- A zsámbéki egykori légvédelmi rakétabázison működik a légvédelmi múzeum, de úgy hírlik, hogy a múzeum anyagát elvinnék máshová, ez miként befolyásolja a színház sorsát?
- Valóban az a terv, hogy a múzeum anyagát elviszik különböző helyekre, ez a helyzet felveti, hogy az állam segítsége nélkül az egyesület miként képes ezt a hatalmas területet és a hozzá kapcsolódó épületegyüttest karbantartani, és színházi terepként fenntartani.
- Mátyás Irén utóda, Vásárhelyi Nóra azért mondott le, mert úgy látta ezzel a helyzettel nem lehet megbirkózni?
- Vásárhelyi Nóra azért mondott le, mert látta azt az egyre tornyosuló feladattömeget és gazdasági nehézséget, amely ennek az egyesületnek a működését lehetetlenné tette és teszi. Ezekkel a gondokkal az egyesület új vezetőjének is meg kell küzdenie. Szembe kell azzal néznünk, meg tudjuk-e őrizni ezt a bázist. Nekem erre vannak ötleteim. Mátyás Irén hat-hét éve egy nagyszabású rehabilitációs programot készítetett, de akkor erre nem kaptak támogatást. Most szeretném ezeket a terveket újra elővenni és menedzselni. Ezt a bázist mindenképp meg kellene hagyni a fiatal alkotók terepének.
- Az állami keretből kaptak működési támogatást?
- Sajnos az elegendőnél sokkal kevesebbet. A jelenlegi támogatás a Mátyás Irén korszakában kapott összegnek csaknem a negyede. Hiányzik nagyon az Irénke fantasztikus lobbizása és persze az is lehet, hogy többen azt gondolták, hogy az ő halála a színházi bázis végét is jelenti.
- Ha ennyire kevés a pénz, akkor miként tartható fent mégis a bázis?
- Egyszerűen megpróbálunk gúzsba kötve táncolni. Ez azt jelenti, hogy megpróbáljuk az alkotókat méltányos áron a bázisra csábítani. Másrészt pótpályázatokat adunk be, minisztériumi forrásokra, illetve mások mellet a Magyar Művészeti Akadémiához is. Az álmom, hogy ezt a nyarat egy minimális költségvetéssel mégiscsak valahogy végig tudjuk csinálni.
- Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója köztudottan kötődik a zsámbéki színházhoz, hiszen Mátyás Irén már akkor hívta őt és a beregszászi társulatát Zsámbékra, amikor Vidnyánszyt még alig ismerték Magyarországon. Ő esetleg tud segíteni az anyagi kondíciók javításában?
- Abban reménykedünk, hogy a kaposvári egyetem produkcióját tudjuk majd játszani Zsámbékon.
- Gondolom azért Vidnyánszky rosszul érezné magát, ha a zsámbéki színházat nem sikerülne megmenteni.
- Biztos, hogy Attila személyes támogatásán nem fog múlni és ez a segítség Zsámbéknak ki is járna.
- Önnek játszották korábban valamelyik rendezését Zsámbékon?
- A kilencvenes években az egyik határon túli rendezésemet meghívták a romtemplomhoz, a Zárdakertben pedig Glowacki Antigoné New Yorkban című darabját rendeztem, amit elvert az eső a premieren és aztán a művelődési házban tartottuk meg a magyarországi ősbemutatót.
- Mátyás Irén köztudottan nem volt jó viszonyban a város vezetésével. Ön, ha jó tudom, ezen változtatni szeretne és a színházi bázison kívüli zsámbéki helyszíneken is játszanának újra előadásokat.
- Mátyás Irén idejében mintha a város és a környező települések nem érezték volna azt, hogy „értük szól a harang”, vagyis mintha nem az ő nézői ízlésüket teljesítette volna be a színház. Még akkor sem, ha Irén tényleg nagyon progresszív színházi törekvéseknek adott teret. Nyilván másféle konfliktus is lehetett, valószínű, hogy kultúrpolitikai jellegű, hiszen Irénke nem véletlenül működtette tovább a színházat egyesületi formában és vonult fel a bázisra, ezzel a teátrum ugyanis teljesen levált a várostól. Én ezen a helyzeten változtatni szeretnék. Felvettem a kapcsolatot a zsámbéki polgármesterrel és a romtemplomot kezelő szerzetes renddel és azt szeretném, ha megnéznénk, hogy kinek-kinek milyen görcse van ezzel a fesztivállal kapcsolatban. Szeretném, ha ezeket fel tudnánk oldani, és együttműködve lehetne újra egymást tisztelő állapotot teremteni.
- Erre nyitottak az említett partnerek?
- Úgy néz ki, hogy igen. Szeretnénk a bázis mellett a romtemplomnál, a zárdakertben és a művelődési házban is játszani. Ehhez a város engedélye is szükséges. Készülőben van az egyesület és a város között egy együttműködési megállapodás is, ebben például szerepelne, hogy Zsámbék segítene a bázis tereprendezésében.
- A programokat tekintve mit őrizne meg a korábbi hagyományokból és milyen új irányokat tervez?
- Bicskei Gábor és Mátyás Irén hagyatékát kötelező megőriznünk és folytatnunk, az őket jellemző színházi innovációs szemléletet mindenképp szeretném megőrizni. Irén mindig is a fiatal alkotók mellett tette le a voksát, ezt a Jurányihoz hasonló inkubátor jelleget is tovább vinném. A remek helyszínek biztosítják ennek a szabad kereteit. A néző pedig kiszabadulhat a kőszínházi zártságból és nyílt terepeken nézhet izgalmas színházat. Egyszerre régi és új törekvés lenne, hogy a határon túli színházakkal újra létrehoznánk nagyszabású koprodukciókat. Fontos azonban, hogy a színház valódi alkotói folyamata érdekeljen bennünket és ne azt keressük, hogy milyen „sztárokat” tudunk megnyerni.
- Mátyás Irén színházában a ma különböző politikai oldalakhoz sorolt alkotók is rendeztek, tehát Vidnyászky Attila és Schilling Árpád is dolgozott Zsámbékon. Ezt a szemléletet is folytatja?
- Igen, ez a kiegyensúlyozó szemlélet közel áll hozzám. De felvennénk a kapcsolatot a budapesti és kaposvári egyetem mellett mások mellett a kolozsvári és marosvásárhelyi színművészeti egyetemmel is. Nem titkolt vágyam olyan workshopokat rendezni, amelyek igazán világszámmá tennék ezt a bázist. A Hajógyári Sziget fesztiválja ma világhírű, a zsámbéki dombon megcsinálhatnánk a színházi Szigetet.
- A független színházak terepének azért megmaradna Zsámbék?
- Természetesen, de ez nem jelentene kizárólagosságot. Alternatív alkotóműhelyekkel, a Szkénével, a Theaterrel, a Soltis Lajos Színházzal szívesen együttműködnék.
- Ön akkor nyáron Zsámbékra költözik?
- Én Budapesten élő szabadúszó rendező vagyok, aki évadközben sokfelé elvetődik, de nyáron Zsámbékra költözöm majd. Ennek ellenére azt szeretném, ha nyáron nem elhasználódnék, hanem fel tudnék töltődni. Jó lenne, ha Zsámbékon létrejönne egy láthatatlan társulat, amely különböző rendezőkkel működik együtt, de abban a művészi szellemben, amellyel én is azonosulni tudok.
