2024-es olimpia;

2015-07-03 15:44:00

A főépítészek a fővárosi olimpia mellett vannak

Magyarország és Budapest korábbi, illetve jelenlegi főépítészei támogatják a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Fővárosi Közgyűlés szándékát a 2024-es olimpiára benyújtandó pályázati szándéknyilatkozatra vonatkozóan.

A nyilatkozatban a szakemberek azt írták, "örömmel tapasztalták", hogy az olimpiai pályázatra és a rendezésre vonatkozó tervek "valóban szervesen illeszkednek Budapest meglévő közép-, és hosszú távú terveibe, valamint a szakmai konszenzussal elfogadott jelenlegi fejlesztési elképzelésekbe". A főépítészek szerint az olimpia, mint vezérelv "iránytű szerepet" tölthet be a város távlati fejlesztése során, a rendezés ráadásul komoly lehetőség a döntéshozók számára a fejlesztési elképzelések összehangolására, a helyi vállalkozásoknak pedig a dinamikus fejlődésre.

"Az összehangolt elképzelések megvalósítása választási ciklusokon túlnyúló rendszerező elv lehet Budapest fejlesztésében, a városlakók számára pedig az olimpiai felkészülés során megvalósuló közlekedési és egyéb infrastrukturális és zöldfelületi fejlesztések eredményeznek egy élhetőbb, a fenntartható fejlődés alapelveire építő várost" - írták a szakemberek, hozzátéve, hogy a vidéki helyszínek bevonása regionális fejlesztő hatással is bír.

A főépítészek szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által tavaly decemberben elfogadott Agenda 2020 elnevezésű reformprogram elérhető közelségbe hozza azt a lehetőséget, hogy kisebb, de nemzetközi jelentőséggel bíró városok, valamint Magyarországhoz hasonló méretű országok is rendezhessenek gazdaságos, megtérülő, mégis nagy jelentőségű olimpiát.

"Mindez természetesen csak abban az esetben igaz, ha felelősen zajlik a tervezés, a költségek valóban az Agenda 2020 irányelveinek megfelelő racionális keretek közé szoríthatók, és mind a pályázati folyamat, mind a felkészülés a megfelelő transzparencia mellett tud megvalósulni" - áll a Fegyverneky Sándor, Schneller István, Beleznay Éva, Kerekes György és Finta Sándor által aláírt nyilatkozatban. Az Országgyűlés hétfőn dönthet a 2024-es olimpia és paralimpia budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándék támogatásáról szóló határozati javaslatról.