Emlékeznek az egykori viccre? Ül a szovjet állampolgár a tévéje előtt, nézi az első adót: Brezsnyev beszél. Átmegy a másodikra, harmadikra, negyedikre, ott is. Mikor valami jobb műsort keresve átkapcsolna a következőre, ott a képernyőn zord felirat várja: „Kapcsolgatunk?! Kapcsolgatunk?!”
Sokáig nevetgéltünk ezen a poénon a szovjeteknél sokkal „vidámabb barakknak” számító Magyarországon. De a kormány most ránk mordult: Nevetgélünk?! Nevetgélünk?! Július elsejétől el is vette a kedvünket a viccelődéstől és a kapcsolgatástól. A távirányító első gombjait nyomogatva mindenütt a kormánytévét találjuk.
Voltaképpen karácsonyi ajándékról van szó, amit csak most volt szabad kibontanunk. A parlament karácsony előtt fogadta el a médiatörvény sokadik módosítását, amelyik július elsejétől kedves meglepetést tartogatott. Az ember a forró nap végén hátradőlt a karosszékben, és odakapcsolt kedvenc műsorára néhány nyugodt perc reményében, de a csatornák vándorútra keltek. És ki más mozgatná őket, valamint az egész világot, mint a kormányzó erő? A decemberi törvényben elrendelték, hogy ezentúl, míg ember él e földtekén, addig az ő távkapcsolóján az első helyek a köztévét illetik. Hiába, az elsőbbség még a távkapcsolón is azé, akit a kormány szeret.
Ezt az üzleti és a politikai életben, a pénzosztásnál és a kinevezéseknél már úgy is megszoktuk, hát miért pont a tévé-készülékünkön legyen másképp? Amúgy sem jó, ha egyedül tájékozódunk a bonyolult világban, még belezavarodnánk, jobb, ha a kormány rakja helyes sorrendbe a dolgokat számunkra.
Hogy mi értelme van ennek? Népnevelési szempontból már az öncélú fegyelmezés is hasznos. Pénz számolva, asszony verve, néző idomítva jó. Szilágyi Ákos új versét idézve: „Nem a testért, nem a vérért,/ csupán csak a rend kedvéért”. De itt többről is szó van, mint a móresre tanításról és a „mi szabjuk a rendet” dölyféről, aminek szele már a vasárnapi boltbezárásnál is megcsapott minket. Már akkor is gondolkodhattunk rajta, mire jó, ha értelmetlen bosszantásokkal hergelik az országot, amikor bőven van egyéb, nagyobb ügy is, ami keseríti. Most még ráadásul hülyének is nézik az állampolgárt. Engem legjobb indulatú barátaim sem tartanak technikai zseninek, saját unokáim némi lenézéssel figyelik szerencsétlenkedésemet a különböző kütyükkel.
De arra még én is képes vagyok, hogy pár gombnyomással arrébb menjek, ha nem kívánom végigélvezni azt a műsort, aminek fő felelőse a hírhamisítási ügybe keveredett, majd „jutalmul” előléptetett Papp Dániel. Bosszankodom a keresgélés miatt majd pár napig, de attól még nem leszek kormányzati hírfogyasztó. A hatalom azonban másképp számol. Azokra az emberekre, zömmel idősebbekre gondol, akiket a megszokás vezérel. Nem vállalják a macerát, vagy nincs, aki a régi sorrendre állítsa be nekik a tévét. Belenyugodnak abba, hogy mondjuk az RTL korábbi helyén is a kormány szócsövét hallgathatják.
Hátha…Hátha van akár csupán tíz vagy húszezer, különben elkórincáló szavazó, akit így meg lehet védeni az ártó befolyástól, a „felesleges” információktól. Már megéri. Egy friss felmérés szerint eddig a nézők 36 százaléka fogyasztott nagyobb részt kormánypárti médiát, 26 százalékuk inkább ellenzéki hangoltságút, sokan pedig sehonnan sem tájékozódtak. Pár százalék elmozdulás az arányokban, tiszta haszon.
Igaziból már akkor gyanakodhattunk volna: valami készül, amikor a köztévé nézőszáma ijesztő gyorsasággal olvadni kezdett. Szabó László Zsolt médiafőnök az új M1 csúfos lebőgése után magabiztosan nyilatkozta: „Nekünk nem nézettségi elvárásokat kell teljesítenünk …. hanem megfelelő információt szolgáltatni.” A hervasztóan alacsony közönség-érdeklődés pedig „majd emelkedni fog, adjunk időt a nézőnek”, hiszen a képi megjelenés máris „világszínvonalú”. Nos: a nézőnek nem időt adtak, hanem új csatorna-sorrendet. A „világszínvonalú” közmédiának meg 80 milliárdot, ami igazán szép a kormánytól, hiszen ebből a pénzből a tervezettnél éppen négyszer hosszabb szögesdróttal is elkeríthette volna az országot. Így csak a valódi hírektől kerítik el azt, aki nem akar kapcsolgatni.
Jobb, ha nem hőbörgünk. Végül is a jogszabály a lakásomon belül egyelőre csak a tévémbe mászott bele. Pedig közém is lövethetne, akarom mondani, megszabhatná, hogy mely könyveket tehetem a könyvespolc első sorába, és melyeket csak hátra, vagy magasra. Eddig még a falra is olyan képet akaszthattam, tetszőleges sorrendben, amilyet csak akartam. Na és a ruhásszekrény? Hogy melyik ruha lógjon a leginkább kézre eső vállfán, az csak úgy rám van bízva? Csak úgy felvehetek bármit? Mi ez a liberális szabadosság? A fridzsiderben és a kamrában való önkényes válogatás veszélyeibe már nincs is energiám belegondolni ebben a melegben.
Apropó, meleg! A hőségriadóra készülve a MÁV gondosan beszerezte a szükséges ásványvíz-készletet. Hogy kitől? Nem mondtam? Mészáros Lőrinc újonnan vásárolt ásványvíz-üzemétől. Közbeszerzési pályázatoknál mindig ő az első, ahogy a távkapcsolón az M1. A kapcsolat elvégre fontos dolog. Pláne, ha nem táv-, hanem nagyon is közeli ahhoz, aki az ország főkapcsolóján tartja a kezét.
