A szelíd herceg emlékezete

Régen is voltak, ma is vannak emberek, akik nagy értékű adományokkal hozzájárulnak köz- és magáncélok megvalósításához, értéket teremtenek, közügyet szolgálnak, ők maguk viszont háttérben maradnak. Dicséretes tettüket nem őrzi meg az emlékezet.

Az elfeledett adományozó szobrát herceg Batthyány Fülöpről (1781-1870) lehetne megmintázni, aki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) megalapítására0a gróf Széchenyi István 1825-ben felajánlott 60 ezer forintja mellé 50 ezer forintot tett le a haza asztalára. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Iván öccse is adott tíz ezret, akkor világossá válik, hogy Fülöp herceg érdemei a tudós társaságot örök hálára kötelező István gróf érdemeihez mérhetőek, miközben nemes tette és személye nem kapott méltó helyet a tudós intézmény életében.

Történelmi talány

A Batthyány-testvérek nemcsak az Akadémia javára adakozókat felsoroló országgyűlési jegyzőkönyvben szerepelnek, hanem az 1827. évi XII. törvénycikkben is, amelyben azoknak a neveit örökítették meg az utókor emlékezete végett, akik a tudós társaság fölállítására ajánlatot tettek. Ismeretes, hogy a Magyar Tudós Társaság csak a felajánlások után néhány év elteltével kezdte meg a tényleges működését, 1831. áprilisában József nádor személyesen küldte el az alapszabályt a kettes számú alapítónak, Vas megye örökös és valóságos főispánjának, királyi kamarásnak, a nemesi felkelők ezredes kapitányának. A küldeményt Fülöp herceg megkapta, de innentől homály fedi az adományozó és a létrejött intézmény kapcsolatát. Széchenyi állítólag őt akarta igazgatónak. (Gödör József alhói evangélikus pap, aki Jénában szerzett filozófiai doktorátust és Goethével is kapcsolatban állt, 1832. január 22-én levélben fordult a vasi főispánhoz, mint a Magyar Tudós Társaság igazgatójához, de az MTA történeti adattárában nem szerepel Batthyány Fülöp neve az igazgatósági tagok listáján.)

Talányos kérdéssel állunk szemben: vajon mi lehet az oka, hogy az MTA teljesen megfeledkezett -Széchenyi mellett - a legjelentősebb alapítójáról? Szinte hihetetlen, de az Akadémia könyvtárában semmi nyomát nem találtuk annak, hogy a tudós társaságban valakinek azóta is eszébe jutott volna, hogy a szelíd hercegnek - ahogy egyik kortársa nevezte - valamicske díjjal, címmel, kupával jelet állítson, az alapítók dicsőségéből reá egy fénysugarat vessen.

Az Akadémia palotája az idén százötven éves, a jubileumi megemlékezések között eddig nem bukkant fel Batthyány Fülöp neve, pedig a székházra is tett külön adományt. Megismétlődnek az alapítás másfél évszázados ünneplésekor, 1975-ben történtek, amikor a több mint ötszáz oldalas emlékkönyvben egy sor sem jutott a számára. Vajon mi állhat a háttérben?

Nagy ősök utóda

Batthyány Fülöp Bécsben született 1781-ben, de gyermekként és ifjú korában sok időt töltött a család Vas megyei birtokain, többek között Körmenden, ahol fényes udvartartást alakítottak ki a felmenői. Apja szívesen tartózkodott családjával a Rába parti várkastélyban, ahol színház működött, képtár és fegyvergyűjtemény emelte a főúri család rangját. A várkertben lampionos táncmulatságokat rendeznek, a mezővárosban serház, kávéház, biliárdterem, teke áll az uradalom alkalmazottai és a városi kereskedők, polgárok, katonatisztek rendelkezésére. Körmendről könnyen elérhető Szombathely, Sopron, Zágráb, Grác és Milánó, közel egyforma távolságra esik Bécs és Buda.

