Műsormagazin;tűz;vádemelés;Mátraverebély;

2015-07-06 14:57:00

Családjára gyújtotta a házat

Vádat emelt a Nógrád Megyei Főügyészség egy 37 éves férfi ellen, aki édesanyjára és testvéreire gyújtotta a házukat tavaly novemberben Mátraverebélyen. Az ideiglenes kényszergyógykezelés alatt álló férfit több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolják.

Bóna Gyula megyei főügyész az MTI-nek hétfőn elmondta: az italozó életmódot folytató férfi egy házban élt 75 éves édesanyjával és két testvérével. November 9-én délelőtt ünneplőbe öltözött, majd a szobájában összegyűjtötte és meggyújtotta a ruháit. A tűz átterjedt a szoba és a konyha tetőszerkezetére, a füst pedig elborította az egész házat. Mire a férfi két lánytestvére, önállóan járásképtelen édesanyjukat kitámogatva, kimenekült az égő épületből, a vádlott már elhagyta a házat. 

A vádirat szerint az elkövető belenyugodott abba, hogy rokonai meghalhatnak az általa okozott tűzben. A tűz egyébként megsemmisítette a lakóház födémének és tetőszerkezetének jelentős részét. A főügyész nem nevezte meg a települést, de az eset a rendőrség akkori tájékoztatása szerint Mátraverebélyen történt. A férfit két nappal később előzetes letartóztatásba helyezték.