Hűtlenek vagyunk

Publikálás dátuma
2015.06.16. 07:47
Kerekes Vica: a magyarok szeretik egyedül kikaparni a gesztenyét FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM
Kerekes Vica Csehországban milliós nézettségű filmekben játszik főszerepeket. Pillanatnyilag nincs nála ismertebb magyar színésznő Európában. Most itthon van, de a lehetőségek mindenütt megtalálják.

- A csehek nagyon a szívükbe zárták. Mennyire más Csehországban színésznek lenni?

- Az elmúlt években Prágában laktam, viszont nagy örömömre már fél éve itthon vagyok, mert kevesebb a dolgom. Csehországban sokkal jobban tisztelik a színészeket. Nagyobb rajongás övezi a színészeket, de ezt nem azért mondom, mintha ez lenne a legfontosabb a színészek számára. Ott lehet arra alapozni, hogy bizonyos színészek húzónevek és tódulnak rá a nézők. Engem sokkolt, amikor először szembesültem vele, hogy ott milyen autogram- és fotógyűjtési láz tombol, rengeteg közönségtalálkozót tartanak. Az elején nem is tudtam elképzelni, hogy mi lesz egy ilyen találkozón, hányan jönnek el – tömeg várt ránk. Gyakran szólítanak le az utcán vadidegenek, és gratulálnak. Ezt még szinte ma sem tudom elhinni. A másik oldalon pedig azt vettem észre, hogy a rendezők, a producerek és a többi stábtag is egészen máshogy viszonyul hozzánk. Nyíltan megmondom, hogy a seggnyalást nem szeretem, de legyünk becsülettel és tisztelettel egymás iránt. Csehországban ez nagyon jól meg van, viszont azért is merek élesebben foglalkozni, mert itthon sok rendező végtelenül lekezelő és nem tud bánni a színészekkel. Most figyelőállást vettem fel és csak pislogok, hogy mik vannak.

- A cseheknél van ügynöke, nálunk ez nem bevett szokás.

- Itthon egyszerűen megharagszanak a rendezők, producerek, ha nem velem beszélnek, hanem egy másik emberrel. Pedig az ügynököm az érdekeimet képviseli, valamilyen szinten szimbiózisban él velem. Csehországban már nem is a színészt keresik, megtudakolják, ki a menedzsere és őt hívják a szerepajánlatokkal. Úgysem dönthet a színész nélkül, viszont ismeri őt és tudja, hogy mi az, amire vágyik. Itthon nem szeretnek ügynökökkel tárgyalni, mert ez sérti a rendezők büszkeségét, ugyanakkor az itthoni ügynököknek fogalmuk sincs arról, mi a feladatunk. Nem a pénzről kellene szólnia ennek a dolognak. Felmerült bennem, hogy lehet, azért van ez az egész, mert a magyarok szeretik egyedül kikaparni a gesztenyét.

- A filmjeit milliók nézték meg a cseh mozikban, itthon már a százezer is nagy dicsőség.

- A Férfiremény című filmemnek 1,2 millió néző lett a vége, de a Nestyda-t is közel egy millióan látták moziban. Egy dolgot biztosra megállapítottam: nincs egy igazság. Nekem is igazam van, és más is egyenértékű igazsággal rendelkezik. Éppen emiatt nem tudom azt mondani, hogy a filmszakma nagy hibája, hogy a magyarok nem járnak moziba. Nekünk, nézőknek a vállán legalább akkora felelősség nyugszik, mint a filmkészítőkén. Hűtlenek vagyunk. Az emberben benne kellene lennie annak, hogy megnézi a magyar filmeket. Amúgy az elmúlt évekből kapásból fel tudnék sorolni legalább öt magyar filmet, amit csodálatosnak tartok. Egyféle nézőpontból a magyarokban van a hiba, amiért nem élnek a magyar voltuk különlegességével. Az egész világon egyediek tudunk lenni, de ezt itthon nem ismerjük el. Jó lenne megint rákapni ennek az ízére, mert annyira erősek vagyunk, hogy az elmondhatatlan. Sajátos a világképünk, mégis érdektelenek vagyunk. Volt egy felmérés, amiből kiderült, hogy Magyarországon jóval kevesebben járnak moziba, mint a körülöttünk lévő országokban, a megnézett filmek zöme pedig amerikai. Összeegyeztethetetlen, hiszen annyira erős bennünk az öntudat! Amikor a legutóbbi olimpiát néztem, zokogtam, mintha az én nyakamba akasztották volna az aranyérmet. Meg is jegyezték a cseh barátok, hogy milyen csodálatos, hogy ennyire büszke vagyok a magyarságomra.

