Publicisztika;egyiptomi elnök;Abdel-Fattáh esz-Szíszi;

2015-06-14 19:05:00

Letartóztatják az államfőt?

Lemondta részvételét Abdel-Fattáh esz-Szíszi az Afrikai Unió (AU) johannesburgi tanácskozásán az után, hogy dél-afrikai jogászok az egyiptomi államfő elfogatását követelték emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt - írta vasárnapi számában a Daily News Egypt című napilap.

A dél-afrikai Muzulmán Jogászok Szövetsége (Muslim Layers Association, MLA) által benyújtott kérelemben arra szólították fel a hatóságokat, hogy Szíszit megérkezése pillanatában vegyék őrizetbe. "Van egy jogszabály, amely lehetővé teszi, hogy letartóztassunk és perbe fogjunk nemzetközi háborús bűnösöket, és Szíszi tudja, hogy közéjük tartozik" - mondta Yousha Tayob ügyvéd, aki szerint ez hozzájárulhatott ahhoz, hogy az államfő lemondja látogatását.

Tayob szerint már 2013 novemberében keresetet adtak be Szíszi ellen, néhány hónappal a kairói Rábaa el-Adavíja mecset előtt és a főváros gízai oldalán található en-Nahda téren tartott tömeges tüntetések erőszakos feloszlatása után. A 2013. július 3-án megbuktatott iszlamista elnök, Mohamed Murszi támogatói által rendezett, akkor már hat hete tartó tiltakozóakciók felszámolásakor egyes források szerint több mint ezer ember vesztette életét.

Tayob hangoztatta, hogy Murszi elmozdítását - amelyet még hadsereg-főparancsnokként maga Szíszi vezényelt le - a dél-afrikai kormány eredetileg államcsínynek minősítette, bár ezt az álláspontját az Egyiptomhoz fűződő gazdasági érdekek miatt később megváltoztatta. Az ügyvéd állítása szerint az MLA nem kötődik a Murszi mögött álló, időközben terrorcsoportként betiltott Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalomhoz.

Az egyiptomi sajtó csütörtökön azt jelentette, Szíszi biztonsági okokból döntött úgy, hogy a kabinetfőnököt küldi maga helyett Johannesburgba. Kairói hivatalos közlések szerint az elnöki látogatást előkészítő küldöttség túl veszélyesnek találta a metropoliszt. További érvként a részt vevő országok "gyenge képviseltségére" hivatkoztak, miután a legtöbb állam miniszterelnökét, vagy külügyminiszterét küldte a vasárnap kezdődő kétnapos tanácskozásra, amelynek témája a nemek egyenlősége és az afrikai nők foglalkoztatottsága.