyilvánul meg.

Az elmondottak miatt - még ha elfogadjunk is Piketty diagnózisát - éles vita alakulhat ki a teendőkről. Aki a hangsúlyt a jövedelmek és a fogyasztásbeli egyenlőtlenség csökkentésére helyezi, az a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetésének gyógymódját támogatja. Más terápiát írna elő, aki inkább az életesélyek kiegyenlítésére, és a mobilitás felgyorsítására törekedne. Ezt a mindenkire kiterjedő óvodai foglalkoztatás, az iskolai felzárkóztatás, a felsőfokú, majd minél szélesebb és egész életen át tartó képzés, valamint az újrakezdés segítése támogatja. És megint más jellegű beavatkozásra szavazna, aki inkább annak a lehetőségét szélesítené, hogy bárki megválaszthassa a neki tetsző életmodellt. Ezt a részmunkaidős és atipikus foglalkoztatás, a korai nyugdíj, a folyamatos életpálya-módosítás illetve az önfenntartó kis közösségek támogatása segíti leginkább. Mindegyik beavatkozás eltérő társadalmi réteget céloz meg, eltérően érinti a többieket, és különböző eszközrendszert alkalmaz.

Ám azt, hogy melyiket választjuk, alapvetően befolyásolja, megértjük-e a kibontakozó folyamatok politikai dinamikáját. És itt kerül a képbe a patrimóniális társadalom koncepciója. Ezt a Pikettinél is előbukkanó fogalmat, egy másik világhírű szerző - F. Fukuyama – elemzi részletesen új könyvében: Political Order and Political Decay. (2014.). Fukuyama – Max Weber nyomán - feltárta, hogy a fejlett világra, egészen a 20. század elejéig, egy patrimóniálisnak nevezett, sajátos hatalmi és gazdasági szerkezet volt jellemző. Ebben a rendszerben a vagyont, és a hatalmat kevés számú család birtokolta, a kiemelkedés és a karrier tőlük, illetve a köréjük szerveződő oligarchiáktól függött. A siker - szerencsés kevesek előtt megnyíló - egyedüli útja: szolgálatba lépni vagy beházasodni. Jól tükrözte ezt a 19. és 20. század elejének irodalma: a Goriot apó, a Mansfield Park, a Buddenbrock ház, a Thibaud család, a Hedda Gabler, az Artamonovok, és a Noszty fiu esete is.

A dolgok állásának ezt a több-évszázados természetes „rendjét” törte meg a 20. század elejétől az egyenlőtlenség csökkenésének és az esélyek kiegyenlítődésének folyamata. A polgári társadalmakban a kiemelkedésért folyó verseny szabaddá vált, szabályai átláthatóak és személy-függetlenek lettek. Ez teremtette meg a self-made man polgárt, aki vállalkozóként és tudósként, művészként, vagy éppen politikusként, képességeitől függően haladt előre a társadalmi ranglétrán, s foglalta el a korábban előle elzárt pozíciókat.

A megmérettetés fokozatosan mindenkire kiterjedt, és ez egyszerre nyitotta meg a kiemelkedés esélyét az alul lévők, és idézte fel a lesüllyedés veszélyét az addig felül levők számára. Mindez, valódi forradalmat idézve elő, alapvetően átformálva a polgári társadalmat. A liberális demokráciát és a magántulajdonon alapuló gazdaságot a középosztály – nyílt versenyt elfogadó, növekvő képzettségű és magabiztos - társadalmi csoportja vitte sikerre. És éppen ezt a kedvező folyamatot veszélyezteti az idézett szerzők által vizionált „újra-patrimonizálódás”.

Nem csak metafora

Az újra-patrimónizálódás azt jelenti, hogy a fejlett társadalmak, amelyek úgy vélték, örökre maguk mögött hagyták az alacsony mobilitású szakaszt, most újra annak csapdájába eshetnek. A legfelső 1% újra tudja építeni hatalmát, és ez arra vezet, hogy – használva Stiglitz A. Lincoln híres gettisburgi beszédére utaló megjegyzését - a politika átalakul „a legfelső 1%, a legfelső 1% általi, és a legfelső 1% érdekében zajló kormányzásává”.

