Szívüket és vérüket adják szakmájukért és a magyar betegekért az egészségügy dolgozói. Ezt üzenték jelképesen a társadalomnak és a politikusoknak is a parlamenti főlépcső előtt szerda délután elhelyezett hungarocell szívvel, amelynek rovátkáiban csak gyűltek és gyűltek a „vérrel” telt kémcsövek.
Az ország legtávolabbi pontjairól érkezett demonstrálók, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) tagjai a hatalmas, földre terített molinón felsorolt követeléseiket is aláírták – ahányan csak hozzáfértek. Nem mindenkinek jutott üres hely, szerdán is sokan voltak: több mint 60 busz hozta az embereket vidékről, hozzájuk csatlakoztak a pestiek, és a környéken élők. Balogh Zoltán szerint ötezren vonultak az Alkotmány utcában a Kossuth térre.
A kamara elnöke megerősítette: mindaddig folytatják a megmozdulásokat, tiltakozásokat, és persze amikor csak lehet, a tárgyalásokat is, amíg nem teljesül a márciusban megfogalmazott 12 pontos követeléslistájuk valamennyi eleme. Igaz ugyan – hangsúlyozta Balogh, hogy a kormány több kérdésben kisebb lépéseket tett a legsürgetőbb gondok orvoslására, de a legfontosabb ügyet, a bérek rendezését továbbra is halogatja.
Ezt hangsúlyozta néhány sarokkal távolabb, a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt a másik egészségügyi tüntető csapat fő szervezője, Kiss László is. A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke a Népszavának elmondta, a költségvetésért felelős tárca egyetlen vezetője sem méltatta arra a több mint egy hete a József nádor téren „szegénykórházat” működtető egészségügyi dolgozókat, hogy egy kézfogás mellett megkérdezze tőlük a céljaikat. Pontosabban egy minisztériumi munkatárs megjelent a sátornál, aki megpróbálta elzavarni őket, mondván, hogy zavarják a fejesek munkáját. A szakszervezeti vezető ugyanakkor azt mondta, nagyon sok megértést és támogatást kaptak a lakosságtól, folyamatosan keresték őket a követeléseiket támogató civilek.
Az Őszintén az Egészségügyről Akciószövetség demonstrációjának résztvevői a belvárosi József nádor téren Fotó: Tóth Gergő
Nem volt ennyire optimista a Magyar Kórházszövetség elnöke, akit az egészségügyi dolgozók ünnepnapján, a Semmelweis-napon arról faggattunk, szerinte javult-e szakmájuk társadalmi megbecsülése a hónapok óta tartó médiakampány és a tiltakozó akciók hatására. Velkey György úgy látja, nemcsak a béremelésben kifejezett hivatalos elismerés hiányzik, hanem aránytalanul alacsony a társadalmi megítélésük is a teljesítményükhöz képest. Elismeri, hogy nagyon sokszor jogosan panaszkodnak a páciensek és a hozzátartozók, de az agyonhajszolt munkatársaknak így is rosszul esik, hogy nem érzik a megértést és elfogadást a lakosság részéről és szerinte sajnos ebben nem történt változás.
Az egészségügy rossz állapotát, a túlterhelt dolgozók fáradtságát, a szaporodó üres álláshelyek veszélyeit, az eszköztelenség tragédiáit persze mindenki csak akkor látja, amikor a saját, vagy a hozzátartozója sorsán megtapasztalja. Ráadásul a kormány minden kommunikációs eszközt bevetve próbálja elvenni a tiltakozó akciók élét. Miután a szakállamtitkár a tegnapinál is nagyobb májusi demonstráción elismerte, hogy minden elhangzott követelésben igazuk van a tüntetőknek és tárgyalásokat kezdett velük a kedélyek csillapítására, maguk az érintett egészségügyi szakmai és érdekvédelmi szervezetek is elismerték, hogy több ponton elmozdulás történt.
Július 1-jén, Semmelweis Ignác, az anyák megmentője születésnapján 2011 óta a munkaszüneti napokon megszokott ügyeletet adnak "csak" az orvosok és ápolók, vagyis ez ünnepnap a számukra. Nem véletlen, hogy az utóbbi hetek tárgyalásain kiharcolt, elért változtatásokat épp ezen a napon vezette be a szaktárca és erről hetek óta folyamatosan tájékoztatja a közvéleményt is. Úgy állítva be ezeket az intézkedéseket, mintha a további követeléseknek semmi helyük nem lenne.
A szakállamtitkárság szerdai közleménye például úgy fogalmaz, hogy kiemelten fontosnak tartják az ágazatban dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítását. Ezért is történhetett meg, hogy két-három évnyi folyamatos kérés után most végre beépítették az alapbérekbe a 2012-2013-as mozgóbér-emeléseket. A késve meghozott, de tagadhatatlanul szerdán hatályba lépett intézkedés 43 ezer szakápolót és 18 ezer betegágy mellett dolgozó orvost érint. A lépés hatására a szakdolgozók bruttó 10-15 ezer, az orvosok 20-25 ezer forinttal kapnak több pénzt először az augusztusi bérkifizetéskor.
