San Antonio Spurs;Hanga Ádám;

2015-06-19 13:08:00

Hanga Ádám elfáradt

Két napot edzett az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő San Antonio Spursnél Hanga Ádám, akinek a játékjogát 2011-ben foglalta le a texasi klub.

"Nagyon intenzív volt ez a kinn töltött szűk öt nap. Vasárnap átestem a szokásos orvosi vizsgálatokon, hétfőn és kedden pedig edzéseken vettem reszt legalább 30 játékossal együtt a Spurs edzőközpontjában. Úgy érzem, a második napon meg tudtam mutatni, ami bennem volt" - nyilatkozta az MTI-nek a 26 éves játékos, aki harmadszor látogatott el Texasba.

Hanga elmondta, két különböző bajnokságban játszott idén, rengeteg utazás, játék és edzés van mögötte. Mivel fizikailag és mentálisan is elfáradt, a folytatásban a családjával pihen, aztán egyéni edzésekkel készül majd a következő szezonra. "Hogy hol kezdem ősszel, nem tudom. Szerződésem köt a Laboralhoz, de megtanultam profiként, hogy ez semmit sem jelent. Most nem is törődök ezzel, az ügynököm dolgozik rajta, én egyelőre pihenni akarok" - tette hozzá.

A spanyol Laboral Kutxa Vitoria az előző idény elején kölcsönadta Hangát az olasz Avellinónak, ahonnan a bajnoki hajrára tért vissza a Vitoriához. Mivel a spanyol klubnak új sportigazgatója és vezetőedzője van, később derül ki, hogy számolnak-e a magyar légióssal, akinek 2017. június 30-ig szól a szerződése, vagy ismét kölcsönadják őt.