Európa Játékok;Kamil Gardzielik;Szajbula Muszalov;

2015-06-25 07:56:00

Harcsa már biztosan érmes

Egyhangú pontozással győzött tegnap a 75 kilogrammosok kategóriájában az ökölvívó Harcsa Zoltán a Bakuban zajló Európa Játékokon. 

A lengyel Kamil Gardzielik ellen aratott sikernek köszönhetően bejutott az elődöntőbe a magyar bunyós, így biztosan éremmel zárja az azeri viadalt. A holnapi elődöntőben a hazai színeket képviselő Szajbula Muszalov lesz az ellenfél.

„Nagy dolog érmet szerezni az első Európa Játékokon, és ami szintén nagyon fontos: az első négy kijut az olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. Ezért jöttem, ez már megvan” – mondta a mob.hu-nak Harcsa, majd a pénteki ellenfeléről is szót ejtett: „Nagyon meg kell vernem az azerit ahhoz, hogy a pontozóbírók győztesnek hozzanak ki” - fogalmazott az ökölvívó.

Nemcsak a ringben született honi siker, hanem a medencében is. Bronzérmet szerzett 200 méter pillangóban Bonecz Boglárka. A szám másik magyar döntőse, Bokros Blanka a hetedik lett. A női 200 méter hát fináléjában Matyasovszky Dalma a hatodik helyen ért célba.

Bonecz a magyar csapat 16. érmét szerzete meg: hazánk 8 arany-, 2 ezüst- és 6 bronzéremmel hetedik helyen áll az éremtáblázaton.