Ilyen helyekről menekülnek - Savval öntötték le az iskolába tartó lányokat

Publikálás dátuma
2015.07.04. 15:32
Akivel ilyet tettek, nemigen lesz többé "emberi arca" A fotón egy pakisztáni áldozat látható/Paula Bronstein/ Getty Images Hírek
Ez volt a bűnük: lányok és tanulni akarnak. Két motorbiciklis férfi öntött savat három, iskolába tartó lány arcába az északnyugat-afganisztáni Herát városban. "Ez a büntetésetek, amiért iskolába jártok" - kiabálta az egyik támadó. férfi. A 16 és 18 év közötti lányok súlyos sérüléseket szenvedtek a szombati támadás során, kettejük állapota kritikus.A diáklányokat a Noor kórházba szállították, majd a szüleik máshová vitték őket - írja a CNN-re hivatkozva a Népszabadság.  

Afganisztánban az utóbbi években a nők helyzete bizonyos szempontból javult, de még mindig nagyon sok atrocitásnak vannak kitéve. Március 19-én a rendőrök szeme láttára, a nyílt utcán öltek meg brutálisan egy 27 éves asszonyt. Farkhunda egy helyi iskolában tanított a Koránról gyerekeknek, a helyi vallási vezető, a mulla pedig azzal vádolta meg, hogy a nő elégette a Korán lapjait. A mecset feldühödött hívei megtámadták a nőt, rugdosták, botokkal ütlegelték, kövekkel dobálták, súlyosan sérült áldozatukat lehajították egy háztetőről, egy autóval áthajtottak rajta, legvégül pedig felgyújtották.

A gyilkosság kapcsán nyolc embert - köztük több rendőrt - börtönbüntetésre, négy másik személyt pedig halálra ítéltek. Egy afgán fellebbviteli bíróság azonban július elején hatályon kívül helyezte négy férfi halálos ítéletét.  "Ez azt mutatja, hogy nem csak a tálibok, hanem az egész afgán rendszer az, ami a nőket elnyomja" - kommentálta a döntést egy nőjogi aktivista.

forrás: nol.hu

Szerző

A látszat néha csal

Az elsőszülöttség jogának elkótyavetyélése régi történet. Az sem új keletű bölcsesség, hogy más kárán tanul az okos. Mégis, ritkán sikerül elkerülni azt a csapdát, hogy áron alul mondjon le valaki valami olyanról, amit már magáénak tudhatott. Napjainkra is igaz ez az állítás.

A választók úgy adtak korlátlan hatalmat kettőezer-tízben Orbánéknak, hogy azok semmit nem árultak el abból, mit is fognak csinálni, ha nyernek. Kettőezer-tizennégyben már lehetett tudni, hogy uralmuk lényege - az emberi méltóság sárba tiprása mellett - saját zsebük degeszre tömése, mégis újrázhattak. Be is jött ez a jó választás. Szabadságjogainkért cserébe még annyit sem kaptunk, mint Ézsau. A közgondolkodás szerint mégsincs mit siratni. A szólásszabadságot, a sajtószabadságot nem lehet megenni és ha a szomszéd sem kap többet, mint én, akkor nem is olyan nagy baj, hogy senki nem kap semmit. Ebben a relációban pedig tényleg jól teljesít a kormány. Orbán valóban jó király, ügyes árvízi hajós. Mindig talál aprópénzt, amit a nép közé szórva lecsendesíti a vihart. Mindig talál gumicsontot, amit a nép közé dobva befogja a szájakat. Mindig talál megoldást, hogy megossza az elégedetlenkedőket, megelőzve az összefogást. Mindig talál egy csoportot, amelyet bűnösnek beállítva elhárítja a felelősséget a korlátlanul felelőtlen kormányáról.

