kifutó;nyíregyházi elefántbébi;

2015-06-22 17:31:00

Már a kifutóban örül a világnak a nyíregyházi elefántbébi (Fotók!)

Kiengedték hétfőn a kifutóba a Nyíregyházi Állatparkban született afrikaielefánt-bébit, a kis bika láthatóan jól érzi magát a családi csordában. Gajdos László, a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn lévő állatpark igazgatója elmondta, hogy a péntek este született elefántborjút nagyon jól gondozza az anyja, amely először ellett és szerencsére teje is bőven van a rendszeres szoptatáshoz.

A kis bikának az állatorvosok kétséget kizáróan meg tudták állapítani a nemét, és azt is, hogy teljesen egészséges. A súlyát azonban nem sikerült lemérni, így becslésre hagyatkoznak a szakemberek, akik szerint 80-100 kilogrammosan jöhetett világra. Az afrikai elefánt a világ legnagyobb és legerősebb szárazföldi emlőse, a bika 3,4 méter magasra nő, súlya kifejlett korában eléri a hat tonnát.

Fotó: Nyíregyházi Vadaspark/Facebook

Fotó: Nyíregyházi Vadaspark/Facebook

Magyarországon most másodszor született afrikai elefánt, és az első is a Nyíregyházi Állatparkban látta meg a napvilágot 2007-ben. Az elefántbika apja, Jack 23 éves, anyja, Kwaza 16 éves. Az anyaállat kétéves vemhesség után hozta világra kicsinyét, és az ellés komplikációmentes volt.

A nyírségi állatkertben tíz éve tartanak afrikai elefántokat. Természetes élőhelyük Afrikában a Szaharától délre található, ma már ott is elsősorban nemzeti parkok és védett területek lakói. Az afrikai elefánt hatalmas méreteit jól jelzi, hogy bélrendszere például 30-40 méter hosszú. A farka hegyétől az ormányáig 8 méteres elefánt lábai alsó oldalukon párnázottak, így tetemes súlya ellenére a járása viszonylag halk.

MTI Fotó: Balázs Attila

MTI Fotó: Balázs Attila

A legjellegzetesebb testrésze, az ormánya kétméteres, negyvenezer izomcsomóból áll. Ormányának végén, alul és felül egy-egy fogóujj van. Az ormányát főként szaglásra, légzésre és ivásra, de táplálékszerzésre is használja, a magasabban lévő faágakat azzal éri el.

Az indiai elefánttól az afrikai fajtát jóval nagyobb fülei különböztetik meg. A nagy fül a nagyobb hő leadást biztosítja, illetve azzal legyezi, hűti testének többi részét, gyenge légáramlatot keverve mozgatásával.