- Hűtlenek vagyunk

- A csehek nagyon a szívükbe zárták. Mennyire más Csehországban színésznek lenni?

- Az elmúlt években Prágában laktam, viszont nagy örömömre már fél éve itthon vagyok, mert kevesebb a dolgom. Csehországban sokkal jobban tisztelik a színészeket. Nagyobb rajongás övezi a színészeket, de ezt nem azért mondom, mintha ez lenne a legfontosabb a színészek számára. Ott lehet arra alapozni, hogy bizonyos színészek húzónevek és tódulnak rá a nézők. Engem sokkolt, amikor először szembesültem vele, hogy ott milyen autogram- és fotógyűjtési láz tombol, rengeteg közönségtalálkozót tartanak. Az elején nem is tudtam elképzelni, hogy mi lesz egy ilyen találkozón, hányan jönnek el – tömeg várt ránk. Gyakran szólítanak le az utcán vadidegenek, és gratulálnak. Ezt még szinte ma sem tudom elhinni. A másik oldalon pedig azt vettem észre, hogy a rendezők, a producerek és a többi stábtag is egészen máshogy viszonyul hozzánk. Nyíltan megmondom, hogy a seggnyalást nem szeretem, de legyünk becsülettel és tisztelettel egymás iránt. Csehországban ez nagyon jól meg van, viszont azért is merek élesebben foglalkozni, mert itthon sok rendező végtelenül lekezelő és nem tud bánni a színészekkel. Most figyelőállást vettem fel és csak pislogok, hogy mik vannak.

- A cseheknél van ügynöke, nálunk ez nem bevett szokás.

- Itthon egyszerűen megharagszanak a rendezők, producerek, ha nem velem beszélnek, hanem egy másik emberrel. Pedig az ügynököm az érdekeimet képviseli, valamilyen szinten szimbiózisban él velem. Csehországban már nem is a színészt keresik, megtudakolják, ki a menedzsere és őt hívják a szerepajánlatokkal. Úgysem dönthet a színész nélkül, viszont ismeri őt és tudja, hogy mi az, amire vágyik. Itthon nem szeretnek ügynökökkel tárgyalni, mert ez sérti a rendezők büszkeségét, ugyanakkor az itthoni ügynököknek fogalmuk sincs arról, mi a feladatunk. Nem a pénzről kellene szólnia ennek a dolognak. Felmerült bennem, hogy lehet, azért van ez az egész, mert a magyarok szeretik egyedül kikaparni a gesztenyét.

- A filmjeit milliók nézték meg a cseh mozikban, itthon már a százezer is nagy dicsőség.

- A Férfiremény című filmemnek 1,2 millió néző lett a vége, de a Nestyda-t is közel egy millióan látták moziban. Egy dolgot biztosra megállapítottam: nincs egy igazság. Nekem is igazam van, és más is egyenértékű igazsággal rendelkezik. Éppen emiatt nem tudom azt mondani, hogy a filmszakma nagy hibája, hogy a magyarok nem járnak moziba. Nekünk, nézőknek a vállán legalább akkora felelősség nyugszik, mint a filmkészítőkén. Hűtlenek vagyunk. Az emberben benne kellene lennie annak, hogy megnézi a magyar filmeket. Amúgy az elmúlt évekből kapásból fel tudnék sorolni legalább öt magyar filmet, amit csodálatosnak tartok. Egyféle nézőpontból a magyarokban van a hiba, amiért nem élnek a magyar voltuk különlegességével. Az egész világon egyediek tudunk lenni, de ezt itthon nem ismerjük el. Jó lenne megint rákapni ennek az ízére, mert annyira erősek vagyunk, hogy az elmondhatatlan. Sajátos a világképünk, mégis érdektelenek vagyunk. Volt egy felmérés, amiből kiderült, hogy Magyarországon jóval kevesebben járnak moziba, mint a körülöttünk lévő országokban, a megnézett filmek zöme pedig amerikai. Összeegyeztethetetlen, hiszen annyira erős bennünk az öntudat! Amikor a legutóbbi olimpiát néztem, zokogtam, mintha az én nyakamba akasztották volna az aranyérmet. Meg is jegyezték a cseh barátok, hogy milyen csodálatos, hogy ennyire büszke vagyok a magyarságomra.

- Csak erről lehet szó?

- Valószínűleg annyi az egész, hogy a cseheknek fontos, hogy legalább azzal támogassák a nemzeti filmipart, hogy megnézik a filmeket moziban. Talán kicsit retro nemzet, például Prágában pénteken már nem látni cseh lakost, mert a hétvégét a természetben töltik. A legtöbb családnak van vityillója, amit szépítget, ahol jól érzi magát. Amúgy nagyon meg tudom érteni, amiért ilyen sokan járnak moziba. Én sem szeretek letöltögetni, a mozizást semmi nem kárpótolja. Imádom a művész mozikat, a recsegő székeket, azt, hogy időt és pénzt szánok arra, hogy megnézzek egy filmet nagyvásznon.

