korrupció;Sepp Blatter;Nemzetközi Labdarúgó-szövetség;brazil labdarúgó szövetség;

Blatter is vádlott lesz?

Egyre erőteljesebbek a kételyek annak kapcsán, hogy Sepp Blatter maradhat-e a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) élén a tisztújító kongresszusig, amelyet december és március között rendezhetnek meg. Egyetlen remény számára, hogy a svájci korrupciós nyomozás akár hosszú éveket vehet igénybe.

Bár a svájci igazságszolgáltatás csak néhány hét óta foglalkozik a nemzetközi szövetség ügyeivel, hogy történt-e korrupció a 2018-as oroszországi, illetve a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság odaítélésével kapcsolatban, ennek ellenére olyan botrány körvonalazódik, amelyre aligha számíthatott bárki is. Erre utalt sajtóértekezletén Michel Lauber főügyész, aki elmondta, mintegy 9 terabyte adatot foglaltak le az üggyel kapcsolatban. Eddig 104 átutalást ellenőriztek, s 53, tehát több mint a fele esetében merült fel pénzmosás gyanúja.

Nyilvánvaló, hogy szorul a hurok Blatter és hűséges főtitkára, Jérome Valcke nyaka körül. A nyomozás során ugyanis mind jobban koncentrálnak az ő szerepükre, összefüggésbe hozhatják őket a gyanús átutalásokkal, lefizetésekkel. Rövidesen mindkettőjüket kihallgathatják.

Ha pedig bebizonyosodik, valóban korrupció történt a vb-helyszínek odaítélésénél, akár el is vehetik Oroszországtól és Katartól a világbajnokság megrendezését. Csakhogy az igazságszolgáltatás malmai Svájcban sem őrülnek túlságosan gyorsan. A legnagyobb kérdés az, mennyi ideig tarthat az eljárás. Feltételezések szerint akár évekbe telhet, amíg a nyomozás végére érnek, így az is elképzelhető, hogy már csak az oroszországi vb után hozza meg az illetékes bíróság az ítéletet.

Blatter mindenesetre már előre gondolkodik. A Bild című lap értesülései szerint amerikai ügyvéd képviseli majd a bíróság előtt. Bár a hírt csak most tették közzé, az 1958-as születésű jogász hölgy már közvetlenül Blatter FIFA elnökké való újraválasztását követően megkapta a felkérést. Rögtön munkához is látott, s nagyon lesújtó jövőképpel riogatta Blattert. Elmondta neki, mi mindenre számíthat még az amerikai hatóságok részéről.

A FIFA illetékesei nagyon meg voltak lepődve azon, mi vár még rájuk, a kongresszuson ugyanis még igencsak alulbecsülték az Egyesült Államok hatáságainak fellépését. Állítólag Blatter azért mondott le négy nappal újraválasztását követően, mert csak ekkor mérte fel, milyen nagy a baj.

A svájci ügyészség nemcsak a gyanús pénzmozgásokról nem árult el részleteket, arról sem, hogy sikerült-e döntőerejű bizonyítékokra szert tennie. Az utóbbi napokban mindenesetre bírálatok kereszttüzébe került Ricardo Teixeira, aki 1989-től 2012 márciusáig töltötte be a Brazil Labdarúgó Szövetség elnöki tisztségét. Fény derült arra, hogy a sportvezető, aki Blatter elődje, Joao Havelange-nak a sógora, 30 millió eurót kapott egy Öböl-beli államból monacói bankszámlájára.

A svájci főügyészi hivatal munkatársai május 27-én, két nappal a FIFA tisztújító kongresszusa előtt tartottak házkutatást a szervezet zürichi központjában. A nyomozás egyelőre nem konkrét személyek ellen irányul. A hivatal munkája során felhasználta azt a 430 oldalas anyagot, melyet Michael Garcia készített a FIFA etikai eljárása során. Garcia később lemondott tisztségéről a FIFA-ban, mert munkáját nem hozta nyilvánosságra a szervezet, ráadásul az abból készített 42 oldalas jelentés Garcia szerint több helyen nem megalapozott következtetéseket tartalmazott.

Rengeteget vesztene a FIFA

Egyelőre akkora a bizonytalanság FIFA-ügyben, hogy senki sem tudja megmondani, mikor dől el, tényleg elvehetik-e az oroszoktól és a katariaktól a rendezési jogot. A FIFA egyelőre ellenáll, bár Domenico Scala, a nemzetközi szövetség auditáló bizottságának vezetője, akinek le kell vezényelnie a tisztújító kongresszust, már nem zárta ki, hogy a két ország szempontjából kedvezőtlen döntés születik, már amennyiben bebizonyosodik a korrupció gyanúja. A FIFA számára mindenesetre óriási anyagi veszteséget jelentene, ha az illetékesek más helyszín mellett döntenének. A szövetség feltételezések szerint többet vesztene, mint amennyi tartaléka van, ennek összege körülbelül másfél milliárd euró.