Ferencváros;Loki;Videoton;európai kupasorsolás;Vukasin Poleksic;

Meddig tart a „kupaősz”?

Nehéz eldönteni, irigyeljük vagy sajnáljuk azt a négy magyar futballcsapatot – Videoton, Fradi, MTK, Debrecen -, amely érintve volt tegnap az európai kupasorsoláson. Ami a kontinens együtteseinek óriási esély, az nekünk rendszerint gyötrelem - tavalyelőtt az a csúfság is megesett, hogy a mieink számára már júliusban véget ért a „kupaősz”.

No de hessegessük el az utóbbi években ránk ragadt pesszimizmust: majd most! Az említett négy klub képviselői hétfőn délben a svájci Nyonban szoronghattak, várva a hírt, a selejtezőben andorrai, litván, luxemburgi, netán észt riválist sodor az útjukba a sors.

Nem örülnek a hollandok

Túlzás lenne azt állítani, hogy a Go Ahead szurkolói eufóriában törtek volna ki, amikor kiderült, hogy a Fradit kapják ellenfélként. S nemcsak azért, mert – amint a közösségi oldalakon olvasható hozzászólásokból kiderült – nagyon erős ellenfélnek tartják a budapesti zöld-fehéreket. Kivált azt nehezményezik, hogy a visszavágóra nem kísérhetik el kedvenceiket, hiszen azt a találkozót zárt kapuk mögött játsszák.

A második bajnoki címét begyűjtő Videoton történetesen Wales és Feröer-szigetek felé nézelődik, hiszen a The New Saints-B36 Tórshavn párharc győztesével találkozik.

A Vidi – amely az elmúlt három idényben (2012-13) a magyar csapatok közül egyedüliként élte túl az augusztust - tulajdonképpen jól járt, hiszen elkerülte a szlovák bajnok Trencínt, a többi a július 14-15-i, valamint a 21-22-i találkozón derül ki. Ahogy a fehérváriak honlapján olvashattuk, egyik mérkőzésére sem kell klubkártya a belépőjegy megváltásához.

A labdarúgó Európa-liga három magyar indulója már az első selejtezőkörben elkezdi a küzdelmeket a második számú kontinentális kupában. A Ferencváros a holland másodosztályú bajnokságba kieső Go Ahead Eagles otthonában kezd, míg a Debrecen a montenegrói Sutjeska, az MTK pedig a szerb Vojvodina ellen itthon rajtol.

„A holland együttesek általában játszós futballal próbálnak meg eredményeket elérni – mondta klubja honlapján a válogatott Gera Zoltán. - Biztos vagyok benne, nem lesz egyszerű a dolgunk, de nem lehet más célunk, mint hogy legyőzzük őket, és mi jussunk tovább. Előnyt jelenthet, hogy idegenben kezdjük a párharcot, az azonban hátrány, hogy a visszavágón a zártkapus büntetés miatt nem segíthetnek minket a szurkolóink.”

Érdekes, hogy a holland „sasok” közel sem saját jogon harcolták ki a kupaszereplést, egyszerűen az ölükbe pottyant. Az övék volt ugyanis a második legsportszerűbb együttes, s mivel a Twente pénzügyi okokból visszalépett, a Go Ahead Eagles-ön volt a sor. Amennyiben továbbjut, a kupagyőztes Ferencváros a Balzan (máltai)–Zeljeznicar (bosnyák) párharc győztesével találkozhat.

Kanta József szerint a lehető legnehezebb ellenfél jutott az MTK-nak, amely a szerb liga negyedik helyén végző Vojvodinával csap össze, siker esetén pedig készülhet a Spartaks Jurmala (lett)–Buducnost Podgorica (montenegrói) csata nyertese ellen. Már az első körben montenegrói rivális jutott a negyedik magyar kupacsapatnak, a Debrecennek.

A Sutjeska mindössze három ponttal zárt a bajnok Rudar mögött odahaza, ennél érdekesebb, hogy Niksic városának csapatában nevelkedett a korábbi Loki-kapus, Vukasin Poleksic, valamint az AS Romában és a Juventusban is megforduló Mirko Vucinic. Ha a DVSC megoldja az első feladatot, Lettországba vagy Írországba utazhat, hiszen a Skonto Riga–St. Patrick's Athletic ütközet győztese várhat rá.

Magyarok Európában
Bajnokok Ligája, második selejtezőkör
The New Saints (walesi) vagy B36 Tórshavn (feröeri)–Videoton(Július 14-15. és július 21-22.)
Európa-liga, első selejtezőkör
Debrecen–Sutjeska Niksic (montenegrói)
Go Ahead Eagles (holland)–Ferencváros
MTK–Vojvodina (szerb)(Július 2. és július 9.)