Egy "beugrással" kezdődő karrier

Kovács András filmrendező a napokban lesz 90 éves. Elkészült életrajzának kézirata – a Kossuth készül kiadni – aminek a Szerencse fia címet adta. Ami akár igaz is lehetne, ha végül is nem ő maga lett volna a szerencséje Kovácsa.

Kis falu Kolozsvár közelében Kide, ahol született. Abban persze szerencsésnek mondhatta magát, hogy egy rokona jóvoltából, egy papnak – félrelépése miatt – az volt a penitenciája, hogy valamelyik rokongyereknek fizesse az iskoláztatását. Így került Kolozsvárra, de a tiszteletes úr egy év után beszüntette az ösztöndíj folyósítását, nekik pedig egyre nőtt az adósságuk. Olyannyira, hogy az iskola igazgatója közölte, ha szeptemberig nem fizetik be a tartózást, akkor nem is iratkozhat be. Mit tesz Isten – illetve a történelem – a nyáron bevonulnak a magyarok Kolozsvárra és minden adósságot eltörölnek. Így természetesen folytathatja a tanulmányait. Ezt tartja Kovács András első számú szerencséjének.

Még gimnazistaként, ki kellett mennie legációba. Szülőfaluja szomszédságába küldték, ahol kiderült, hogy ott bizony egyszer prédikálni is kell a templomban. Felment a szószékre, de nem jutott eszébe semmi, azután egy ötlettől vezérelv elkezdett kedvenc írójáról, Móricz Zsigmondról beszélni. A hívők türelmesen hallgatták.

A híres Farkas utcai gimnáziumban 1944-ben leérettségizett. A „visszacsatolás” örömére Kolozsvárról ingyen-vonatot indítottak Budapestre. Kihasználta az alkalmat, de a nyilas uralomba csöppent, és mint friss magyar állampolgárt 19 évesen jelentkezni kellett katonának. Sőt a frontra is kivezényelték, ami ugyan itt volt már Pest közelében Csömörön. Az oroszok belőtték a lövészárkukat, valaki megsebesült és ő, egy társával, a hátukon cipelve a beteget, meglógtak. Bujkálnia kellett, egyebek között egy apáca-zárdában talált menedéket. Ahol Kodály Zoltán is bujkált az első, zsidó felesége miatt. Majdnem pikáns történet részesei lettek az ott bujkáló férfiak. Az apácák ugyanis megkérték őket, hogy ha jönnek az orosz katonák, akik a hírek szerint megerőszakolják a nőket, vállalják el, hogy ők egy-egy apáca férjei. Erre aztán nem volt szükség, mert a peremkerületek valamelyikéből, ahol volt egy zárda, jött a telefonértesítés, hogy az apácákat nem bántották.

A határőrök segítettek

Amikor Kovács is felszabadult a bujkálás alól, visszament Kolozsvárra és beiratkozott az egyetemre. Méghozzá pszichológia, szociológia, esztétika szakra. De aztán hírét vette – Fehér Imre barátjával együtt -, hogy Budapesten, a Színházművészeti Főiskolán filmrendezőszak is indul és ők elhatározták, hogy jelentkeznek. Be is adták útlevélkérelmüket a román hatóságoknak, hiszen Kolozsvár addigra már megint a románoké lett, de mindmáig – nyolcvan év után - sem érkezett válasz. Elhatározták hát, hogy átszöknek a határon. Így is történt volna, ha nem fogják el őket a román határőrök, akikről azonban kiderült, hogy némi pénzért ők maguk is átsegítik őket a határon. Így is történt, őket pedig felvették a főiskolára, ahol Makk Károly, Bacsó Péter és mások társaságában végzett. 1950-ben kaptak diplomát – és Bacsó visszaemlékezése szerint – egy overállt is, amin nagybetűkkel az állt, hogy FFCS, azaz Főiskolai Filmes Csoport. Ami azonban egyáltalában nem jelentette azt, hogy rendezhettek is. (Makk volt az első aki megpróbált filmet készíteni, de az úttörőkről szóló produkciójának még a negatívjait is megsemmisítették.)

Kovács a dramaturgiára került, annak vezetője is volt. Legfőbb törekvése az volt, hogy a magyar irodalmat, a kortárs irodalmat behozza a filmgyárba. Ez többé-kevésbé sikerült is neki. Sok forgatókönyv irodalmi nyersanyagát ennek megfelelően ő javasolta különböző rendezőknek. Egyebek között Cseres Tibort, akinek a regényéből készült második filmje, a Pesti Háztetők. Az első azonban amolyan – színházi nyelven szólva – „beugrás” volt. Már minden előkészület befejeződött, hogy Dobozy Imre könyvéből elkezdjék forgatni a Zápor című filmet. A rendező, Keleti Márton azonban megbetegedett és a gyár vezetése megkérte Kovácsot, hogy készítse el a filmet. Így kezdődött rendezői pályafutása.