S hogy ez mennyire nem csak frappáns metafora, azt jól tükrözi a Koch testvérek – az USA leggazdagabb családjának – politikai ambíciói: a jövő évi elnökválasztásra 900 millió dollárt – felfoghatatlan mennyiségű pénzt - kívánnak fordítania republikánus jelöltek támogatására. A legfelső 1%-ot - akikből a 21. század politikai uralkodó rétege toborzódik–, azonban már nem a vállalati siker-sztorik csodált hősei alkotják. Az új elit az ő „járadék-vadász” utódaikból áll, akiket – mint a Koch testvéreket – hatalmuk és kivételezett pozícióik minden áron való megtartása vezet. Ezért jelent valóságos veszélyt az „újra-patrimónizálódás” a fejlett országban.

Ugyanakkor Kelet-, és Közép Európában ez a trend még fenyegetőbb formában - a maffia-állam kiformálódásaként - jelenik meg. Különösen szembetűnő ez Magyarországon. (Magyar Bálint: A magyar maffiaállam anatómiája 2015.) A 2010-ben újra hatalomra került Fidesz világosan azonosítható lépések sorozatával kezdte meg a társadalom valamennyi hatalmi pozícióinak meghódítását. Orbán Viktor minden lépése a nemzeti vagyonnak az általa kinevezett új elit számára történő újrafelosztása szolgálja.

Ez egyrészt közvetlenül, a különféle „mutyik” keretében történik, másrészt, a különböző infrastruktúra-rendszerek újraállamosítása, majd a hatalomhoz hű oligarchiáknak való közvetlen átjátszása formájában. Ezt alapozta meg a polgári társadalom hagyományos, ellensúlyt képező intézményei – a Számvevőszék, a Nemzeti bank, az Alkotmánybíróság, a Köztársasági elnöki poszt – valódi kontroll funkcióinak kiüresítése. Ezt támogatja a meghatározó döntéshozatali posztok totális megszállása, az állami intézmények – a rendőrség, bíróság és az ügyészség – saját emberekkel való feltöltése.

Politikai sarlatánok kezében?

Ebbe a sorba illeszkedik be az új hatalmi elithez hű adminisztráció kinevezése, és olyan karrier-utak kialakítása, hogy ellenőrizhető lehessen, kik kerülnek hatalmi posztokra. Ez nyilvánul meg a kritikus, vagy csupán ellensúlyt jelentő csoportok elleni folyamatos küzdelemben, a civil szervezetek vegzálásában. És végül, ez tűnik elő egy új szellemi elit létrehozása kísérletében és a felsőoktatás személyi állományának lecserélésében. Még a közmunka rendszerének kialakítása is döntően a vidék politikai „kézbentartását” szolgálja. Ez az oka, hogy országunk ismét a 19. századot idéző - reményeink szerint végleg maga mögött hagyott - rendi és feudális családok által uralt patrimóniális társadalomra kezd ismét emlékeztetni.

A 21. század ellenállhatatlan gondolata – globális szinten, Európában, és Magyarországon is - a növekvő társadalmi, gazdasági és politikai egyenlőtlenségek problémája lesz. Ahhoz azonban, hogy hatékonyan fel lehessen venni a harcot ez ellen, nem elég felismerni létezését. A jelenség összetett, és ezért nem lehet egyetlen érték – liberális, vagy konzervatív, vagy szociáldemokrata – szemszögéből meghatározni a terápiát. Léteznek ugyan liberális, konzervatív és szociáldemokrata válaszok, de nincs liberális, konzervatív, vagy szociáldemokrata megoldás. Miközben mindegyik politikai irány megfogalmazza a maga kívánatos terápiáját, egyik sem rendelkezik a növekvő egyenlőtlenség negatív tüneteit megszüntetni képes csodagyógyszerrel.