Az is tagadhatatlan, hogy a kórházaknak nagy segítség a rezidensképzés központosítása, hisz ha nem saját forrásból kell az ösztöndíjukat fizetniük, akkor ezen a pénzen felvehetnek valakit a hiányzó álláshelyekre. Örülnek a továbblépésnek is, vagyis annak, hogy a fiatal szakorvosok havi 151 ezer forintos kiegészítést kapnak a szakvizsga megszerzése után, hogy ne romoljon drasztikusan a megélhetésük a rezidensi korszakhoz képest. Csakhogy a kezdő szakorvosok immár nettó 270 ezer forintos bére kórházi vezetők szerint jelentős bérfeszültséget okoz majd az intézményekben, mert idősebb kollégáik sem kapnak ennél sokkal többet.
Hogy a politikai pártoknak mennyire fontos az egészségügy rendbetétele, azt jelezte, hogy az MSZP kezdeményezésére a közelmúltban megrendezett parlamenti egészségügyi vitanapon az ülésterem tátongott az ürességtől – a szocialista padsorok is. Az ágazat ünnepén, a Semmelweis-napon is csak közlemények jelentek meg, amelyekben a Fidesz értelemszerűen örvendezett, hogy a kormány milyen sikeresen megoldja az ágazat bajait, az MSZP ezt cáfolva pontokba szedte megoldási javaslatait. Eszerint az alapellátásban szűréseket sürgetnek, azonnali 50 százalékos béremelést és életpályamodellt javasolnak, megemlítik a műszaki és gazdasági területen dolgozók szükséges béremelésének kérdését is, továbbá szerintük vissza kellene adni a nyugdíjas orvosoknak és ápolóknak a nyugdíj melletti munkavégzés lehetőségét, emelni kellene az orvostanhallgatók létszámát és vissza kellene állítani az ápolók szakközépiskolai képzését.
Az utóbbi hetekben a sajtóban megjelent valamennyi kérést felsoroló pártlista egyik alaptétele, tudniillik az egészségügyben dolgozók életpálya-modelljének bevezetése máris lekerülhet a felsorolt tételek közül, hiszen a héten maga a területért felelős szakállamtitkár jelentette be, hogy olyan sokoldalú és egymástól is eltérő az egészségügyben dolgozók helyzete, hogy egységes életpályáról kár is álmodozni. Az orvosokkal és a szakdolgozókkal külön-külön akar hosszú távú bérmegállapodást kötni. Ennek kidolgozásához persze le kell majd megint ülni azokkal a szakmai és érdekvédelmi szervezetekkel, amelyekkel az utóbbi hetekben is folytak egyeztetések. Ezek többsége folyamatosan megmutatja magát a nyilvánosságnak még akkor is, ha nem csatlakozott az ágazati tiltakozásokat meghatározó szervezetekhez.
Egyetlen kivétel a terület nagy reprezentatív szakszervezete, a Cser Ágnes vezette Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ). Az elnök asszony néhányszor közleményekben hozta a kollégái tudomására, hogy felesleges tiltakozgatni, amikor ő mindjárt mindenről megállapodik a kormánnyal. A helyzet azért tragikomikus, mert valóban neki van erre felhatalmazása a taglétszáma alapján, ugyanakkor a tegnapi tüntetésen is egymás után vették kézbe a mikrofont azok, akik azt kérdezték a József nádor téren: hol van a nagy szakszervezet, amikor az emberek az utcára vonulnak?
A jövőben erre is választ kell majd találni, meg arra is, hogy a bátran utcára vonulók hogyan folytassák akcióikat. Az Őszintén az Egészségügyről Akciószövetség nevében nyilatkozó FESZ elnök elképzelhetőnek tartja, hogy tagjaik nem vállalnak pluszmunkát, hogy bebizonyítsák, mekkora a létszámhiány az egészségügyben. A szakdolgozói kamara a bérharcot tűzi zászlajára, mert érezhető béremelés nélkül szerintük semmi esély az elvándorlás megállítására. Az ápolók utánpótlásának kérdése mindenki szerint kiemelten fontos.
A tiltakozások jövője persze nagymértékben attól függ, hogy a tervezett rendkívüli egészségügyi kormányülésen mire jutnak egymással az urak: képesek lesznek-e kilépni a megszokott hárító szerepből, vagy végre elgondolkodnak rajta, nemcsak azért fogy a magyar, mert kevés gyerek születik, hanem azért is, mert az egészségügy pénztelensége romló ellátást eredményez. A korai halálokok kezelésének nemzetközi összehasonlításáról pár napja megjelent uniós elemzés nem véletlenül sorolt bennünket majd minden területen az utolsó helyre.
