Nem hatott a meglepetés erejével, hogy szerdán lemondott a palesztin egységkormány vezetője, Rami Hamdállah, hiszen egy nappal korábban már Mahmúd Abbász palesztin elnök környezete kiszivárogtatta a készülő eseményt. Sőt, az is előre tudott volt, hogy az elnök ismét Hamdállaht kéri fel kormányalakításra.
A régi-új miniszterelnök azt is feladatul kapta, hogy mielőbb kezdje meg a tárgyalásokat a különböző mozgalmakkal, köztük a Gázát de facto irányító Hamásszal is, ami egyben azt is jelenti, hogy Abbász újabb egységkormány megalakítására törekszik. Hétfőre össze is hívták a Palesztin Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizottságának ülését a kormányalakítás ügyében.
Az előző kabinetet azért tartotta működésképtelennek a kormányfő, mert csak szimbolikusan volt Gáza kormánya is, a Hamász uralta övezetben a gyakorlatban nem igen tudta hatáskörét gyakorolni. A kormányalakítás ezúttal sem lesz egyszerű, hiszen a Hamász tiltakozott Ramalláh általa egyoldalúnak tartott lépése ellen.
Rami Hamdallah kabinetje tavaly júniusban alakult meg, nyugati és más arab országok nyomására. Történelmi lépés volt, amely hét éves belső háborúskodásnak vetett véget. A két rivális, a Fatah és a Hamász annyira nem tudott kiegyezni, hogy politikusokból álló közös kormányt állítson fel, Hamdalláh kabinetje szakértői kormány volt, amelybe mind a Ciszjordániát uraló Fatah, mind a Gázában egyeduralkodó Hamász delegált képviselőket.
A Hamász-Fatah szembenállás nem újkeletű, de igazán a 2006-os választás után fajult el. A 2006. januári parlamenti választásokat megnyerte a Hamász, amely nyíltan szembeszegült az Abbász által képviselt politikával, ellenezte az elnök kompromisszumkészségét, azt, hogy tárgyalásos úton próbálja rendezni az izraeli-palesztin viszályt.
Az Abbász-Hamász csatározás vége szakítás lett. 2007 márciusában új nemzeti egységkormány alakult Ismail Haniyeh vezetésével, amelyet a Fatah és a Hamasz képviselői még közösen alkottak. és ez volt az utolsó ilyen a tavalyi Hamdallah kabinet megalakulásáig. 2007 júniusában Abbász feloszlatta a Haniyeh-kormányt, szükségállapotot vezetett be és Szalam Fayyadot, a Harmadik Út nevű, centralista párt vezetőjét nevezte ki új miniszterelnöknek.
A Hamász ezt nem fogadta el, ekkor vonta uralma alá teljességgel a Gázai övezetet, ekkor szakadt ketté a palesztin politika. Néhány hónapon belül, novemberben Abbász újrakezdte a tárgyalásokat Izraellel. Ezek azonban mindmáig nem hoztak eredményt, a kétállamos megoldás egyelőre távlati terv, Abbász nehéz helyzetben van, nem tud meggyőző alternatívát felmutatni a Hamász radikalizmusával szemben.
Két tűz közé szorult – az izraeli jobboldali kormányzatoknak, Benjamin Netanjahu egymást követő kabinetjeinek túl kemény, saját választóinak meg túl puhány. Márpedig mindenki tőle várja a csodát. Ő a Fatah vezetője és a Palesztin Hatóság (PH) elnöke, őt tekinti tárgyalópartnernek a Nyugat és Izrael egyaránt, gyakorlatilag tőle várja el a nagyvilág a palesztin-palesztin belső viszály rendezését.
Csakhogy jogállami mércével mérve Abbász tulajdonképpen illegitim vezető, hiszen 2005. január 15-én választották meg a Palesztin Hatóság elnökének Ramallahban, mandátuma 2009-ben lejárt, majd lejárt az egy éves meghosszabbítás is. Azóta a ramallahi kormányok legitimitása is megkérdőjelezhető, hiszen 2006 óta nem rendeztek parlamenti választásokat palesztin területen.
Ám a helyzet nem ennyire egyszerű, amint első látásra tűnik. Abbász és a Palesztin Hatóság kényszerhelyzetben van, évek óta nyilvánvaló, hogy egy esetleges választáson újra a Gázát uraló Hamász diadalmaskodna, amit ugyebár sem Izrael, sem a Nyugat nem szeretne, a radikális szunnita iszlamista szervezetet ugyanis terrorcsoportként tartják számon.
Abbász a kilencvenes években tűnt fel a nemzetközi színtéren, Izrael elismerésének és az arab-zsidó megbékélés támogatójaként vált ismertté. jelentős szerepet játszott az 1993-as oslói béketárgyalásokon is, őt tartják az 1993. szeptember 13-i Elvi Nyilatkozat egyik szellemi atyjának.
Abbászt még Jasszer Arafat nevezte ki miniszterelnöknek 2003 márciusában, a Nyugat nyomására. Abbász már kormányfőként összetűzésbe került a radikális szervezetekkel, az Iszlám Dzsiháddal és a Hamásszal és szigorúan lépett fel a fegyveres csoportok ellen. Támogatottság hiányában, októberben már lemondott.
Arafat 2004-es halála után ő volt az első számú jelölt a megüresedett elnöki posztra. A nyugat is őt támogatta, mert pragmatikus, békepárti vezetőnek ígérkezett. Megszólalásaiban az Izraellel való megbékélést, a fegyveres akciók megszüntetését szorgalmazta, de a terrorista szervezeteknek nyilvánított csoportok lefegyverzését elutasította, így megtartotta belső támogatottságát is.
Később, a 2006. januári parlamenti választáson saját engedékenysége áldozata lett. Pártja, a Fatah elveszítette a választást a Hamásszal szemben. Az új palesztin egységkormányt pillanatnyilag az segítheti, hogy a Gázával szomszédos Szíriában tomboló Iszlám Állam már a Hamász autoritását is veszélyezteti, ami könnyen a radikális iszlamista csoportosulás "megszelídüléséhez" vezethet.