Miként a rák gyógyításához hozzátartozik a műtét, a kemoterápia, a sugárkezelés, a folyamatos gyógyszerezés, az állandó vizsgálatok, és az életmód-váltás, épp így a társadalmi kórok is komplex gyógymódot igényelnek. Csak kudarchoz vezet, ha ideológiai „csodadoktorok” javallatait követjük. A 20. század minden tapasztalata azt mutatja, minél kevesebbé értjük a világ működését, annál könnyebben válhatunk sarlatánok áldozatává.

Nem engedik el a suzukisok kezét

Publikálás dátuma
2019.02.20 15:03

Népszava
Nem hagyják magukat a Suzuki dolgozói, egyre többen lépnek be a helyi szakszervezetbe. A Vasas ráerősít a toborzásra.
Már több mint száz tagja van az esztergomi Suzuki gyárban két hete megalakított szakszervezetnek, és naponta tucatnyian töltenek ki belépési nyilatkozatokat, a vezetők azonban egyelőre nem mernek a nyilvánosság elé állni. Lapunk megkeresésére - az esetleges retorzióktól tartva - elzárkóztak a nyilatkozattól. Félelmük nem alaptalan: a Suzuki menedzsmentje ugyanis már a megalakulás másnapján elbocsátotta a szakszervezeti titkárnak megválasztott férfit. A szakszervezeti tisztséget betöltőket ugyan munkajogi védelem illeti meg, tehát nem lehetne csak úgy felmondani nekik. A Suzuki azonban még azelőtt lépett, hogy a Vasas Szakszervezeti Szövetség – ennek tagszervezeteként jött létre a helyi szakszervezet - megküldte volna a menedzsmentnek a megalakulást bejelentő értesítést (a szakszervezetet csütörtök délután alakították meg a gyár parkolójában, a cég péntek reggel felmondott a dolgozónak). Hogy a két esemény között összefüggés van, az Balogh Béla, a Vasas elnöke szerint egyértelmű.  
A titkár munkájára ugyanis 14 év alatt semmilyen panasz nem volt - sőt, szalag melletti dolgozóból részlegvezetővé léptették elő -, mégis a munkájának minőségét kifogásolva bocsátották el.
A mintegy 3100 munkavállalót foglalkoztató Suzukinál ráadásul nem először történik ilyen „furcsa egybeesés”, a cég korábban rendre sikerrel igyekezett elfojtani az érdekvédelmi kezdeményezéseket. Szintén nagy port kavarva, azonnali hatállyal bocsátották el például 2006-ban az akkor megalakult helyi szakszervezet vezetőjét. A Suzuki akkor arra hivatkozott, hogy a férfi szekrényében alkoholtartalmú üveget találtak. A szakszervezeti vezető szerint viszont feltörték a szekrényét, ezért munkaügyi bírósághoz fordult, a pert pedig meg is nyerte: a bíróság visszahelyezte állásába. A férfi végül elhagyta a céget, a 27 éve Magyarországon működő autóipari vállalatnál így azóta sem folyt érdemi szakszervezeti tevékenység. Most viszont – feltehetőleg az utóbbi időszak erőteljesebb szakszervezeti megmozdulásai, az audis dolgozók sikeres sztrájkja, és a több autóipari cégnél kötött kétszámjegyű bérmegállapodások hatására – ismét szervezkedni kezdtek a dolgozók.
A Vasas nem is hagyja abba a toborzást, sőt, szórólapokkal még rá is erősítenek – közölte Balogh Béla. A kirúgott szakszervezeti vezető ügyét munkaügyi bíróságra viszik, és segítséget kértek az ipari szakszervezeteket összefogó nemzetközi IndustriALL Globaltól is.
