kisebbség;Dánia;Lars Lokke Rasmussen;

2015-06-22 10:55:00

Kisebbségi kormány alakul Dániában

Kisebbségi kormányt akar alakítani a dán ellenzéki vezető, Lars Lokke Rasmussen, a liberális Venstre első embere. A többi párt illetékeseivel folytatott megbeszélései során arra jutott, hogy többségi kormányt nem tud életre hívni – jelentette be a dán állami televízióban. Szombat óta tanácskozott a többi törvényhozásba bekerült tömörülés vezetőivel.

Rasmussen ezután II. Margit királynővel találkozik, s arra kéri, őt bízza meg a kormányalakítással. Ha ezt megkapja, az a furcsa helyzet áll elő, hogy Dániában a harmadik helyen végzett párt alakíthatja meg a kabinetet. A múlt csütörtöki voksoláson ugyanis Helle Thorning-Schmidt még hivatalban lévő miniszterelnök szociáldemokrata pártja szerezte meg a legtöbb mandátumot, a második helyen azonban a bevándorlás ellenes Dán Néppárt végzett. Azt azonban aligha fogadná el bármely más párt, hogy az euroszkeptikus tömörülés  határozza meg az ország irányvonalát. Ezért a 21,1 százalékot szerzett néppártiak várhatóan kormányon kívülről támogatják majd Rasmussent.