Kinek jó a hidegháború?

Tárgyalni olyanokkal szokás, akiktől különbözik a véleményünk, de akikkel mégis szeretnénk megegyezni. A G7 mostani csúcstalálkozóinak szervezői nem így gondolták, úgy tárgyaltak Oroszországról, hogy az 2014 előtti gyakorlattal szemben nem hívták meg Hamburgba Vlagyimir Putyin orosz elnököt. A találkozón jelentősebb dolgok nem is történtek, a nemzetközi médiában a G7-el kapcsolatban az volt a vezető hír, hogy kiebrudalták róla Putyin elnököt. Nem csoda: az amerikai gazdaság ismét lassul, a jövedelmi különbségek a „jóléti” Nyugat-Európában is nőnek, senkinek sincs értelmes válasza a menekültek áradatára, és a globális felmelegedés sem mérséklődik attól, hogy beszélnek róla.

Történelmi alapigazság, hogy a nyugati demokráciák végül minden kihívást legyőzve a legéletképesebb rendszereknek számítanak. Biztosan így lesz most is. Hosszabb távon. De rövid távon a nyugati vezetőknek láthatóan nincsenek stratégiai elképzeléseik az egymásra tornyosuló válságjelenségek kezelésére.

Az Oroszországgal való viszony jól példázza ezt. Több mint egy esztendő telt el a Krím Oroszországhoz való visszacsatolása óta, és több hónapja kevesebbet hallani a kelet-ukrajnai harcokról is. A nyugati vezetők azonban még mindig nem tudják eldönteni, hogy a szankciók eltörlését a minszki egyezmény betartásához (tehát a kelet-ukrajnai orosz jelenlét visszafogásához), vagy a Krím kiürítéséhez kössék-e. Erről sokszor ugyanazon a napon is egymással ellentétes állításokat fogalmaznak meg, beleértve az amerikaiakat is. Arról meg végképp nem beszél senki, mi történjen akkor, ha a minszki megállapodást nemcsak az orosz fél, hanem az erősen nacionalista ukrán vezetés (vagy annak nyíltan fasiszta ellenzéke) is megsérti.

De az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy Kerry külügyminiszter Szocsiban rendkívül megértően viszonyult Putyin elnökhöz, míg Biden alelnök mintha az ukrán ügy szószólójának tekintené magát. Sajnos, az amerikai választások közeledte azt valószínűsíti, hogy a „húzd meg-ereszd meg” tartósan meghatározza az USA (és európai szövetségesei) Oroszország-politikáját.

Helmut Schmidt, a német közélet „nagy öregje” súlyos hibának nevezte Putyin kirekesztését a G7 találkozóról. A 97 éves exkancellárnak minden erkölcsi joga megvan erre. Elődjével, Willy Brandttal együtt az addig a hidegháborús gócnak tekintett Nyugat-Németországot az enyhülés mintaállamává tették. Elzarándokoltak Varsóba, Moszkvába, Kelet-Berlinbe, és hazánkkal is felvették a diplomáciai viszonyt. A magyar társadalom és gazdaság nagyon sokat profitált az NSZK-val való viszony normalizálásából, az ideológiai nézeteltérések ellenére szinte baráti kapcsolat alakult ki a két ország között. A kádári Magyarországnak sokkal jobb híre volt a nyolcvanas évek Nyugat-Németországában, mint a mai, Orbán vezette hazánknak. Brandt és Schmidt alatt a szociáldemokrata külpolitika az enyhülést, a békés egymás mellett élést, a hidegháború befejezését jelentette.

Mindeközben az Európai Parlament elfogadott egy állásfoglalást, amely közli az elképedt olvasóval, hogy Oroszország többé nem „stratégiai partnere” az Európai Uniónak. A szöveg a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek megkérdezése nélkül született meg, jogi ereje nincs, és arról sem szól, hogy a partnerség helyett akkor milyen viszonyt alakítsunk ki a legnagyobb európai állammal. Az állásfoglalás szellemisége mindenesetre azt sugallja, hogy megszövegezője – Landsbergis volt litván elnök – az Oroszországgal vívott hidegháborút gondolja kívánatosnak. Értem és tiszteletben tartom a litván nép történelmi sérelmeit, de a jövőt nem lehet múltbeli fájdalmakra építeni. Arról nem beszélve, hogy azokban a napokban, amikor az EP-képviselők (sajnos köztük magyarok is) „felmondták” a partneri viszonyt, történt egy-két, ezzel ellentétes dolog is a világban.

Sikeresen földet ért a legutóbbi Szojuz űrhajó, fedélzetén egy orosz, egy olasz és egy amerikai asztronautával. Ferenc pápa és az olasz vezetés Rómában fogadta Putyin elnököt. Az Iszlám Állam elleni harcban, Irán mérséklésében együtt dolgozik Oroszország és a Nyugat. Nem mellesleg az orosz és a kínai flotta közös hadgyakorlatot tartott a Földközi tengeren, ami szintén egyfajta partnerség. Nagy csapás lenne az EU-ra, ha az orosz-kínai viszony kemény tengellyé szilárdulna az európaiak oroszellenes politikája miatt.

