Matolcsy György;Polt Péter;

2015-06-29 19:33:00

Matolcsy jóhiszeműen feledkezett meg a pénzéről

Burány Sándor (MSZP) a parlamentben arról beszélt, hogy Matolcsy György és Gerhardt Ferenc, a jegybank elnöke és alelnöke mintegy 26 millió forintot kaptak különböző alapítványoktól, de ezt nem tüntették fel a vagyonnyilatkozatukban. A bűncselekmény tényét az ügyészség is elismerte, de közleményükben azt írják, hogy a "feljelentett személyek a tiszteletdíjjal közvetlen kapcsolatba nem kerültek, az összegek a tudatukban saját jövedelemként nem jelentek meg. Így arra következtetni, hogy a valótlan adatok szolgáltatását tudatuk átfogta volna nem lehet" - idézte a határozatot a képviselő.

A politikus azt kérdezte, hogy az ügyészség szerint Matolcsy György valóban nem volt tudatában annak, hogy mintegy 14 millió forintot keresett illetve ha tudatában volt és nem vallotta be, akkor az miért nem bűncselekmény.

Polt Péter legfőbb ügyész azt felelte, hogy az V. és XIII. kerületi ügyészség bírálta el a feljelentést és azt elutasították. Szavai szerint a költségvetési csalásról szóló feljelentést tényállásszerűség hiányában utasították el. A magánokirat-hamisítás esetében pedig a bűnösségnek is jelentősége van, de ez ebben az esetben hiányzott, erre utal a képviselő által idézett mondat is - folytatta. A feljelentett személyek jóhiszeműen cselekedtek, emiatt a bűncselekmény nem valósulhatott meg - szögezte le.