- Csak erről lehet szó?

- Valószínűleg annyi az egész, hogy a cseheknek fontos, hogy legalább azzal támogassák a nemzeti filmipart, hogy megnézik a filmeket moziban. Talán kicsit retro nemzet, például Prágában pénteken már nem látni cseh lakost, mert a hétvégét a természetben töltik. A legtöbb családnak van vityillója, amit szépítget, ahol jól érzi magát. Amúgy nagyon meg tudom érteni, amiért ilyen sokan járnak moziba. Én sem szeretek letöltögetni, a mozizást semmi nem kárpótolja. Imádom a művész mozikat, a recsegő székeket, azt, hogy időt és pénzt szánok arra, hogy megnézzek egy filmet nagyvásznon.

- Talán az új filmrendszer számlájára írható ez a hiányosságunk?

- Volt némi meghasonulás, a filmesek sem tudták, hogy mi lenne az igazán jó. Ha magamat adom, vagy ha az amerikai mintát követjük? Végül úgy döntöttek, reformáljuk át az egészet, felügyelet alá helyezték a forgatókönyveket, minden a nyugati minta felé tolódott el. Még igazán nem érzem ennek a jó oldalát, de a Szabadesés, a Liza, a rókatündér vagy a Parkoló eloszlatta a félelmeimet.

- Tehát fellendülőben vagy a filmgyártásunk?

- Ezt nehéz megállapítanom, mert közvetlenül nem érintkezem a hazai filmszakmai társasággal, valamilyen szinten félig kívülálló vagyok. Most négy itthoni meghallgatásra is hívtak, mégsem tudok mást tenni, mint beszélgetek, vagy az internetről tájékozódom. Az is valami, hogy nem haltunk meg, mert évekig nem készültek magyar filmek. Van sok filmünk, amely akárcsak a kis virág, amely olyan erős volt, hogy túlélte a zimankót, minden nehézség ellenére elkészült. Nem szabad senkit hibáztatni. Valaki kapott hatalmat, de egy-két év alatt képtelenség bizonyítani. Viszont azt elmondhatom, hogy boldog vagyok, attól, amit látok.

- Elbűvölő és tehetséges, mégis úgy érezni, hogy nem tud még igazán magasra ugrani.

- Egyáltalán nem látom így. Sokszor elmondom, hogy nem rövidtávra, hanem hosszútávra tervezek. Mindenkinek meg van a saját tempója, az utóbbi években tudatosult bennem, hogy nem félek semmitől, nem kell már a második filmem után világhíressé válnom. Jobban illik a habitusomhoz, hogy megfontoltan, kisebb léptekkel jussak el a célig. Az emberek úgyis megtalálnak. Most éppen egy amerikai-cseh filmben fogok játszani, ami Milada Horákováról, a szocializmus áldozatáról szól. Megtaláltak Lengyelországból, leforgott egy osztrák filmem is. Soha nem kaptam olyan felkérést, amely emberileg ne lett volna szimpatikus, erre büszke vagyok! Nem tudom, hogy öt év múlva színész leszek-e, sokszor nem is tartom magam annak, csupán olyasvalakinek, aki filmekben játszik. Ha például filmtörténeti kérdéseket kapnék, elvéreznék. Az önfejlesztő könyvek jobban érdekelnek, mint a filmtörténeti művek.

- Tervbe van véve, hogy néhány éven belül rangos díjat vehessen át?

- Hadilábon állok a díjakkal! Ha kaptam kitüntetést, azt hittem, hogy majd sorban jön a többi elismerés is. A kutya nem hívott fel utánuk. A filmszemlén a legjobb színésznő lettem, jelöltek a Cseh Oroszlánra a 7 nap bűne című világháborús drámámért, két különböző elismerést is átvehettem Szlovákiában. Mégis szkeptikus vagyok azt illetően, hogy mi alapján döntik el, hogy ki a legjobb. Lobbizás, kapcsolati rendszer, szerencse. Pedig az ember nem lesz jobb színész a díjak által.

- Több online magazintól rendre megkapta, hogy szexszimbólum. Milyen érzés?

- Bizonyos portálok valóban fenntartják az érdeklődést, de mára elfogadtam ezt is. Az elején még hadakoztam, amikor az erotikus jeleneteimet osztották meg. Erre nincs szükségem, de legyen, ha valakit ez tesz boldoggá. A technika világában bármit kivághatnak a filmekből, csupán azt nem értem, miért különös egy szexjelenet, amikor ebben a nyitott világban már szinte mindent láttunk. Érdekes volt, amikor egy női újság főszerkesztője emiatt azt hitte, hogy szexfilmekben játszom.

