koncertek;VOLT Fesztivál;

2015-06-30 16:13:00

Elkezdődött a Volt Fesztivál

Elkezdődött a 23. Volt Fesztivál Sopronban, a sátrazókat 10 órától folyamatosan engedik a Lővér kemping területére, az első koncertet 16 óra 30 perctől az Animal Cannibals adja.

Lobenwein Norbert, a fesztivál egyik főszervezője a helyszínen tartott bejárást követően az MTI-nek elmondta, hogy 10-12 ezer emberre számítanak ma, és a jegyeladások azt mutatják, megdőlhet a tavalyi 120 ezres nézőrekord, ami azért lenne jelentős, mert tavaly egy nappal hosszabb volt a fesztivál.

Hozzátette: tízezer sátrazó érkezik, akiket idén nem délután, hanem már délelőtt 10 órától folyamatosan engednek be a fesztivál területére, hogy ne várakozzanak a kapunál több órán keresztül a több száz méteres sorban.

A bejáráson az idei rendezvény legnagyobb újításának nevezte Lobenwein Norbert a két egymással szembe fordított színpadot, amelyek között 30 ezer ember fér el. A Telekom Nagyszínpad meghatározó arculati elemei a robotok, míg az OTP Junior Petőfi Rádió Színpad arculatát F. Zámbó István képzőművész tervezte. Ez utóbbi színpad a főszervező szerint kisebb, de technikai felszereltsége ugyanolyan.

A két színpad egyikén lép majd fel mások mellett a Brains, a Bastille, a Motörhead, John Newman, a Tankcsapda és Ákos.
A fesztivál területein magenta és fehér színű raklapokon lehet ülni, a Volt Art sátor előtt hintázni is. A raklapbútorokat a Volt Art Goup tagjai – Ef Zámbó István, Wahorn András, Surcsik József, Győri Márton, Soós Nóra és Verebélyi Diána – fogják átalakítani.

A Volt csatlakozott az Élő Bolygónk klímavédelmi kampányhoz, ennek keretében pénteken 10 ezer lufit engednek a magasba 10 ezer fesztiválozó üzenetével, emellett aki csatlakozik aláírásával az Áder János köztársasági elnök által itthon kezdeményezett kampányhoz, egy gombostűvel megjelölheti egy óriás térképen, hogy honnan érkezett. A köztársasági elnök pedig szombaton 14 órától tart előadást a klímavédelemről.

A Volt idejére Sopronba költözik a Petőfi TV és a Petőfi Rádió, amelyek élőben közvetítenek a fesztiválról, a volt.hu oldalon pedig live steamen keresztül láthatók a koncertek, amelyeket három színpadról 18 kamerával vesznek.
A 23. Volt Fesztiválon mintegy kétszáz koncert lesz, ahogy a szervezők fogalmaztak a bejáráson, kezdődik a száz óra fesztiválozás.

A mai, nulladik napon kerek évfordulót ünneplő zenekarok lépnek fel a két nagyszínpadon, úgy mint az ötéves Intim Torna Illegal, a tízéves Irie Maffia, a tizenöt éves 30Y, és a húszéves Ganxta Zolee és a Kartel, a Heaven Street Seven, vagy a fesztivál nyitányaként fellépő Animal Cannibals.

Az MTI által megkérdezett sátrazók mindegyike azt mondta, hogy hamar bejutottak a fesztivál területére, "meglepetés volt", hogy nem vártak 14 óráig a beengedéssel a szervezők. Erősnek nevezték az idei fellépők listáját, van, aki a Motörheadet, a legtöbben azonban John Newman fellépését várják, de Slash-re is sokan kíváncsiak. A magyar előadók közül a Wellhelló, a Punnany Massif és Ákos koncertjeit várják, de mint a legtöbben fogalmaztak, ez a hét elsősorban a barátokról szól.