A valósághoz hozzátartozik, hogy van egy "terület" a közszférában, amelyik az elvesztett szabadságjogaiért cserébe kapott fizetséget. Ők a pedagógusok, akiktől az alkotmányozó hatalom elvette a tanítás szabadságát, és cserébe adott érte egy életpályát. A csere biztos, hogy nem volt értékarányos, mivel a tanítás szabadsága nem a pedagógusoké, hanem mindenkié volt. Így az üzlet megkötésébe be kellett volna vonni mindenkit, akinek óvodás, iskolás gyermeke, unokája van. Természetesen a hatalom nem vont be senkit ennek az ügyletnek az előkészítésébe. Miért is tette volna, hiszen ez a megállapodás része annak a megállapodásnak, amely - az alaptörvény szerint - megköttetett a múlt a jelen és a jövő magyarjai, valamint a kétharmados hatalom között 2011. áprilisában, amikor az Országgyűlés kormánypárti képviselői - az ellenzék teljes mellőzésével - megtárgyalták és elfogadták azt az alaptörvényt, amelynek előkészítése éppoly széleskörű volt, mint a megtárgyalása és elfogadása. Ráadásul a hatalom nemcsak a tanítás szabadságát szüntette meg, hanem a tanuláshoz való szabad hozzáférés jogát is.

Nem véletlen, hogy a miniszterelnök szerint az ország "olyan ..., mint a pornográfia: senki nem tudja pontosan, mi az, de ha látja, akkor felismeri, hogy igen, valószínűleg ez az." Vajon miért találhatta ki ezt a hasonlatot országunk legfőbb ura? Feltehetően azért, mert a miniszterelnök nagyon ravasznak hiszi magát. Mindenki mást meg nagyon hülyének. Nem tudja elképzelni, hogy vannak, aki tudják: a pornográfia a szexuálís vágyak, ábrándok leplezetlen megjelenítése, a nemi szervek, a nemi aktusok erőteljes bemutatásával. Sőt vannak olyanok, akik azt is tudják, hogy országunk a hatalom állítása szerint maga a Jó Állam. Amelyhez hozzáteszi gondolatban, a Jó Állam, amelyben a lakosság egyharmadának jövedelme nem éri el a létminimumot, amelyben szögesdrótkerítés garantálja a demokráciát, amelyben a hatalommegosztás azonos a hatalom barátok közötti felosztásával. Akik idáig eljutottak, képesek párhuzamot is vonni a két fogalom között, miután végiggondolják mit is tett az országgal ez a hatalom.

Az is igaz, hogy a miniszterelnök mindent megtett annak érdekében, hogy az ország lakossága ne értsen semmit abból, mi folyik az országban. Így ne értse azt sem, mi a lehetséges összefüggés az ország és a pornográfia között. Pártja megszállta a sajtót. A közszolgálatinak hívott, ingyenesen elérhető pártcsatornákból nyert információk alapján pedig valóban azt a következtetést lehet levonni, hogy ez a Jó Állam, az a jó állam.

Mégis, talán érthetőbb lett volna a miniszterelnök hasonlata, ha a közismert szöveget mondja el kollégáinak Pozsonyban: Magyarország olyan, mint én, mivel "az állam én vagyok." Ha valaki így sem értené, "mi a pokol ez", annak azt a tanácsot lehet adni, induljon ki a Kossuth-tér átalakításából. A Kossuth tér az a presztízsberuházás, amelynek megvalósítása során számos jogszabályt megszegtek, milliárdokat pazaroltak el, kivágtak közel két tucat életerős fát. Az eredmény lenyűgöző: a belváros kedvenc pihenőparkját felváltotta egy sivár kőtenger, amelynek a széleire visszaállították azokat a szobrokat, amelyekről - a két világháború közötti felállításukkor - a korabeli kritikusok csak elítélő szavakat tudtak mondani. Jelen esetben nem csal a látszat.

Szerző

A látszat néha csal

Az elsőszülöttség jogának elkótyavetyélése régi történet. Az sem új keletű bölcsesség, hogy más kárán tanul az okos. Mégis, ritkán sikerül elkerülni azt a csapdát, hogy áron alul mondjon le valaki valami olyanról, amit már magáénak tudhatott. Napjainkra is igaz ez az állítás.

A választók úgy adtak korlátlan hatalmat kettőezer-tízben Orbánéknak, hogy azok semmit nem árultak el abból, mit is fognak csinálni, ha nyernek. Kettőezer-tizennégyben már lehetett tudni, hogy uralmuk lényege - az emberi méltóság sárba tiprása mellett - saját zsebük degeszre tömése, mégis újrázhattak. Be is jött ez a jó választás. Szabadságjogainkért cserébe még annyit sem kaptunk, mint Ézsau. A közgondolkodás szerint mégsincs mit siratni. A szólásszabadságot, a sajtószabadságot nem lehet megenni és ha a szomszéd sem kap többet, mint én, akkor nem is olyan nagy baj, hogy senki nem kap semmit. Ebben a relációban pedig tényleg jól teljesít a kormány. Orbán valóban jó király, ügyes árvízi hajós. Mindig talál aprópénzt, amit a nép közé szórva lecsendesíti a vihart. Mindig talál gumicsontot, amit a nép közé dobva befogja a szájakat. Mindig talál megoldást, hogy megossza az elégedetlenkedőket, megelőzve az összefogást. Mindig talál egy csoportot, amelyet bűnösnek beállítva elhárítja a felelősséget a korlátlanul felelőtlen kormányáról.