Fülöp ifjúkorában magasan ragyogott a Batthyányak csillaga. Egész Nyugat-Magyarországon elevenen élt a birtokszerző, könyvgyűjtő Ádám gróf emléke. Büszkén emlegették Lajos Ernő fényes pályafutását, aki kancellár tisztét letéve hazatért, hitbizományt alapított, majd az ország nádora, az országos levéltár megalapítója lett. Sokra tartották a nádor fivérét, Károly generálist, aki nevelője volt a kalapos királynak, és hercegi címet nyert Mária Teréziától. Híresek voltak a nádor fiai, József, az esztergomi hercegprímás, a művészetek és a nemzeti iskolaügy pártolója, valamint Tódor, a műszaki zseni, aki a vízzel szemben úszó hajójával lett közismert. Sokat tanult tőlük Lajos herceg, Fülöp apja, aki felvilágosult elme, korának egyik legműveltebb főura volt.

Kiemelkedő személyek, érdemdús ősök példáját követte Fülöp, akire 1806-ban, apja halála után rászakadt a család történelmi öröksége, évszázadokon át felhalmozott vagyona, országos küldetése és a haza iránti kötelesség.

Aki csak adott

A mellőzés okát keresve a két adományozó főúr - Széchenyi István és Batthyány Fülöp - között a személyi ellentétet, féltékenységet kizárhatjuk. Amikor 1806-ban Fülöp apja váratlanul meghalt, az akkor 25 éves ifjút gróf Széchenyi Ferenc, mint királyi biztos iktatta be vasi főispáni hivatalába. Miután a Napóleon ellen vívott háborúban átvette apja huszárezredét, királyi megbízásból a beiktató atyai barát, Széchenyi lett a megye adminisztrátora.

Fülöp már azokban az időkben kapcsolatba kerül a nálánál tíz évvel fiatalabb Széchenyi Istvánnal, akinek később ugyan nem sikerül a huszártiszti karrierje, de szoros kapcsolatuk miatt nem valószínű, hogy ez bármi lekicsinylést váltott volna ki az ezredesből. Hiszen sok más téren is együtt futott a pályájuk: mindketten reformpártiak voltak, nyitottak a gazdálkodás új eredményei iránt, külföldi tanulmányutakat tettek és nemcsak szavakban, hanem tettekben is elősegítették a haza haladását.

Batthyány Fülöp gazdag volt és sikeres, méltó örököse a híres famíliának. Ellenségeket nem gyűjtött, de visszahúzódó alkata ellenére irigyei lehettek a tudós társaság többi alapítója és tisztségviselője körében. Különösen a polgári személyek megnyilatkozásait őrző dokumentumokból érződik, hogy némelyek ugyan a módosabb főurak pénzét elfogadták, de személyükben nem sokra becsülték őket. A feudális és polgári világ határán álló magyar társadalomban sokan megvetették a régi privilégiumokat élvezőket. Nem nagyon akaródzott nekik megkülönböztetni a vagyonukat fényűző életre, nagy utazásokra, római és párizsi mulatozásokra költő arisztokratákat a közjó előmozdítására adakozó főuraktól.

Fülöp herceg pedig a legnagyobb adakozók, mecénások körében tartozott a maga korában. Az Akadémián kívül sokat fordított Körmenden városrendezésre, a nagy dunai árvíz után Érd újjáépítésére, Enyingen pedig nagyméretű templomot építtetett. A szerteágazó szépítő munkák, beruházások mellett bajba jutott emberek sokaságán segített, ha tűzkár vagy más szerencsétlenség érte őket. Patrónusa volt a hozzá forduló szegény deákoknak, tisztviselőknek, özvegyeknek és árváknak. A Dunántúli Színjátszó Társaság tőle kért pénzt kosztümökre és elkérték még az apja által létrehozott körmendi színház kellékeit is.

Bécsben élő hazafi

Szociális érzékéről nem egyszer tett tanúbizonyságot hosszú élete során Fülöp herceg. Felettébb érdekes, távolabb mutató kezdeményezése volt még aktív főispánsága idején, hogy egyes földesúri hatáskörében lévő falvakban birtokrendezést hajtott végre, amely során zsellér sorból telkes jobbágy státuszba emelt családokat. Ezeken a településeken a gazdák helyzetében kiegyenlítődést hozott létre, szorgalmas paraszti családokat juttatott új lehetőségekhez. A telkek átalakítása körüli vitákban pedig nem hatalmi szóval, hanem bírói úton kereste az igazságos megoldást.

Elődeitől örökölte a dolgok szakszerű kezelésének igényét. Majorságai igazgatását jó szakemberekre bízta, akik a földművelés mellett a termények feldolgozásához és a kereskedéshez is értettek. A hozzájuk intézett levelekből kiderül, hogy napra készen ismerte hatalmas birtokainak ügyeit, ami arra utal, hogy életében és munkálkodásában irigyei sem nagyon találhattak kivetni valót.