Szeretnék a Suzuki menedzsmentjével is felvenni a kapcsolatot, ám eddig mindössze annyi történt, hogy a cégvezetés a hagyományos, postai úton történő levelezésre kérte a szakszervezeti szövetséget. „A HR-vezető küldött nekünk egy postai levelet, de annak tartalmát még nem ismerjük, mivel még nem érkezett meg” – fogalmazott a szakszervezeti vezető. A Magyar Suzuki Zrt.-nek lapunk is feltett kérdéseket – például, hogy egyeztetnek-e majd a frissen megalakult szakszervezettel, illetve pontosan milyen okból mondtak fel a titkárrá választott munkavállalónak -, ám ezekre eddig nem kaptunk választ. Helyette egy állásfoglalást küldtek, miszerint a vállalat és az üzemi tanács szerdán is tárgyalt az üzemi tanács bérfejlesztésre és béren kívüli juttatások bővítésére vonatkozó javaslatáról. Az éves bónuszról és a béren kívüli juttatások emeléséről megállapodás született, a 2019 évi béremelés mértékéről viszont még zajlanak az egyeztetések, de várhatóan február végéig erről is megállapodnak - írták, konkrét számokat azonban nem közöltek. Egy üzemi tanácsnak és egy szakszervezetnek azonban egészen más szerepe és jogosítványa van. Az üzemi tanácsok csak üzemi megállapodást köthetnek, amely viszont nem szabályozhat munkabérrel összefüggő kérdéseket. A szakszervezet viszont – ha létszáma eléri a munkavállalók tíz százalékát – bértárgyalásokat kezdeményezhet, egyeztethet a dolgozók munkakörülményeiről, és ezeket szabályozandó, kollektív szerződést is köthet a munkáltatóval. Balogh Béla jelezte is: a Vasas többi tagszervezetéhez hasonlóan a Suzukinál működő tagszervezet is kezdeményezni fogja a bértárgyalásokat, amelyhez adatokat kérnek majd a cégvezetéstől. „Nem teljesíthetetlen elvárásokat szeretnénk megfogalmazni, partnerként kívánunk fellépni. A munkavállalók számára ugyanakkor megfelelő életszínvonalat biztosító bérezést és munkakörülményeket szeretnének elérni” – hangsúlyozta. A Suzuki menedzsmentje valószínűleg épp egy erős bérköveteléstől tartva igyekszik csírájában elfojtani a szakszervezeti kezdeményezést, és vállalja be akár a munkaügyi pert is. 
A Suzuki menedzsmentje valószínűleg épp egy erős bérköveteléstől tartva igyekszik csírájában elfojtani a szakszervezeti kezdeményezést, és vállalja be akár a munkaügyi pert is.
A szakszervezetnek ugyanis – az üzemi tanácsoktól eltérően – sztrájk szervezésére is joga van. A győri Audi gyárban pár hete lezajlott sikeres sztrájk alapján pedig a Suzuki vezetősége is joggal tarthat hasonló következményektől egy erős szakszervezet létrejötte esetén. Márpedig a három Magyarországon működő autógyár közül éppen a Suzukinál a legalacsonyabbak a fizetések. A G7 céges beszámolókon alapuló számításai szerint 2017-ben az Audinál 600 ezer, a Mercedesnél 470 ezer, a Suzukinál 430 ezer forint körül volt a bruttó átlagfizetés. A gazdasági portál szerint ráadásul a suzukis dolgozók érvelhetnek azzal is , hogy a cégnél futná magasabb szintű bérekre. A 2017-es számok szerint a termelékenységben a Suzuki ugyanis jobban teljesített a Mercedesnél, az egy dolgozóra jutó nyereséget vizsgálva pedig még az Audit is felülmúlta. 
Frissítve: 2019.02.20 15:40

Drágul a benzin

Publikálás dátuma
2019.02.20 14:04

Népszava
A Mol bruttó 3 forinttal emeli a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát pénteken, a gázolaj ára nem változik.
Az emeléssel a benzin átlagára 357 forintra emelkedik, a gázolajé 392 forint marad literenként.
Az üzemanyagok ára legutóbb szerdán változott, a benzin és a gázolaj literje egyaránt 5 forinttal drágult.
Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.
A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.
Szerző
Témák
benzinár