A valósághoz hozzátartozik, hogy van egy "terület" a közszférában, amelyik az elvesztett szabadságjogaiért cserébe kapott fizetséget. Ők a pedagógusok, akiktől az alkotmányozó hatalom elvette a tanítás szabadságát, és cserébe adott érte egy életpályát. A csere biztos, hogy nem volt értékarányos, mivel a tanítás szabadsága nem a pedagógusoké, hanem mindenkié volt. Így az üzlet megkötésébe be kellett volna vonni mindenkit, akinek óvodás, iskolás gyermeke, unokája van. Természetesen a hatalom nem vont be senkit ennek az ügyletnek az előkészítésébe. Miért is tette volna, hiszen ez a megállapodás része annak a megállapodásnak, amely - az alaptörvény szerint - megköttetett a múlt a jelen és a jövő magyarjai, valamint a kétharmados hatalom között 2011. áprilisában, amikor az Országgyűlés kormánypárti képviselői - az ellenzék teljes mellőzésével - megtárgyalták és elfogadták azt az alaptörvényt, amelynek előkészítése éppoly széleskörű volt, mint a megtárgyalása és elfogadása. Ráadásul a hatalom nemcsak a tanítás szabadságát szüntette meg, hanem a tanuláshoz való szabad hozzáférés jogát is.

Nem véletlen, hogy a miniszterelnök szerint az ország "olyan ..., mint a pornográfia: senki nem tudja pontosan, mi az, de ha látja, akkor felismeri, hogy igen, valószínűleg ez az." Vajon miért találhatta ki ezt a hasonlatot országunk legfőbb ura? Feltehetően azért, mert a miniszterelnök nagyon ravasznak hiszi magát. Mindenki mást meg nagyon hülyének. Nem tudja elképzelni, hogy vannak, aki tudják: a pornográfia a szexuálís vágyak, ábrándok leplezetlen megjelenítése, a nemi szervek, a nemi aktusok erőteljes bemutatásával. Sőt vannak olyanok, akik azt is tudják, hogy országunk a hatalom állítása szerint maga a Jó Állam. Amelyhez hozzáteszi gondolatban, a Jó Állam, amelyben a lakosság egyharmadának jövedelme nem éri el a létminimumot, amelyben szögesdrótkerítés garantálja a demokráciát, amelyben a hatalommegosztás azonos a hatalom barátok közötti felosztásával. Akik idáig eljutottak, képesek párhuzamot is vonni a két fogalom között, miután végiggondolják mit is tett az országgal ez a hatalom.

Az is igaz, hogy a miniszterelnök mindent megtett annak érdekében, hogy az ország lakossága ne értsen semmit abból, mi folyik az országban. Így ne értse azt sem, mi a lehetséges összefüggés az ország és a pornográfia között. Pártja megszállta a sajtót. A közszolgálatinak hívott, ingyenesen elérhető pártcsatornákból nyert információk alapján pedig valóban azt a következtetést lehet levonni, hogy ez a Jó Állam, az a jó állam.

Mégis, talán érthetőbb lett volna a miniszterelnök hasonlata, ha a közismert szöveget mondja el kollégáinak Pozsonyban: Magyarország olyan, mint én, mivel "az állam én vagyok." Ha valaki így sem értené, "mi a pokol ez", annak azt a tanácsot lehet adni, induljon ki a Kossuth-tér átalakításából. A Kossuth tér az a presztízsberuházás, amelynek megvalósítása során számos jogszabályt megszegtek, milliárdokat pazaroltak el, kivágtak közel két tucat életerős fát. Az eredmény lenyűgöző: a belváros kedvenc pihenőparkját felváltotta egy sivár kőtenger, amelynek a széleire visszaállították azokat a szobrokat, amelyekről - a két világháború közötti felállításukkor - a korabeli kritikusok csak elítélő szavakat tudtak mondani. Jelen esetben nem csal a látszat.

Szerző