A magyar nép negyven éven át eleget szenvedett a hidegháború miatt. Mezőgazdasági exportunk, energiaimportunk, kulturális és emberi kapcsolataink az Oroszországgal való partneri viszony fenntartására predesztinálnák hazánkat. Magyarország bizonyosan vesztese lenne az állandósuló hidegháborúnak. Sajnos a Fidesz agresszív politikája, a demokratikus ellenzék elleni gyűlölködése lehetetlenné teszi a külpolitikai konszenzus kialakítását. Így csak abban reménykedhetünk, hogy más európai országokban akadnak az egykori Schmidt kancellárhoz hasonló, bátran megbékélés párti, realista politikusok.

Kemény bírálatok Dél-Afrikának

Omar al-Basir szudáni elnök elhagyta Dél-Afrikát, közölte hétfőn egy minisztere, annak ellenére is, hogy ezt a Nemzetközi Büntetőbíróság megtiltotta ezt számára. Ügyében hétfőn született volna döntés, háborús bűnökkel, a népirtással, a darfúri fegyveres konfliktusban való részvétellel vádolják. A konfliktusban az ENSZ adatai szerint több mint 300 ezren vesztették életüket, és milliókat kényszerültek lakóhelyük elhagyására.

Al-Basir az Afrikai Unió csúcstalálkozójára utazott az országba. A Dél-Afrikai Köztársaságnak a hágai bíróság döntését tiszteletben kellett volna tartania, s le kellett volna tartóztatnia az államfőt. A kormánypárt, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) viszont arra hivatkozott, hogy elnökként mentességet élvez, s részt vehetett az Afrikai Unió rendezvényén.

Az ANC meg is kérdőjelezte a hágai bíróság létjogosultságát. Hasonlóképp foglalt állást Jacob Zuma dél-afrikai elnök is, aki szintén úgy foglalt állást, hogy az AU csúcsán résztvevő politikai vezetők mentességet élveznek.

Miután Pretoria nem teljesítette nemzetközi kötelezettségeit, bírálattal illették az ENSZ és az Egyesült Államok részéről is. Ban Ki Mun ENSZ főtitkár azt közölte, nagyon komolyan kell venni az emberiség ellen elkövetett háborús bűntényeket. Kiemelte azt is, ragaszkodik hozzá, hogy az aláíró országok tartsák be a büntetőbíróság rendeleteit. 2009-ben és 2010-ben is elrendelték Basir őrizetbe vételét, de ő már akkor sem ismerte el a nemzetközi bíróság illetékességét.

A dél-afrikai kormány egyébként sokáig nem is erősítette meg, hogy al-Basir eltávozott volna az országból, s erre még akkor sem került sor, amikor a hírt már a helyi média is közölte.

Szerző

Kemény bírálatok Dél-Afrikának

Omar al-Basir szudáni elnök elhagyta Dél-Afrikát, közölte hétfőn egy minisztere, annak ellenére is, hogy ezt a Nemzetközi Büntetőbíróság megtiltotta ezt számára. Ügyében hétfőn született volna döntés, háborús bűnökkel, a népirtással, a darfúri fegyveres konfliktusban való részvétellel vádolják. A konfliktusban az ENSZ adatai szerint több mint 300 ezren vesztették életüket, és milliókat kényszerültek lakóhelyük elhagyására.

Al-Basir az Afrikai Unió csúcstalálkozójára utazott az országba. A Dél-Afrikai Köztársaságnak a hágai bíróság döntését tiszteletben kellett volna tartania, s le kellett volna tartóztatnia az államfőt. A kormánypárt, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) viszont arra hivatkozott, hogy elnökként mentességet élvez, s részt vehetett az Afrikai Unió rendezvényén.

Az ANC meg is kérdőjelezte a hágai bíróság létjogosultságát. Hasonlóképp foglalt állást Jacob Zuma dél-afrikai elnök is, aki szintén úgy foglalt állást, hogy az AU csúcsán résztvevő politikai vezetők mentességet élveznek.

Miután Pretoria nem teljesítette nemzetközi kötelezettségeit, bírálattal illették az ENSZ és az Egyesült Államok részéről is. Ban Ki Mun ENSZ főtitkár azt közölte, nagyon komolyan kell venni az emberiség ellen elkövetett háborús bűntényeket. Kiemelte azt is, ragaszkodik hozzá, hogy az aláíró országok tartsák be a büntetőbíróság rendeleteit. 2009-ben és 2010-ben is elrendelték Basir őrizetbe vételét, de ő már akkor sem ismerte el a nemzetközi bíróság illetékességét.

A dél-afrikai kormány egyébként sokáig nem is erősítette meg, hogy al-Basir eltávozott volna az országból, s erre még akkor sem került sor, amikor a hírt már a helyi média is közölte.

Szerző