Fülöp herceg jó hazafi volt, amely abban is megnyilvánult, hogy muzeális célokra a nemzetnek ajándékozta a körmendi kastélyának kertjében talált 14. századi kincsleletet. Birtokain bevezette a magyar nyelv használatát és ennek elősegítésére német-magyar gazdasági szótárt adott ki, amely máig becses nyelvemlékünk.

Már idős ember 1848-ban, de a pesti forradalom után szerepet vállalt a megyei bizottmányban. Igaz ellenben, hogy egész életében lojális maradt az uralkodóhoz, életének jelentős részét Bécsben töltötte, onnan járt a birtokaira, Szombathelyre, Pozsonyra vagy Pestre, ahova éppen a kötelesség szólította. Bécsi házában gyakran megfordultak vasi és máshonnan érkező delegációk, segítette a kapcsolatok kialakítását az udvar belső köreivel. Felmenői példáját követte, akik a nyugati országrészben egyszerre igyekeztek szolgálni a haza és a trón érdekeit. Viselte a kettős terhet, mint dédapja, Batthyány Lajos Ernő (1696-1765), aki kancellárként nagy szolgálatot tett Mária Teréziának a trónra lépésekor, de élete végén nádorként ellentétbe került vele, amely okból halála után Habsburg főherceg lépett a helyére. Az emlékezetük is hasonlóan alakult: az „utolsó magyar nádor” munkálkodásáról nem sokat tudunk. Kihullott másokkal együtt a kurucos érzelmű történetírásunk rostáján.

Emlékek őrei

A szabadságharc után a szelíd herceg visszavonult, 1870-ben halt meg agglegényként. Hosszú élete során áldozatkészsége legendássá vált, példája erőt adhat ahhoz – szavait kölcsönözve –, hogy „a hon oltárára áldozat adóját a nemzet minden fia letehesse”.

Örökösei, másodfokú unokatestvére, Batthyány Gusztáv, aki Londonban ismert alakja volt a lóversenyek világának, és a vitorlázásnak hódoló fia, Ödön, azonban másként gondolkodtak az "áldozat adójáról". Megbízottaik az 1746-ban alapított körmendi hitbizomány örökösödési eljárásában vitatták a Fülöp herceg beiktatáskor készített leltár hitelességét. Úgy vélték, hogy az „állítólagos birtokrendezésnél az örökhagyó tetemes sérelmet követett el” az örökösök kárára. Kijelentették, hogy a herceg a hitbizomány közel hat ezer holdjából több száz hold földet ajándékozott el és az erdőkből is hiányzik négyszáz hold. Fülöp egykori emberei az okszerű gazdálkodásra hivatkozva cáfolták ezt a vélekedést, de azt érzékelték, hogy a család fiatalabb tagjai a messzi Angliából más optikán nézik a herceg adományait.

Nem utolsó sorban ez is közrejátszhatott abban, hogy a polgárosuló szellemiséggel töltekező Akadémián megfeledkeztek az arisztokrata adományozóról. Ez lenne a titok nyitja?

Batthyány Fülöp sorsa és emlékezete része - bizonyos mértékben tükre - a hazai közélet, kultúra és tudomány elmúlt két évszázados történetének. Európaiság és magyarság, reform és fordulat, tettek és szavak, a pillanat varázsa és a távlatos figyelem, a fölbuzdulás és a kitartás, a régiek és az újak csatája ott kísért az intézményeinkben, a közgondolkodásnak azokon a színterein, amelyet mostanában emlékezetpolitikának nevezünk.

Fülöp herceggel mostohán bánt az utókor, az utóbbi időben azonban több településen is pótolták az évszázados mulasztást. Nevét iskola vette fel, szobrot állítottak neki, életútja kiadványokban kapott helyet. Lokálpatrióták karolták fel emléke ápolását: Az emlékezet helyi őreinek fontos lehet, hogy az Akadémia is elismerje egykori adományosa érdemeit. Miután okát nem találjuk, hogy a kettes számú alapító érdemei miért szorultak ki a tudós társaság székházának másfél évszázados emlékezetéből, ideje lenne legalább az utókornak méltó helyre emelni a szelíd herceg nemes gesztusát.