- Amikor viszem haza a zöldségeket, sokszor megkérdezik tőlem: Kálmán, honnan vetted? Hát megtermeltem. Benne vagyok a programban, ahogy érik a cukkíni, a tök, a répa, burgonya, attól kezdve alig járunk a boltba. Amit így megspórolok, abból ki tudom fizetni a villanyszámlát, meg a vízdíjat. A négy lányom nem fekszik le éhesen, mint az övéké – sorolja inkább öntudattal, mint indulattal egy középkorú hejőszalontai férfi, hogy mit jelent a családjának a Pillangó Fejlesztések vezetésével már negyedik éve megvalósuló komplex településfejlesztési program. A helyi romák egyik vezetője nevetve emlékezik egy közösségi találkozón arra, hogy az első hónapokban megsértődött, ha a nem roma Eszti néni kioktatta, mert rosszul töltötte fel a krumplit. Azt gondolta, származása miatt kötekednek vele. Hónapok közös munkája után ismerte el, hogy az idős asszony egyszerűen jobban értett a gazdálkodáshoz, azóta a legjobb barátságban vannak. – Elterjedt, hogy a romák nem akarnak dolgozni, de ez nem igaz, csak már a mi korosztályunk sem tudja megmutatni a gyerekeinek, mit kellene csinálni, meg kell tanulnunk újra a kertészkedést - folytatja Kálmán a helyzetértékelést.
Az érzékletes Pro Lecsó névre keresztelt program négy kérdésre kínál választ a hátrányos helyzetű térségek kistelepülései számára. Az általános munkanélküliség miatt pusztán segélyekből élőknek elfoglaltságot és némi bevételt ad, másrészt segíti a romák és nem romák közötti integrációt, harmadrészt egészséges táplálkozásra tanítja a résztvevőket, miközben hozzájárul az éhezés enyhítéséhez és végül felkészíti a tagjait a sok élőmunkát igénylő, kisléptékű és vegyszermentes biogazdálkodásra. A 22 800 forintos segélyből nem lehet megélni – ezt az egyesület egyik korábbi szociológiai kutatása bizonyította, ezért is talált ki olyan programot az egyesületet vezető Kassai Melinda, ami nemcsak hosszú távon használható tudást, hanem azonnali segítséget is ad az embereknek. Az önkormányzat kijelöl egy területet, a csoport tagjai az ott megtermelt zöldséget hazavihetik, megehetik, közben pedig tapasztalati alapon megtanulják ezt a speciális gazdálkodást, ami azoknak is újdonság, akik korábban a ház mögötti kertben maguk is ültettek ezt-azt. Az így megszerzett tudást aztán ki-ki használhatja majd a saját portáján vagy akár belevághat a gazdálkodásba nagyobb területen is. Ez utóbbihoz persze már állami akarat is szükséges lenne, mert az induló vállalkozókat támogatni kellene.
A kicsit bonyolult nevén Integrációs Foglalkoztatási és Ökológiai Zöldségtermesztési Programnak nevezett csomag valójában sajátos mentorálást kínál az önként jelentkezőknek, amelynek segítségével a zöldségtermesztés kisegítő jövedelemhez juttatja az embereket, emellett a közösségi együttlét szabályait is elsajátítják vagy újratanulják, akiknek alig volt korábbi munkahelyi tapasztalatuk. Itt együttműködik roma és nem roma, analfabéta és érettségizett, öreg és fiatal, sokan hozzák a gyerekeiket is. Az egyetlen elvárás, hogy a jelentkező akarjon dolgozni és tanulni, akarjon beilleszkedni. Toleranciát, figyelmet és jókedvet kapnak és adnak egymásnak a csoportok tagjai.
Sokan akarnak magukon segíteni
Amikor a települések hozzáállásáról faggatom Kassai Melindát, kiemeli, hogy minden új helyen a közös helyzetelemzéssel kezdődik a munka, mert alapvető kérdés, hogy miért akar belevágni egy közösség ebbe a programba. Ma sokat beszélnek a fenntartható fejlődésről, de ezt nehéz az egyén vagy az állam nyelvére lefordítani, a legkonkrétabb válaszokat települési szinten lehet megadni. Sok polgármester szeretné, ha nála a településfejlesztés alapja az ökológiai gazdálkodás lenne, de keresik a pontos lépéseket. Az első fecske Hejőszalonta volt, utána jött Bükkaranyos, de gyorsan felfigyelt a program sikerére a szomszédos Hejőkeresztúr polgármestere is. Demeterné Zeleni Enikő először a helyi konyhának vásárolt alapanyagokat, aztán náluk is elindult a vegyszermentes gazdálkodás, egymást segítve haladnak előre: a szalontaiak átmentek kerítést csinálni, a keresztúriak kölcsönadják a rotációs kapájukat, ha kell. Idén nyolc újabb borsodi település csatlakozhatott a Norvég Civil Alap támogatásával, egyelőre 14 hónapra elég a pályázati támogatás, hogy helyi oktató-intézőket alkalmazhassanak. A programban már negyedik éve dolgozó Lengyelné Magyar Judit ma már nemcsak Hejőszalontán szervezi a munkát, hanem segíti az új munkatársak felkészítését is. Reggel kiosztja a feladatokat a fóliasátorban és a kertben, összeszedi a felesleges zöldségeket és saját kocsijával viszi el magánszemélyeknek, kereskedőknek, intézményeknek, ahol arra van kereslet. Amikor munkájáról faggatom, a széles mosoly mellé kicsit bepárásodik a szeme. - Ezeken a településeken sok a cigány ember, akiket a társadalom elítél, hogy lusták, pedig ez nem igaz mindenkire - mondja. - A mi csoportjaink épp azt mutatják meg, hogy sokan akarnak magukon segíteni, csak utat kell nekik mutatni.
A programot vezető Kassai Melinda ezt a gondolatot folytatja, amikor arról beszél, hogy a velük dolgozókat ma már példaként állítják a települések többi lakója elé a polgármesterek. Egyértelmű eredmény, hogy ők az utóbbi időben már nem jelentkeztek kiegészítő rendkívüli segélyekért az önkormányzatoknál. A Pillangó Fejlesztések vezetője azért emlékeztet rá, hogy Magyarországnak ezeken a harmadik világ fejlettségi szintjén álló területein minden fejlesztési program 5-10 év után hoz érezhető eredményeket, tehát a Pro Lecsó sikeréhez nekik is szükségük lesz ennyi időre – ha találnak finanszírozót. Ennyi idő kell ahhoz, hogy helyben megerősödjön a piac, a gazdálkodás rendszeres jövedelemhez segítse a programban lévőket, amit aztán ott is akarnak elkölteni, ezzel erősítve más vállalkozásokat is a településen. Azt illúziónak gondolja, hogy ezek a szakképzetlen emberek a munkaerőpiacon más munkát találjanak, hiszen ezekben a falvakban nincs munkahely. De ha máshol találnának is, nem tudják megfizetni az utazást, hogy naponta eljussanak, mondjuk Miskolcra. Nekik helyben kell megoldani és hasznossá tenni az életüket.
A cikk a következő oldalon folytatódik!