- Sokakat a magánélete is foglalkoztat, tetoválóművész párjával ki is állt a nyilvánosság elé.

- Csehországban nagyon éles a bulvár, szó szerint halálba kergetik az embert a lesifotósok, ezért döntöttünk úgy, hogy vállaljuk a kapcsolatunkat. A párom is szabadfoglalkozású, nem is tudnék olyan ember mellett lehorgonyozni, aki helyhez kötött. Akkor sem, ha nekem is szükségem van egy biztos pontra.

Névjegy

Kerekes Vica (1981, Fülek) színésznő. Pozsonyban végezte a színművészeti főiskolát, néhány évig a szolnoki Szigligeti Színházban játszott. Csehországban a legsikeresebb mozifilmek főszerepeit játssza. Egy közvélemény-kutatás szerint a cseh férfiak a legszebb nőnek tartják. 2010-ben megkapta a Magyar Filmszemlén a legjobb női alakítás díját. Idén három új cseh és két új magyar filmje érkezik a mozikba.



Nem lehet védetté nyilvánítani a Golgotát

Publikálás dátuma
2015.06.16. 07:45
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Az egész magyar közvéleményt egy jó darabig csak az foglalkoztatta, hogy mennyiért vehette Pákh Imre anno a Munkácsy-trilógia utolsó darabját, a Golgotát, ha visszautasította a Magyar Nemzeti Bank 6 millió dolláros ajánlatát. Pákh azt mondja, nem akar bukni az üzleten, azt viszont titoktartásra hivatkozva nem mondta meg, mennyit fizetett a kép előző tulajdonosának.

A Figyelő azonban megkereste az előző tulajt, a szintén magyar származású Julian Beck műgyűjtőt, aki elmondta, hétmillió dollárért vált meg a képtől 12 évvel ezelőtt. Beck azt is elmondta, hogy annak idején azzal a feltétellel hagyta a Golgotát a Magyar Nemzeti Múzeumnál, hogy az állam kiviteli kötelezettséget vállal rá, tehát visszaviheti Amerikába.

Amikor Pákh Imre nem volt hajlandó elfogadni a hatmilliós ajánlatot a kért 9 millió helyett, bejelentette, hogy elviteti a debreceni Déri Múzeumból a Krisztus-trilógia darabját. A Miniszterelnökség erre gyorsan elrendelte a festmény védési eljárását, aminek feltételei között szerepel, hogy a védett képet nem lehet kivinni az országból. Ebben az esetben az állam azonban nagyon ráfázhat, mert Pákhnak egyszerűen csak a nemzetközi bírósághoz kell fordulnia, hogy hatásosan emlékeztesse a magyar kormányt régebben vállalt kötelezettségére.

A magyarországi kiállításokra kölcsönadott műtárgyakat az örökségvédelmi és a kölcsönzött kulturális javakról szóló törvények szigorúan védik, így a visszaviteli kötelezettséggel behozott képet nem lehet védetté nyilvánítani - közölte a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ, amely évente 30-40 új védést mond ki.

Egy műtárgy védettsége annyit tesz, hogy azt tulajdonosa nem viheti ki engedély nélkül az országból, és időnként köteles hozzáférhetővé tenni kiállítás és kutatás céljából. A védetté nyilvánítás nem újdonság és nem is magyar sajátosság: Görögországban például minden 1833 előtti tárgy védettnek minősül és kiviteli tilalom alá esik. Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Angliában, Hollandiában egyedi eljárással nyilvánítják védetté a műtárgyakat.

Szerző

Rémes tündérmese: fogság Bora Borán

Publikálás dátuma
2015.06.16. 07:14
„Tanulunk magyarul, hogy ha egyszer hazajutunk, érezze és tudja, hogy ő odavaló magyar gyerek” FORRÁS: CSALÁDI FOTÓALBUM
Nyíri-Kovács Patrícia és kisfia, Noah 2011 óta raboskodik Bora Borán. Az asszony annak reményében utazott a Francia Polinéziához tartozó szigetre, hogy férjével, a japán származású Soo Il Lee-vel rendezhetik megromlott házasságukat: a férfi féltékenykedett, több alkalommal bántalmazta is feleségét, gyakran gyermekük szeme láttára. Az utazás a paradicsomba azonban csapda volt: a tehetős férj elvette felesége és gyermeke útlevelét, hamis papírokkal igazolta, hogy életvitelszerűen tartózkodnak a szigeten, s azt is elérte, hogy a helyi hatóságok kiutazási tilalmat rendeljenek el a kis Noah számára. A férfi ellen Magyarországon is vádat emeltek, a bíróság azonban tehetetlennek látszik. Az asszony édesapja éhségsztrájkba kezdett a budapesti francia nagykövetség előtt, és a magyar külügy is mozgolódik. Nyíri-Kovács Patrícia lapunknak elmondta: már csak abban bíznak, hogy Magyarország képes kiszabadítani őket.