- Talán az új filmrendszer számlájára írható ez a hiányosságunk?

- Volt némi meghasonulás, a filmesek sem tudták, hogy mi lenne az igazán jó. Ha magamat adom, vagy ha az amerikai mintát követjük? Végül úgy döntöttek, reformáljuk át az egészet, felügyelet alá helyezték a forgatókönyveket, minden a nyugati minta felé tolódott el. Még igazán nem érzem ennek a jó oldalát, de a Szabadesés, a Liza, a rókatündér vagy a Parkoló eloszlatta a félelmeimet.

- Tehát fellendülőben vagy a filmgyártásunk?

- Ezt nehéz megállapítanom, mert közvetlenül nem érintkezem a hazai filmszakmai társasággal, valamilyen szinten félig kívülálló vagyok. Most négy itthoni meghallgatásra is hívtak, mégsem tudok mást tenni, mint beszélgetek, vagy az internetről tájékozódom. Az is valami, hogy nem haltunk meg, mert évekig nem készültek magyar filmek. Van sok filmünk, amely akárcsak a kis virág, amely olyan erős volt, hogy túlélte a zimankót, minden nehézség ellenére elkészült. Nem szabad senkit hibáztatni. Valaki kapott hatalmat, de egy-két év alatt képtelenség bizonyítani. Viszont azt elmondhatom, hogy boldog vagyok, attól, amit látok.

- Elbűvölő és tehetséges, mégis úgy érezni, hogy nem tud még igazán magasra ugrani.

- Egyáltalán nem látom így. Sokszor elmondom, hogy nem rövidtávra, hanem hosszútávra tervezek. Mindenkinek meg van a saját tempója, az utóbbi években tudatosult bennem, hogy nem félek semmitől, nem kell már a második filmem után világhíressé válnom. Jobban illik a habitusomhoz, hogy megfontoltan, kisebb léptekkel jussak el a célig. Az emberek úgyis megtalálnak. Most éppen egy amerikai-cseh filmben fogok játszani, ami Milada Horákováról, a szocializmus áldozatáról szól. Megtaláltak Lengyelországból, leforgott egy osztrák filmem is. Soha nem kaptam olyan felkérést, amely emberileg ne lett volna szimpatikus, erre büszke vagyok! Nem tudom, hogy öt év múlva színész leszek-e, sokszor nem is tartom magam annak, csupán olyasvalakinek, aki filmekben játszik. Ha például filmtörténeti kérdéseket kapnék, elvéreznék. Az önfejlesztő könyvek jobban érdekelnek, mint a filmtörténeti művek.

- Tervbe van véve, hogy néhány éven belül rangos díjat vehessen át?

- Hadilábon állok a díjakkal! Ha kaptam kitüntetést, azt hittem, hogy majd sorban jön a többi elismerés is. A kutya nem hívott fel utánuk. A filmszemlén a legjobb színésznő lettem, jelöltek a Cseh Oroszlánra a 7 nap bűne című világháborús drámámért, két különböző elismerést is átvehettem Szlovákiában. Mégis szkeptikus vagyok azt illetően, hogy mi alapján döntik el, hogy ki a legjobb. Lobbizás, kapcsolati rendszer, szerencse. Pedig az ember nem lesz jobb színész a díjak által.

- Több online magazintól rendre megkapta, hogy szexszimbólum. Milyen érzés?

- Bizonyos portálok valóban fenntartják az érdeklődést, de mára elfogadtam ezt is. Az elején még hadakoztam, amikor az erotikus jeleneteimet osztották meg. Erre nincs szükségem, de legyen, ha valakit ez tesz boldoggá. A technika világában bármit kivághatnak a filmekből, csupán azt nem értem, miért különös egy szexjelenet, amikor ebben a nyitott világban már szinte mindent láttunk. Érdekes volt, amikor egy női újság főszerkesztője emiatt azt hitte, hogy szexfilmekben játszom.

- Sokakat a magánélete is foglalkoztat, tetoválóművész párjával ki is állt a nyilvánosság elé.

- Csehországban nagyon éles a bulvár, szó szerint halálba kergetik az embert a lesifotósok, ezért döntöttünk úgy, hogy vállaljuk a kapcsolatunkat. A párom is szabadfoglalkozású, nem is tudnék olyan ember mellett lehorgonyozni, aki helyhez kötött. Akkor sem, ha nekem is szükségem van egy biztos pontra.