Szeged;"migránsok";Botka László;

2015-06-26 16:42:00

Botka: Szegeden nincs feszültség a migránsok miatt

 Botka László szerint a migráció semmilyen különösebb társadalmi feszültséget nem okoz Szegeden. A Tisza-parti város szocialista polgármestere ezt pénteken a szegedi közgyűlésen mondta, ahol a napirend előtti felszólalások nagy része az illegális bevándorlással foglalkozott.

Botka László kijelentette: semmiféle konfliktus nem volt a város polgárai és a migránsok között. Nógrádi Tibor, a Fidesz-LÉT frakció vezetője a közgyűlésen rendkívüli ülés összehívását kérte az illegális bevándorlás ügyében. Mivel a probléma sokrétű, javasolta, hogy a közgyűlésen vegyenek részt az érintett települések polgármesterei, és azok a kormányzati szerveket, akik szerepet vállalnak az ügy kezelésében. Emellett egy Szeged-stratégia kidolgozását is javasolta a város teendőinek feltérképezésére, illetve annak rögzítésére, miben tudja a település segíteni a probléma megoldását.

Binszki József (DK) arról beszélt, szerinte egyszer a magyarság szégyelli majd magát amiatt, ami most a migrációs kérdésben történik. "A legaljasabb emberi ösztönökre épít a kormány akkor, amikor az idegengyűlöletet szítja fel éppen azért, hogy a saját gyászos teljesítményéről elvonja a figyelmet" - figyelmeztetett. 

Botka László szocialista polgármester azt is hangsúlyozta, hogy a  rendőrségtől bekért bűnügyi adatok alapján nem köthető a migránsokhoz bűncselekmény.