BKV;Tarlós István;Dagály;

2015-06-23 14:05:00

Tiltakozás, Dagály, BKV-adósság - Ilyen volt a Fővárosi Közgyűlés

Jóváhagyta a 2017-es, Budapesten megrendezendő vizes világbajnoksághoz kiadandó fővárosi garancialevelet keddi ülésén a Fővárosi Közgyűlés, amely döntött  a BKV tartozásának átvállalásáról szóló szerződésekről is, valamint arról, hogy állami tulajdonba adják a világbajnokság fő helyszínül szolgáló Dagály Strandfürdőt. A közgyűlés támogatja, hogy Budapest pályázzon a 2024-es nyári olimpia és paralimpia rendezési jogára, valamint a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötésének koncepcióját, a 3-as metró felújításával kapcsolatos ügyek pedig főpolgármesteri hatáskörbe kerülnek.

Támogatták a metró és a HÉV összekötését

Az elfogadott előterjesztéshez mellékelt, több mint ötszáz oldalas megvalósíthatósági tanulmány szerint a projekt összköltsége több mint kétszázmilliárd forint. A fejlesztés - mint írták - egy egész agglomerációs térség, valamint Budapest keleti területe nagy részének gyors és átszállásmentes kapcsolatot tud majd biztosítani. A javaslat szerint a további tervezési munkák elvégzéséhez a fővárosi önkormányzat 2016-ban és 2017-ben maximum 1-1 milliárd forint forrás biztosítását látja lehetségesnek.

A fejlesztés által érintett területen jelenleg 130 ezer ember él, akik közül naponta körülbelül 40 ezer utasnak fog érezhető menetidő-csökkenést és szolgáltatási színvonal-emelkedést eredményezni a projekt. A projekt közvetlen hatásterülete az északkelet-magyarországi közlekedési folyosóban helyezkedik el, amely Budapest második legforgalmasabb elővárosi tengelye, az összes napi utazás száma egy irányban körülbelül 73 ezer embert jelent, ami a teljes budapesti agglomerációs forgalom 12 százalékát teszi ki - olvasható a megvalósíthatósági tanulmányban.

A fejlesztés eredményeként, a metró- és a HÉV-rendszer összekötésével valamilyen formában megszűnhet az átszállási kényszer Budapest számos városrésze felé. Továbbá a H8-as HÉV vonalán a mértékadó követési idő csökken, az Örs vezér terei átszállást is számítva 15 perc menetidő-megtakarítás várható Gödöllő és a Déli pályaudvar között, a menetidők jellemzően körülbelül 30 százalékkal csökkennének. A két vonal összekötésének pontos módjáról, akár a teljes vonalon használható, hibrid szerelvények használatáról később dönthetnek. 

 Felszámolhatják a Rác fürdő cégeit

A testület határozatában kimondta, hogy a Rác Fürdő és Hotel beruházással kapcsolatban a Rác Nosztalgia Kft.-vel, valamint a Rác Beruházó Kft.-vel szemben fennálló, a fővárosi önkormányzatot, a REK Kft.-t, valamint a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BHGY) Zrt.-t megillető, lejárt követelést felszámolási eljárás megindítása útján szükséges érvényesíteni. Az elfogadott javaslatban azt írták, hogy a fürdőt már a felszámolás alatt meg lehet nyitni a nagyközönség előtt, a felszámolóval kötendő üzemeltetési megállapodás alapján. A fürdőépület működőképessé tétele és üzemeltetése a BGYH feladata lesz, így a fürdő a műszak-technikai vizsgálatok alapján megállapított hibák kijavítása után megnyitható lenne.

Kitértek arra is, hogy ha a Főváros tulajdonosként meg akarja szerezni a Rác Fürdő és a Hotel felépítményét, akkor a felszámoló által indított nyílt vagy zártkörű pályázaton ajánlatot kell tenni annak megvásárlására. A felszámolási eljárás várható átfutása másfél-két év - írták. Az előterjesztést 18 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett fogadta el a Fővárosi Közgyűlés. A Rác fürdő átfogó rekonstrukciója érdekében 2002-ben indult projekt, a felújítás pár éve be is fejeződött, de a fürdő máig nem nyitott ki.

Véglegesítik a Balázs Mór-tervet

A budapesti közlekedésfejlesztést tartalmazó Balázs Mór-terv véglegesítésére kérte fel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. vezérigazgatóját a Fővárosi Közgyűlés keddi döntésével. A Balázs Mór-terv a budapesti városfejlesztés jövőképére épül, és megfogalmazza, hogy a főváros közgyűlése által 2013-ban jóváhagyott Budapest 2030 városfejlesztési koncepcióban kitűzött célokat miként lehet a közlekedés eszközeivel támogatni.

A BKK 2014-ben bocsátotta társadalmi egyeztetésre a tervet. A négy hónapos társadalmi egyeztetés alatt 271 írásos véleményben 1300 észrevétel érkezett a tervhez. Ezek alapján hosszú távú fejlesztési elemként bekerül a tervbe a 4-es metró nyugati meghosszabbítása is. Hosszú távon számolni kell a 4-es metróvonal nyugati meghosszabbításával is, mégpedig oly módon, hogy a vonal Budaörsöt is elérje, egyúttal vonzó, de a települési központokat nem terhelő P+R kapcsolatot teremtsen az M1-es és az M7-es autópálya felől érkezők számára. A külső végpont kijelölése további vizsgálatot igényel - olvasható az előterjesztéshez benyújtott változtatási javaslatokat tartalmazó mellékletben. Az előterjesztést egyhangúlag, 25 igen szavazattal fogadta el a Fővárosi Közgyűlés.

Négy fővárosi színház vezetésére írnak ki pályázatot

A Katona József Színház, a Radnóti Miklós Színház, a Centrál Színház és a József Attila Színház ügyvezető igazgatói pályázatának kiírásáról döntött keddi ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A képviselők 19 igen és 1 nem szavazattal, 7 tartózkodás mellett fogadták el az előterjesztést. A Tarlós István főpolgármester által jegyzett előterjesztés emlékeztetett arra, hogy a négy, nonprofit kft. formában működő színház ügyvezetőjének megbízatása 2016. január 31-én lejár és az előadóművészeti törvény értelmében a vezetői feladatok ellátására pályázatot kell kiírni - a szakmai munka folytonossága érdekében - legalább hat hónappal korábban. Ennek megfelelően a közgyűlés határozata szerint a pályázatok kiírásának határideje július 31.

A pályázatokat véleményező szakmai bizottságba a Fővárosi Közgyűlés Hassay Zsófia és Orbán Gyöngyi képviselőket delegálta. A szakmai bizottság többi tagját 90 napon belül kérik fel. Mind a négy színház esetében az ügyvezetői megbízatás 2016. február 1-jétől 2021. január 31-ig tart. A pályázati felhívásokat az Emberi Erőforrások Minisztériumának honlapján teszik közzé, a pályamunkákat a megjelenést követő 30 napon belül várják.