Jeb Bush;

A milliárdos politikus nyilvánossá tette adóbevallását

Jeb Bush, aki a Bush-család immár harmadik tagjaként száll harcba a Fehér Házért, a jelek szerint igen komolyan veszi a kampányküzdelmet, s az ennek részeként hangoztatott nyíltságot és átláthatóságot. 

Vélhetőleg ez a szempont állhat adóbevallásainak nyilvánosságra hozatala mögött. Az elmúlt 33 évre vonatkozó teljes dokumentáció közzétételével nyilván azt akarja bizonyítani, hogy nincsen semmi titkolnivalója, a szokatlanul hosszú időtávval pedig a korábbi, hasonló eseteket akarja felülmúlni. Az amerikai elnökválasztások történetében ugyanis ez a gesztus nem példa nélküli, ám Bob Dole 1996-ban 30 évnyi, Barack Obama 2008-ban 7 évnyi, legutóbb Mitt Romney és John McCain ugyanakkor alig 2-2 évnyi adatsort hozott nyilvánosságra.

George W. Bush öccse más területeken is mutatni kívánja, hogy mennyire ad a transzparenciára. Idén hatalmas e-mail kollekciót tett közzé floridai kormányzósága idejéből, mintegy válaszként arra a botrányra, amely demokrata párti ellenlábasa, Hillary Clinton állítólag eltitkolt elektronikus hivatali levelezése körül alakult ki. Az adóbevallások emellett azt is érzékeltethetik – emlékeztetett rá a Washington Post napilap –, hogy Jeb Bush kormányzósága után üzletemberként is kiválóan megállta a helyét. A politikus, aki két ciklus lezárása után 2007-ben hagyott fel a közhivatallal, azóta ugyanis a magánszférában, főként ingatlanberuházási ügyekben tevékenykedik, s fél tucat vállalat igazgatótanácsában is tagságot vállalt. Jövedelmezőek szereplései is, az adatok alapján alkalmanként akár 50 ezer dollárt is kap beszédeiért.