- Kisfia, és így Ön is már négy éve élnek Bora Bora foglyaiként. Hozzá lehet-e szokni a sokak által "földi paradicsomnak" nevezett szigeten töltött rabsághoz?

- Az ember egy idő után mindehhez hozzászokik, és megpróbálja a legjobbat kihozni az adott helyzetből. Már évek óta itt vagyunk, és attól függetlenül, hogy én egyik napról a másikra élek, a fiamnak próbálok egy stabil környezetet teremteni, hogy ő minél inkább azt érezze, nem szenved hiányt, és nincs semmi rendellenesség abban a helyzetben, amibe belekerültünk.

- A kisfia hogy viseli, hogy érzi magát kint?

- Próbálom minél jobban megvédeni és elárasztani szeretettel. Noah itt jár óvodába immár harmadik éve. De látom rajta, hogy néha frusztrált, nem érti miért nem mehetünk el, miért van itt, távol az otthonától, amire mindmáig emlékszik. Nem érti, hogy amikor az osztálytársai elmennek, ő miért nem mehet? Mit keres egy magyar gyerek egy polinéz iskolában? Ilyenkor próbálok neki minél több programot szervezni, de elég hamar kimerülnek a lehetőségek; képtelenség egész nap a vízben, a napon lenni. Sok időt szoktunk otthon tölteni, olvasunk, játszunk és tanulunk magyarul, hogy ha egyszer végre hazajutunk, érezze és tudja, hogy ő odavaló magyar gyerek, s ne okozzon neki problémát a beilleszkedés.

- Mesélne egy keveset arról, hogyan ismerkedett meg a férjével?

- New Yorkban megismerkedtem egy vonzó és okos emberrel, akivel ha együtt voltam, azt éreztem, végre megtaláltam a páromat. Elragadott a határozottsága és ragaszkodása, felnéztem rá, és akkor meg ő is rám. Legalábbis ezt éreztem: elmondta többször, hogy azért választott engem, mert bennem is hasonlót lát. Az elején persze hezitáltam, de annyira meggyőző és kitartó volt, hogy végül őt választottam. Stabilitást sugárzott mind erkölcsi, mind emberi értelemben. Olyan volt az egész, mint egy tündérmese... itt kellett volna a vészcsengőnek megszólalnia.

- Merthogy?

- A sok túlzás, amit tett, hogy megszerezze a bizalmamat; az a birtoklásra törekvés, ami jelen volt már a kezdet kezdetétől. Nagyon féltékeny volt a családomra, a barátaimra. Az elején ezek még finomabban mutatkoztak, és én úgy éltem meg, mint a szerelem erős jeleit.

- Mi okozhatta a "törést", ami kapcsolatuk megromlásához vezetett?

- Miután összeházasodtunk, és munka miatt Japánba költöztünk, egyre inkább megváltozott. Ellenőrzött, utasított, kritizált, megalázott. Már hat hónapos terhes voltam, amikor először bántalmazott. Megfogta a nyakam, és azzal fenyegetett, hogy megöl, ha nem csinálom azt, amit ő akar, ha el merem hagyni, ha nem tisztelem jobban. Így kezdődött, és ez egyre rosszabb és rosszabb lett. Én megmaradtam Japánban is egy magyar, európai nőnek, akinek vannak önálló, független gondolatai és elképzelései. Ám abban a környezetben ez már nem volt elfogadható. Folyamatosak voltak a konfliktusok. Egy-egy súlyosabb eset után pedig jött a kedveskedés, az ígéretek, hogy megváltozik. És én újra és újra hittem neki.

- Ön is úgy gondolta, hogy férje ígéretei szerint Bora Borán - nászútjuk színhelyén - helyrehozhatják a házasságukat? Semmi nem utalt arra, hogy férje csapdába csalja?

