Nyíregyháza: jogtalan kizárás

Május végén robban a bomba: öt magyar labdarúgócsapat (a Győri ETO, a Kecskemét, a Nyíregyháza, a Pécs és az amúgy is kiesett Pápa) nem kapta meg az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet, így a következő idéntől az NB III-ban szerepelnek majd. 

A nyíregyháziak állítják: jogtalanul járt el velük szemben a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ). Úgy tűnik igaza van a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeieknek, legalábbis az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szerint is jogtalanul sorolták vissza a Nyíregyházát.

„Miközben a szövetség folyamatosan arról beszél indoklásában a kizárás kapcsán, hogy nem lett időben kifizetve Diego Balbinot, a Szpari korábbi játékosa, az UEFA egyik levelezése megerősítette azt, hogy a Nyíregyházának van igaza, azaz nem is kellett volna kifizetni a játékost. Az UEFA főtitkára és a profi labdarúgók 3 európai szervezetének főttikárai 2014 márciusban és 2015 májusban is azt írták a Magyar Labdarúgó Szövetségnek, hogy a játékosokkal kapcsolatos munkaügyi vitákat a magyar jogrendszer a Munkaügyi Bíróság hatáskörébe utalja, vagyis a magyar jogszabályok szerint kell elbírálni.

Kiolvasható az angol nyelvű anyagból, hogy még a külföldi szakemberek is azt állítják, ez nyitott, nem rendezett kérdés, az MLSZ 2012 óta nem oldotta meg ezt a problémát és az erre adott 3 éves határidő is letelt ! Sőt "nyitott kérdések" közé teszi és rendezendőnek jelöli meg az MLSZ számára, amelyet az negyedik éve nem teljesít! A Szpari részéről ez volt az egyik legfontosabb érv a licenckérdés kapcsán.

- A Spartacus teljesítette az MLSZ-nek a munkaszerződésre vonatkozó szerződési feltételeit, záradékba beletette, hogy mi a jogi fórum (Nyíregyháza Munkaügyi Bíróság), így az alkalmazandó jog (magyar munkajogi szabályok), valamint a nemzeti jog előnyt élvez minden mással szemben. A Szpari ennek megfelelően járt el a Balbinot ügyben, és annak ellenére is rendezte a tartozást, hogy erről a Munkaügyi Bíróság nem rendelkezett - engedve a zsarolásnak, hogy másképp nem kap licencet a klub.

Tehát bizonyítékunk az MLSZ saját határozata -melyre az UEFA levelében is utalnak - hogy az MLSZ és az UEFA szerint sem kompetens más fórum (FIFA) hasonló ügyekben. A kizárásnál mégis a FIFA-ra hivatkozik a szövetség. Harcolunk tovább az igazunkért, hiszen mi a szabályoknak megfelelően jártunk el” – nyilatkozta a klub honlapján Dr. Ökrös András, a Nyíregyháza ügyvezetője.

Eközben tegnap a Kecskemét és a Pécs is beadta a nevezését az NB III-as bajnokság 2015/2016-os idényére. A bajnokság versenykiírása már korábban megszületett, ám a mezőny teljes névsora kapcsán még vannak kérdőjelek, így a csoportok beosztására később kerülhet sor. „Felnőtt csapatunk az NB III-ba kért indulási jogot. Ettől függetlenül utánpótlás együtteseink továbbra is a legmagasabb, akadémiai bajnokságokban versenyezhetnek a következő szezontól”- állt a mecsekiek közleményében.

Szerző
Frissítve: 2015.06.22. 23:05

Kvótával kecsegtető aranyérem

Publikálás dátuma
2015.06.23. 07:56
Varga Dániel és a válogatott Riót veszi célba a Világligán FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/FRANCOIS NEL
Első komoly nyári megmérettetésére készül a Benedek Tibor irányította férfi vízilabda-válogatott. Az olaszországi Bergamóban mától vasárnapig zajló Világliga szuperdöntő során a győztes máris riói kvalifikációt szerez. A magyar csapat kulcsemberével, Varga Dániellel beszélgettünk a válogatottról.

