öttusa;Marosi Ádám;lovaglás;

2015-07-03 19:54:00

Öttusa-vb - Marosi megnyerte a lovaglást

Marosi Ádám hibátlanul lovagolt, így jelentősen előrelépett a berlini öttusa-világbajnokság hagyományos versenyének pénteki döntőjében.

Tizenhetedikként lovagolt a pályára, és elsőként ment végig akadályverés nélkül, ráadásul időn belül volt, így egyetlen pontot sem veszített a kiinduló 300-ból. Közvetlenül utána következett - rosszabb lóval - Kasza Róbert, akinek már korántsem sikerült ilyen jól a harmadik szám. A 3-as, az 5-ös akadályon, a 10-es A és B elemén, valamint a 12-esen nem jutott túl rontás nélkül, s volt még időtúllépése is, ami összességében 260 pontot ért. Így is kihozta azonban a lovából, amit lehetett, ugyanezzel ugyanis a második csoportban az addig éllovas egyiptomi Amro el-Geziri lényegesen többet hibázott, csak 206 pontot lovagolt. A két magyar között a lovaglással hirtelen 40 másodperces különbség alakult ki a kombinált szám rajtjára, noha addig fej fej mellett haladtak.

Marosi a harmadik szám megnyerésével feljött a nyolcadik helyre, s 33 másodperccel később vághat majd neki a lövészetekkel megszakított 4x800 méteres futásnak, mint az éllovas kínai Han Csia-hao. A bronzérmes pozícióban álló ukrán Andrij Fedecskóval szemben 22 másodperc a hátránya, közvetlen környezetében viszont nagyon "sűrű" a mezőny. Kasza visszacsúszott a 24. helyre.

A 35 fokos hőség próbára tette a lovakat, a lovasokat és a nézőket egyaránt. A lelátó jórészt üresen maradt, a többség a másik oldalon, a fák árnyékában húzta meg magát, a lovasoknak pedig engedélyezték, hogy a bemelegítő pályán zakó nélkül lovagoljanak.

Az állás három szám után:
1. Han (kínai) 866 pont
2. Leszun (orosz) 860 - 6 mp hátrány
3. Fedecsko (ukrán) 854 - 12
4. Timoscsenko (ukrán) 839 - 27
5. Belaud (francia) 839 - 27
6. Hvang (dél-koreai) 838 - 28
7. Li (dél-koreai) 835 - 31
8. Marosi 833 - 33
9. Palazskov (fehérorosz) 833 - 33
10. Svoboda (cseh) 827 - 39
...24. Kasza 793 - 73
A zárószám 18.30-kor kezdődik.