- Naiv vagyok és álmodozó: igen, teljes szívemből azt gondoltam, hogy meg tudjuk oldani, és álmomban sem képzeltem, hogy valaki ilyen gonoszságra képes. Voltak problémák, de az ember a végsőkig küzd, és megpróbálja a családot összetartani. Hol az a nő, aki nem fogadja el, hogy a korábban szeretett férfi "visszaváltozik" azzá, akihez hozzáment? Gondoltam, rövid idő alatt biztosan kiderül, képes-e újra európai, kulturált emberként, felelős apaként viselkedni. Nem akartam, hogy gyerekünknek csonka családban kelljen felnőnie.

- Mi történt, miután kiutaztak?

- Kiérkezés után pontosan tíz nappal minden újrakezdődött: az agresszió, a megalázás, a bántalmazás - most már tényleg teljesen védtelenül, a világ végén, mindentől és mindenkitől elzárva. Bíztam abban, hogy hazajuthatunk; akkor még nem értettem, férjem miért vette el az útleveleinket, melyeket apám 2011 végén a rendőrség segítségével szeretett volna visszaszerezni. Sikertelenül. Végül 2012 júniusában, a kicsivel a karomon el kellett menekülnöm a bérelt házunkból. Akkorra már tudtam, hogy nagyon nagy baj van, de még akkor is reméltem, hogy lehet vele beszélni, hogy valahogy megoldjuk a problémát.

- Férjével tartják még valamilyen szinten a kapcsolatot?

- Nem tartjuk a kapcsolatot. Nagyon ritkán, amikor nincs iskola, a gyámhatóságnál kell Noah-t átadni, akkor összefutunk, de csak úgy, hogy valaki más is jelen van, mert a férjem mindig agresszív, manipulatív.

- Édesapja említette, férje el akarja érni, hogy kisfiukat újból pszichiáter kezelje, hogy "kimossák" belőle a magyarságtudatot, s elérjék, hogy szeresse az apját.

- Pszichiáter nem Noah-nak, hanem az apjának kellene, aki kijelentette: azt akarja, hogy Noah szeresse, és ezt agymosó, rossz hírű pszichiáterekkel akarja elérni. Még mindig nem képes megérteni, hogy a szeretetet nem lehet erőszakkal elérni, azt ki kell érdemelni. Csak a szeretet, figyelem és gondoskodás ébreszthet egy gyerekben szeretetet, ragaszkodást és szülő iránti tiszteletet. Neki kellene hosszú évekig terápiára járnia, hogy ezt megértse.

- A szigeten vannak barátai, jó ismerősei?

- Vannak barátaim, igen. Úgy érzem, szeretnek és tisztelnek azért, amit itt csinálok, akár a munkahelyeimen, akár a gyerekem védelmezésében.

- Milyen gyakran beszél a családjával?

- Otthoni családommal napi kétszer beszélünk, reggel és este. A családi életünk interneten, Skype-on keresztül zajlik, szüleim gyakran otthonról olvasott mesével altatják el Noah-t.

- Mit gondol a magyar diplomácia fellépéséről?

- Ez az utolsó remény. A magyar állam láthatóan megértette, hogy embertelen, ami velünk történik. Ez erőt és reményt ad, de közben azt is érzem, hogy Magyarország jogi szempontból egyáltalán nem védi meg az állampolgárait.

- Hogyan érintette, hogy apja éhségsztrájkba kezdett?

- Nagyon aggaszt, hogy apám még mindig folytatja az éhségsztrájkot, és még nekünk sem hajlandó megmondani, hogy meddig. Hiszek és bízom benne. Annyit tudok tenni innen, hogy erős maradok és küzdök tovább, abban reménykedve, hogy végre lesz valami hatása és értelme.

- Van valami, ami kifejezetten sokat segít a helyzet elviselésében?

- A fiam és a család tarja bennem a lelket. Apámnak a hihetetlen lelki ereje, amit értünk tesz, hogy mellettem állnak. A barátok, akik kitartanak mellettem, és segítenek túlélni a mindennapokat. Főleg azokat a napokat, amikor fiam nincs velem és tudom, hogy az apja kemény lelki présbe szorítja. Amikor újból együtt vagyunk, mindig elmondja, mi történt. De ha nem is szól, szavak nélkül is tökéletesen értjük egymást. Erőt ad az a remény is, hogy Magyarország, a hazánk - melynek zászlaját a fiam előbb megfestette és kitette a házunkra, aztán otthonról rendelt címeres zászlót, mert az övét a nap kiszívta - végül meg tud minket védeni.

Szerző