- Mennyire sikerült átállni a válogatott felkészülésre a bajnokság és a Bajnokok Ligája befejezése után?

- Ha van is fáradtság, az annyira természetes velejárója a válogatott szezon kezdetének, hogy már megszoktuk. Az átállás nagyon könnyen ment, mert a válogatott egyfajta megtiszteltetés, és egy szellemi-lelki kihívás elkezdeni itt a munkát. Továbbá az is megkönnyíti ezt, hogy nagyszerű csapatársakkal és stábbal dolgozhatunk, nagyszerű környezetben.

- Két hete készül együtt a válogatott, hogyan értékeli ezt az időszakot?

- Nagyon nehéz dolga volt Benedek Tibornak az egyensúly megtalálásában, hogy mindent gyakoroljunk, közben fizikailag is felkészüljünk, túl fáradtak se legyünk és technikailag is tudjunk haladni. Továbbá egy új csapatot szeretne építeni a kapitány, hiszen vannak új játékosok a tizenhármas keretben. Ennek ellenére a lehetőségekhez képest a legjobban sikerült ez a két hét.

- Jelenleg hol tart a csapat a teljesítményét nézve?

- Ezt nagyon nehéz megítélni. Azért még sok a hiba, hullámzó a játék, viszont néhány dologban meglepően gyorsan előre tudtunk lépni. Mindez azonban nem számít, mert a lényeg az, hogy az ellenfelekhez képest hol tartunk. Egyelőre az egy felkészülési torna kivételével nem volt komolyabb megmérettetés más ellenféllel, a Világligán viszont láthatjuk majd, hogy a riválisaink hol tartanak.

- A nyár első világversenye vár a válogatottra, milyen érzések vannak Önben a kezdés előtt?

- Ahogy az elmúlt két évben, idén is nagy a várakozás bennem. Viszont minden év más. Közeledünk az olimpiához és a Világligán a győztes már egyből kijut Rióba, így extra tétje is van idén ennek a tornának az előzőekhez képest. Továbbá az új játékosok miatt több dologban is változott a játékunk, így mindenképpen fokozott a várakozás bennem.

- A csoportküzdelmek során Kína és Brazília ellen kötelező a győzelem, de Horvátország már nehezebb falat lehet. A római felkészülési tornán déli szomszédjaink nyertek. Mit vár attól a mérkőzéstől, amely akár a csoportelsőségről dönthet?

- A papírforma valóban ezt mutatja, de a brazilok abban a furcsa helyzetben vannak, hogy még nem is játszottak azzal a csapattal egyelőre, amellyel a Világligára érkeznek. Gondolok itt elsősorban a honosított játékosokra. Ezért nem tudom, hogy mire számítsak ellenük. Kínáról pedig még ennyi információm sincs. Ez azonban csak annyiban érdekes, hogy nehezen képzelem el, milyen meccset játszunk majd velük. Azzal viszont egyetértek, hogy őket mindenképp meg kell verni. A horvátok elleni összecsapás valóban a csoportelsőségről dönthet, azonban nekünk kettős célunk van a Világligán. Az első, hogy meccsről meccsre fejlődjünk, hiszen a két hét alatt igazi tétmeccsünk még nem volt. Igazából az sem gond, ha nem elsőként jutunk a negyeddöntőbe, hiszen kieső nincs, és a Világliga-győzelemhez az utolsó három mérkőzést kell megnyerni.

- A Világligát az új, kísérleti szabályok alapján, kisebb pályán játsszák. Miben volt más a felkészülés, hiszen a világbajnokságon majd újra „nagypályán” kell szerepelni?

- Eléggé más a kispályás játék. A felkészülésben azért jelent némi módosítást azzal, hogy több a támadóidő, több mozgásra van lehetőség, hamarabb kerülünk a kapu elé, így azt gondolom, egy magyar csapatnak alapvetően előny kell, hogy legyen a kisebb pálya. Most a Világliga a feladatunk, az elmúlt két hétben a világbajnokság szót nem is nagyon használtuk, már csak azért sem, mert lépésről lépésre kell haladni.

- Ha jól értem, akkor a Világligára mindenképpen olimpiai szemüvegen keresztül tekintenek, és az első helyre koncentrál a csapat, hiszen a győztes már kvótát szerez Rióba.