Nehéz emberek

Kovács azonban, annak ellenére, hogy rendezőket hozott össze írókkal, első jelentős sikerét egy dokumentumfilmmel, a Nehéz emberekkel érte el. Olyan embereket keresett meg a kamerájával (amit természetesen egy profi operatőr, Vagyóczky Tíbor kezelt), akik valami mást, valami újat kerestek a maguk szakterületükön. Például egy óriási, minden korábbinál nagyobb, egy kilométer hosszú szalagház tervezőjét mutatták be, aki mindent beleképzelt ebbe az épületbe az uszodától a bevásárlóközpontig és javítóközpontokig. Egy másik újító azt találta ki, hogy kevesebb üzemanyaggal tudna elhúzni egy traktor az ekét, ha nem hagyományos ekevassal szántanának, hanem görgőkkel. Összesen öt ilyen újdonságnak számító ötlettel elálló embert mutatott be, egy állami gazdasági vezetőt, egy téeszelnököt, a Heller-Forgó-féle hűtőtornyot - jóval később, egyiküket még Amerikában is megkereste. Amikor a filmet a gyárban levetítették Fábri Zoltán mondta, hogy a hatodik nehéz ember maga Kovács András, akit nem látni a képeken, de ő kérdez és természetesen övé az egész munka.

Amikor a Nehéz emberek elkészült, a film bemutatása kockázatos lett volna. Bár politikai értelemben 1964-ben jobb volt a helyzet, már az úgynevezett „gazdasági mechanizmus reformja” volt napirenden, Fábry tanácsára olyannak kellett megmutatni a filmet, akinek már nincs főnöke. Kovács levelet írt Kádárnak és meghívta egy vetítésre. Kádár el is ment és a végén csak annyit mondott: „Bizony ilyen a helyzet.” Értve ez alatt: az újító szellemű embereket nem támogatják. Ezzel természetesen megnyílt a bemutatás lehetősége.

Keleti Márton, akinek nagy közönségsikereket hozó filmjei voltak, 60 évesen e sorok írójának panaszkodott, hogy ehhez képest milyen kicsi a Nehéz emberek nézőszáma, mégis tele van vele a sajtó. Nem nagyon értette, hogy ez a filmcím a maga idejében fogalom lett, amire nagyon sokan hivatkoztak.

Arccal a "történelem felé"

Ez a filmsiker ösztönözte bizonnyal Kovácsot – aki 1981-től 86-ig a Filmművész-szövetség elnöke is volt -, hogy a kortárs rendezők számára „cselekvő filmek” készítését javasolja. Ami persze nem a korábbi direkt propaganda-játékfilmek folytatását jelentette volna, mint amilyen például a Teljes gőzzel című produkció volt.

Ezekben az időkben valahol egy interjúban kijelentette, hogy nem akar történelmi filmet készíteni. Cseres Tibortól kapott egy kéziratot, ami azonban nem tetszett neki, viszont elolvasta a Hideg napokat, ami azonnal nagyon megmozgatta a fantáziáját. Min ahogy most visszaemlékezett rá, úgy olvasta, mintha nem is történelmi eseményt írt volna le Cseres, hanem azt, hogy az emberek gyakorta a „parancsra tettem” mentségével próbálják magukat a felelősség alól menteni. Cseres azonban akkor nem tudta vállalni a forgatókönyv megírását, mert más munkával volt elfoglalva, így ráhagyta Kovácsra, készítse el ő. Az operatőr Széchenyi Ferenc lett. Amit azért is érdemes megemlíteni, mert ellentétben sok kortárs – és mai rendezővel – akik rendszeresen állandó operatőrökkel dolgoznak, ő majdnem mindig mást bízott meg ezzel a feladattal. Igaz Hegyi Barna két filmjét is fényképezte, de dolgozott vele Hertzenik Miklós, Illés György, Ragályi Elemér, Lugossy István is. A Hideg napokkal azután nemcsak történelmi gondolkodásunkban hagyott nyomokat, hanem a magyar film históriájában is.

Ettől kezdve igazán nem mondható, hogy többé nem érdekelte volna a történelem. Így például 1978-ban elkészítette az Októberi vasárnapot, Horthy kiugrási kísérletének kudarcáról A forgatókönyvet szinte természetesen itt is ő írta, de ehhez akkor nem állt rendelkezésére olyan gazdag forrásmunka, mint amilyen az elmúlt negyedszázadban előkerült. Közöttük olyan, akár civilnek is nevezhető szerzőktől, mint Csernok Attila, vagy a közelmúltban, első sorban Wallenbergről írt svéd-magyar szerző kitűnő munkája. Az Októberi vasárnap középpontjában nem is Horthy áll, hanem a szárnysegédje Tost Gyula, aki e tragikus nap következményeit – ellentétben főnökével – azonnal levonta és öngyilkos lett. Ezt a szerepet az ugyancsak Erdélyből áttelepült Bács Ferenc játssza a filmben, mint ahogy ugyancsak az elsők között adott szerepet az áttelepült Bara Margitnak is. Horthyt Kovács Károly játszotta, Bács Ferenc az egyik főszereplője lett később a Ménesgazdának is.

