Gera Zoltán;Szusza Ferenc Stadion;Thomas Doll;Labdarúgó Európa Liga;

2015-07-04 07:54:00

Doll jobb teljesítményt ígér

A Ferencváros meglepetésre csak döntetlent játszott a holland másodosztályban szereplő Go Ahead Eagles csapatával a labdarúgó Európa-liga első selejtezőjének első mérkőzésén. Thomas Doll, a zöld-fehérek vezetőedzője nem volt elégedett a látottakkal, mint mondta: a visszavágón jobb teljesítményt nyújtanak majd. Az MTK sem bírt hazai pályán szerb riválisával, a Vojvodinával, gól nélküli döntetlen született a Szusza Ferenc Stadionban. A magyar együttesek közül a Debrecen várhatja a legmegnyugtatóbb helyzetből a visszavágót. Kondás Elemér tanítványai könnyed, 3-0-s győzelmet arattak a montenegrói Sutjeska Niksic felett.

Álomszerűen kezdődött a Ferencváros számára a holland Go Ahead Eagles elleni labdarúgó Európa Liga-selejtezőmérkőzés. Gera Zoltán már a negyedik percben megszerezte a vezetést a magyar együttes számára. Ekkor sokan azt gondolták, hogy a zöld-fehér gárda akár többgólos győzelmet is arathat a másodosztályban szereplő, ám az UEFA Fair Play listájának köszönhetően mégis az Európa-liga selejtezőjében induló holland csapat ellen. De nem így történt.

A gyenge kezdés után szép lassan ébredezett a Go Ahead Eagles, s a félidő végén egyenlíteni is tudott. A második játékrészben sem tudott felpörögni a Ferencváros, s az tisztán látszott, hogy nincs osztálykülönbség a két együttes között. Az eredmény nem változott az első félidőhöz képest, így 1-1-es döntetlennel zárult a találkozó.

A mérkőzés után Thomas Doll, az FTC vezetőedzője is elismerte jobb teljesítményre lesz szüksége a Fradinak jövő héten a Groupama Arénában megrendezendő zárt kapus összecsapáson.

„Hamar megszereztük a vezetést, már a harmadik percben gólt szereztünk. Be kellett volna találnunk még egyszer, nagyon hiányzott az a gól... Ezt követően nem nyertük meg a párharcainkat, sajnos beszorultunk a saját tizenhatosunk elé, és ahogy lenni szokott, a legrosszabbkor kaptuk a gólt. A mérkőzés vége 1-1 lett, még minden nyitott, Budapesten ki kell harcolnunk a továbbjutást. A jövő héten jobb teljesítményt fogunk nyújtani!” - értékelte a Fradi honlapján a találkozót a német szakember.

A hazaiak egyenlítő gólját szerző Bart Vriends többet várt a magyar csapattól. „Úgy gondolom, lehet esélyünk Budapesten, számomra nem volt túlságosan meggyőző a Ferencváros játéka. A második félidőben azt is megmutattuk, hogy semmivel sem vagyunk rosszabbak náluk, sőt, a labdával mi tudtunk több mindent kezdeni. Majd meglátjuk, mit hoz a visszavágó, várjuk már nagyon” – fogalmazott a Voetbalzone-nak a védő.

Noha a Go Ahead Eagles az UEFA fair play listájának köszönhetően jutott Európa második számú kupasorozatának selejtezőjébe, a sportszerűség már nem mondható el a csapat szurkolóiról. Több holland drukkert is előállított a rendőrség, mert a mérkőzés után kővel dobálták meg a Fradi-drukkereket és a rendőröket. A hét őrizetbe vett hollandot a rendőrség visszaszállította Deventerbe. Egy magyart is letartoztattak, ám kilencven euró helyszíni bírság megfizetése után szabadon távozhatott.

A zöld-fehéreknek egyébként nem lesz sok idejük a pihenésre, ugyanis az együttes vasárnap már a magyar Szuperkupában bizonyíthat a Videoton ellen. Gól nélküli döntetlennel debütált az MTK kispadján tétmérkőzésen László Csaba. A kék-fehérek a szerb bajnokságban negyedik helyezett Vojvodinát látták vendégül a Szusza Ferenc Stadionban.

„Összességében elégedett vagyok a mérkőzéssel, mert a szerb edző azt mondta, hogy simán győznek 2-0-ra, és nekik csak ez az elfogadható, de szerintem inkább mi álltunk közelebb a győzelemhez. A visszavágó nehéz lesz, de reményeim szerint azon sem kapunk gólt” - mondta az MTVA-nak László Csaba.

Magyar szempontból a legmegnyugtatóbb helyzetben a Debrecen van. Kondás Elemér tanítványai könnyed, 3-0-s győzelmet arattak hazai pályán a montenegrói Sutjeska Niksic felett.

„Nehezen indult a mérkőzés. Nem olyan rossz csapat a montenegrói, mint azt sokat gondolták. Szövögettük a támadásokat, de nem sikerült annyi helyzetet kialakítani. A második félidőre feljavultunk, növelni tudtuk az előnyünket, és akár nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna. Háromgólos előnyt szereztünk, ezt nem szabad elherdálni, nem dőlünk hátra. Biztos, hogy kint mindent megtesz az ellenfelünk, de mi tovább akarunk jutni” - fogalmazott a debreceni klub honlapján Kondás Elemér.

Az Európa Liga első selejtezőkörének visszavágóját július 9-én rendezik.

EL-selejtező, első forduló, magyar érdekeltségű eredmények:
DEBRECEN–Szutjeszka Niksics (montenegrói) 3–0
Go Ahead Eagles (holland)–FERENCVÁROS 1–1
MTK–Vojvodina (szerb) 0–0
Strömsgodset (norvég)–Partizani Tirana (albán) 3–1 (Kovács Péter a 84. percben lépett pályára a norvég csapat mezében)
College Europa (gibraltári)–Slovan Bratislava (szlovák) 0–6 (Priskin Tamás végig a pályán volt, s a gólja mellé gólpasszt is kiosztott)
Víkingur (feröeri)–Rosenborg (norvég) 0–2 (a feröeri kaput Turi Géza védte)
Linfield (északír)–NSÍ Runavík (feröeri) 2–0 (A kapus Gángó András kezdőként lépett pályára az NSÍ csapatában)