- Valóban dupla hasznot jelentene, ha megnyernénk a Világligát. Az elmúlt két évben egyaránt döntőt játszottunk, de sajnos nem sikerült győzni és nem is voltunk annyira közel az aranyéremhez, úgyhogy ezért is fontos lenne most nyerni, illetve az extra jutalom miatt is.

- Az elmúlt két évben a szerbek akadályozták meg a magyar válogatottat a Világliga-sikerben. Készültek ellenük külön is?

- Nem készültünk külön sem a szerbekre, sem a horvátokra és senki másra sem. Azt vallom, hogy ha ilyen kevés időnk van a felkészülésre, mint most volt, akkor csak magunkkal szabad foglalkoznunk. Majd a világbajnokság előtti időszak már inkább ellenfél specifikusabb lehet.  Én jelenleg attól vagyok boldog, ha azt látom, hogy jól játszik a csapatunk.

A Világliga szuperdöntőjének programja:
A csoport:
Brazília, Magyarország, Kína, Horvátország
B csoport:
Ausztrália, Szerbia, Egyesült Államok, Olaszország
Kedd:
Szerbia–Egyesült Államok 16
Magyarország–Kína 17.20
Brazília–Horvátország 18.40
Ausztrália–Olaszország 20
Szerda:
Brazília–Kína 16.
Magyarország–Horvátország 17.20
Ausztrália–Egyesült Államok 18.40
Szerbia–Olaszország 20.
Csütörtök:
Szerbia–Ausztrália 16.
Magyarország–Brazília 17.20
Kína–Horvátország 18.40
USA–Olaszország 20.
Péntek: Negyeddöntők
Szombat:Elődöntők
Vasárnap:Döntő, bronzmeccs
A magyar érdekeltségű mérkőzéseket a Digisport 1 élőben közvetíti.



Frissítve: 2015.06.22. 22:22

Európa Játékok: Ungvári kiesett

Publikálás dátuma
2015.06.23. 07:54
Fotó: Szalmás Péter
Nem jutott az elődöntőbe az ökölvívó Ungvári István a Bakuban zajló Európa Játékokon. A 49 kilogrammos kategóriában versenyző magyar bunyós egyhangú pontozással szenvedett vereséget az orosz Bator Szagalujevtől.

A sportlövőknél a Zwickl-Veres Kata, Péni István összetételű légpuska vegyes csapat a hetedik helyen zárt, míg légpisztolyban Nemes Adrienn és Jambrik István kettőse a 15. lett. S bár nem szerzett riói kvótát Péni, a 18 esztendős versenyző elmondta: a bakui tapasztalatokra lehet építeni.

Fotó: Szalmás Péter

Fotó: Szalmás Péter

„Nagyon elégedett vagyok a teljesítményemmel, kellően kiegyensúlyozottan lőttem, csupán amiatt van bennem hiányérzet, hogy nem tudtam olimpiai kvótát szerezni”- fogalmazott a mob.hu-nak a sportlövő, aki azt is elárulta, miben kell még fejlődnie. „Némi versenyrutinra még mindenképp szükségem van a legjobbak közt, mint ahogy a mentális felkészülésre is nagyobb hangsúlyt kell fektetnem”- mondta Péni.

Fotó: Szalmás Péter

Fotó: Szalmás Péter

A tegnapi nap még tollaslabdában voltunk érdekeltek. Sárosi Laura 2:1-re legyőzte a lengyel Grudzinát, s megszerezte a magyar küldöttség első sikerét a tollaslabda-versenyeken. A pécsi Multi Alarm sportolója ma a bolgár Zetcsiri ellen lép pályára. Ám nemcsak egyéniben győzött a fiatal hölgy, hanem Krausz Gergely oldalán párosban is.

A duó könnyedén győzte le a görög Petrosz Tentasz, Irini Tenta alkotta kettest, így ma a francia Mittelheisser, Fontaine páros ellen lépnek pályára. A férfiaknál egyéniben 2:0-s vereséget szenvedett Krausz Gergely a belga Tan Yuhantól.

Szerző