Izrael;Gázai övezet;

2015-06-24 11:00:00

Újabb rakéták Izraelre

Kedden este újra a Gázai-övezetből induló rakéta csapódott be Izraelben. A tavaly nyári Erős Szikla hadművelet után néhány hónapig hallgattak a fegyverek, az utóbbi hetekben azonban sorozatosan célozzák meg rakétákkal a zsidó államot a palesztin enklávéból. 

Ám ezúttal nem a Hamász indítja a támadásokat, hanem egy az Iszlám Állammal szimpatizáló és annak hűséget fogadó szalafista fegyveres csoportosulás, amelynek nem tetszik a Hamász utóbbi időben tanúsított „engedékenysége” és tárgyalókészsége.

A szalafisták támadásai elsősorban azt a célt szolgálják, hogy meggyengítsék a Gázát uraló Hamász pozícióit és újabb háborút provokáljanak ki Izraellel, amely a támadó kilététől függetlenül válaszcsapással reagál minden rakétatámadásra.

Az izraeli kormányzat mindenek ellenére a Hamászt tekinti felelősnek, mert úgy véli, hogy az általa felügyelt területről indított rakétákért az övezet irányítását és felügyeletét ellátó szervezet, vagyis a Hamász a felelős, neki kell megakadályoznia a szalafisták merényletkísérleteit.