Mint most elmondta egy beszélgetésünk során: sok-sok év után megnézte az Októberi vasárnapot, mert valahol levetítették és meghívták a film után egy kis beszélgetésre. Meglepetten tapasztalta, hogy szinte alig ismert rá saját filmjére. Mintha nem is ő csinálta volna. A meglepetés egyébként kellemes volt, mert ő például a forgatás során úgy képzelte, hogy egy dokumentarista jellegű produkciót forgat, most viszont egy jól pergő, igazi játékfilmet látott. Készül is arra, hogy más, korábbi filmjeit is megnézi és megpróbál írni valamit ezekről a friss élményeiről.

Csak nem hal meg?

A maga nemében a Ménesgazda is történelmi filmnek tekinthető persze, hiszen az 1978-ban forgatott film látlelet a Rákosi korszakról. Madaras József játssza a hozzá nem értő munkásfiút, akit kineveznek egy nagy hagyományú méntelep igazgatójának, ahol még ott dolgoztak az egykori katonatiszt szakértők. Az új, jóindulatú főnök azonban olyan konfliktusba keveredik a régiekkel, hogy megölik.

A szó minden értelmében aztán igazi történelmi film lett a Vörös grófnő 1985-ben. Már Károlyi Mihállyal is foglalkozott korábban, de mint Horthy esetében, ahol egy mellékszereplőt állított a középpontba, itt is a feleséget, Andrássy Katinkát tette a film hősévé. Nem mintha az asszony másodrendű személyiség lett volna Károlyi életében. Ráadásul Károlyiné még élt, rendelkezésre álltak az emlékiratai amikor a film készült, segített is Kovácsnak a forgatókönyv-írásban.

Bár egyetlen témakörben nem engedett egy fikarcnyit sem. Kovács alig hihetőnek tartotta, hogy két ilyen szuverén karakternek az életben ne lettek volna kisebb konfliktusai, de azt a grófnő váltig tagadta. Kikötése volt, hogy a Vörös grófnőt látni szeretné a bemutatás előtt is. A vágóasztalon nézte meg a filmet és Kovács emlékszik egy mulatságos jelenetre. Básti Juli alakította a filmben a grófnőt, és egy olyan jelenethez értek, ahol a történet szerint megbetegszik. Mire Katinka a vágóban felkiálltott: „Csak nem hal meg?” Tény, hogy az igazán előkelő környezetben felnőtt asszony mindenkor társa volt a nem éppen könnyű életutat bejárt Károlyinak.

Katinkáról, e sorok írójának is van személyes élménye. Látta, valamikor túl a kilencvenedik évén, Cannes híres főutcáján, a Croisetten, autót vezetni. Maga ült a magyar rendszámú Lada volánja mögött.

Kovács András közéleti érdeklődése soha nem hagyott alább. Nevetve szokta felidézni, hogy jóllehet sokáig nem is volt párttag, de azért szemináriumot vezetett, egyebek között a Köztemetőben a sírásók számára. Szövetségi főtitkárként kiállt Nemeskürty és a vendégként e célból idehívott Csuhraj ellenében Kósa Ferenc Tízezer nap című filmje "megcsonkítása" ellen. Pedig Kovács soha nem volt „ellenzéki”, jóllehet például jelen volt az elhíresült monori találkozón, amit sokan a szellemi ellenzék megalakulásának tekintenek. Ugyanakkor nagy visszhangot kiváltó cikket írt a Népszabadságban, amelynek az volt a lényege, hogy szabad legyen kritizálni, véleményezni a kormány, vagy akár az MSZMP intézkedéseit. Valójában csak annyi az igazság, hogy mindig a maga fejével gondolkodott és ehhez a jogához, a körülményektől függetlenül, ragaszkodott, akár úgy is, hogy filmjeiben ezt megjelenítse.

Még vannak tervei

Filmtervei most, 90 évesen is vannak, sőt ehhez a forgatókönyvei is készen állnak. Kedvenc témája Wesselényi Polixénia és John Peget angol orvos házassága, aki ezek után erdélyi földbirtokos lett a XIX. század első felében. Sokáig vágy volt, hogy filmet készítsen Szilágyi István Kő hull apadó kútba című regényéből, de az író, Cseressel és a többiekkel ellentétben, nem engedélyezte Kovács számára a forgatókönyv elkészítését és egyáltalán nem akarta, hogy a munkájából film készüljön. A rendező azonban – bizonyos értelemben – kifogott rajta. Film egy regényből címmel dokumentumfilmet forgatott, méghozzá az író társaságában, azokról a helyszínekről, ahol ezt a történetet le lehetne forgatni, de még női főszereplő kiválasztásával is próbálkozott.

Kovács András tehát most, a kilencvenedik évében sem „apadó kút”, s ha van is abban valami, hogy életútját sokszor a szerencse kísérte, azért a legtöbbet ő „kovácsolt” ki magának.